Pengeéles hegyláncok közt rengeteg erdőben megbúvó, szépséges folyókkal tarkított, dús legelőjű medencében élt egy kicsiny, büszke nép. Volt is mire büszkülniük, mert a különlegesen termékeny föld különlegesen éles elméjű embereket is termett, kik a legegyszerűbb kérdésekre is tudtak bonyolult válaszokat adni. 

Hanem ez volt rákfenéjük is, mert büszke volt mind a maga gondolataira, így sehogyan sem tudtak sose közös dolgaikban közös dűlőre jutni. Érezték, hogy baj ez nekik, amit meg kéne oldani. 

-- Kérdezzünk meg egy bölcs remetét ott fenn a hegyekben! -- javasolta az egyik. Igen ám, csakhogy nagyon sok bölcs remete élt ott fenn a hegyekben, s mindegyik mást gondolt. 

-- Állítsunk fel egy bizottságot! -- mondta a másik. Igen ám, de egyik bizottság sem volt jó. Mert ha kevés ember volt benn, nem volt legitim, ha sok, nem tudtak dűlőre jutni. 

-- Ne bizottságot alakítsatok, hanem küldöttséget -- intette őket az egyik bölcs öreg -- s kérdezzétek meg a Hatalmas Istent, hogy mit tegyünk! 

No, ebben végre meg tudtak egyezni, mert unták már ők is nagyon. 

A küldöttség megválasztását nem részletezem, de végül összeállt, ünneplőt húztak, és mentek a Hatalmas Istenhez. 

Ott emígyen szólottak: 

-- Segíts a dolgunkban, Hatalmas Isten! Túlságosan bonyolult elméjű nemzet a miénk. Egyszerű kérdésekben sem tudunk dűlőre jutni, mert mindannyian értünk mindenhez, így mindenkinek saját gondolata van, mely egyfelől önmagában is túl van mind bonyolítva, másfelől ennyi sok gondolat nem fér meg egyetlen kis medencében. 
Így vagy adj nékünk több medencét, vagy segíts valamiképpen rendet zabolázni e végtelen fejetlenségnek közepette. 

Elgondolkodott erre a Hatalmas Isten, és azt mondta. 

-- Nincs annyi medencém, mely elegendő lenne ennyi sok szép gondolatnak, hisz' más népeknek is kell hagynom medencét. 
De gondoltam egyet: adok néktek egy kellőképpen korlátolt gondolkodású királyt, kit egyfelől elegendő hatalommal ruházok fel akarata korlátlan érvényesítésére, másfelől lángoló szavakkal tud majd elmondani végletekig leegyszerűsített féligazságokat. 
Bonyolult gondolataitok így fölöslegessé válnak, a cserébe kapott egyszerűek elcsökevényesítik majd túlfejlett elméteket, a lelkesítő szavak balzsammal enyhítik a leszáradt tekervények csonkjait, az egyszerű igazságok pedig betöltik az űrt, melyet az emberi elme a Világ Megértésére tart fenn az Alma Bűnös Befalánkolása óta.

-- Ó, Uram, utolsó királyunk, V. Ktor is rég elhullt már, nincs már meg a trónus se, hol méltón ülhetne.

-- Egy miniszterelnöki hivatalotok csak akad valahol! 

-- Igen, az van egy, lenn a folyóparton. 

-- Nos hát akkor legyen miniszterelnök! 

+++

És lőn.

.

.

.

.