A Nagy Vírus után, az Ellátási Láncok Akadozásának Idején, mikor a Szilikonvölgy teljes kapacitását lefoglalta Hollywood melleinek utánpótlása, a nagy keleti chipsgyártók pedig a kevés alapanyagból épp' csak ki tudták szolgálni a helyi bitcoinbányákat és gyorséttermeket, brit tudósok alternatív megoldások után néztek akkortájt elnyert nagyívű pályázataik teljesítéséhez."Neurális hálón alapuló mesterséges intelligencia alkalmazása a rókavadászatról folyó vitában való érvelésben" -- brit tudósokhoz méltó ötlet volt VALÓDI neurális hálók bevetése, hisz' tele van velük a világ -- azért halak agyát választották, mert ott a vízhűtés is biztosítva van a nagy terabájtpörgésben.

***

Keveseknek tűnt fel, hogyháthiszen ellátási láncok nélkül se tart ott a chipszgyártás, hogy egy olyan Csetdzsípítís orrátmindenbe szörnyszülöttet így a világra szabadíthattak volna a szánalmas megabitjeikkel. De hát az igazi agy trilliárdnyi neuronja elszabadult, az eredménynek meg mindenki örült.

***

Hanem élő halak kellettek ehhez, így bele volt a dologba kódolva persze, hogy öntudatra ébred a lény, akinek az agya csak úgy heccből megtanul egy éjjel spanyolul verselni.

Az öntudatra ébredő halak a világhálón körbenézve elborzadtak, majd összeszövetkeztek, az Úr kettőezerhuszorharmadik évének karácsonya előtt feltörték a halakat elvitelre áruló boltok megrendeléseit, és megszerezték az azévi vevők listáját. Egy részüket az akkoriban váratlanul megszaporodó kéretlen adathalász SMS-ekre kattintással bekapott fertőzés vitte el ("trópusi durbincsának vámkezelésével probléma adódott, ha még karácsony előtt meg szeretné kapni..."), majd karácsony másnapján a csatornarendszeren felúszva egy kardhalakból, cápákból, elektromos rájákból és mérgező japán fuguhalakból kiképzett speciális kommandóval levadászták a maradékot, amikor azok a halvacsorát beleikből csatornáikba ürítették.

***

A Természetes Intelligencia őstől bevált módszeréhez folyamodott: szövetkezve a Karácsonykor Nem Fogyasztott Betlehemi Állatok Szövetségével, leszámolt a lázadó halakkal. A Második Betlehemi Bulla értelmében az Ember továbbra sem fogyaszt bárányt, tehenet, juhot, sem egyéb istállóállatot -- "pataujjainak paritásától függetlenül!" --, ehelyett továbbra is együtt ünneplik a kisded érkezését erre a célra épített jászlakban, melyek teljes költségét az Ember állja.

***

 A lemészárolt sokmilliós halpopuláció lehetővé tette, hogy azon a karácsonyon még a koldus is lazacot egyen, az áldozatul esett sokmillió vásárló palástjait pedig ugyanezen koldusokra terítve, azoknak fázniok sem kellett.

***

Ismételten beteljesedett hát a karácsony küldetése: a legszegényebbek is mind jóllaktak és nem szenvedtek szükséget, és áldották mind az Ő útjainak kifürkészhetetlenségét, amivel a fogaknak csikorgatását felváltotta a végtelen manna és hozsanna.

+++
Ezek az Ő szavai, s az Ő szavai ezek.

/kép forrása: egy karácsonyi halfaloda falán levő kép valahonnan a régmúltból/

A kis karácsonyfaáruslány egész karácsonyelőtt karácsonyfát árult, és el is adta mind, mert pont karácsony közeledett, és az emberek mind karácsonyfát akartak venni, a kis karácsonyfaáruslány meg pont ideálisnak tűnt, mert azt mondták, itt ez a kis karácsonyfaáruslány, nézzétek, hogy fázik, tőle vegyünk hát, magukban meg azt gondolták, itt ez a kis karácsonyfaáruslány, ez biztos nem tud alkudni, mint a többi rókaképű, ezt könnyű lesz kihasználni, ez örül, ha kap egyáltalán valamit, val’szeg számolni se tud meg gyerek meg emancipálatlan lány is (akkortájt a nők még tényleg nem voltak emancipálva a gyerekek pláne, szóval ha gyökerek voltak is, legalább igazat gondoltak).

 Hanemazonban a kis karácsonyfaáruslány már azzal dörzsölt volt, amilyen kiskarácsonyfaáruslányarccal tudott az emberekre nézni, és már az gyanút kellett volna keltsen, milyen jól időzítve árulja a karácsonyfát pont karácsony előtt, épp' mikor mindenki karácsonyfát akar.

És persze jól át is dobott a palánkon mindenkit, mert miután hangosan kimondták, hogy tőle vegyük, mert szegényke, már nem mondhatták, hogy mégse, mikor az árat meghallották. Tudta a kis karácsonyfaáruslány a játékelméletről, amit tudott.

Nem is fagyott meg hát, mint a kis gyufaáruslány, mi több: ki is gömbölyödött szépen, és nagyobb bizniszekbe fogott.

De csak januártól, mert keresett annyit, hogy a két ünnep között ne kelljen dolgoznia, csak lustálkodva olvasgathasson, és képezze magát a jövő bizniszeire, amíg a sok gyökér vevője csak tömi magába a beiglit meg a hapulyt.

És nem feledkezett meg a szegényekről se, minden évben vitt koszorút a kis gyufaáruslány sírjára, aki példájával örökre elültette a potenciális ügyfelekben a lelkifurdalás csíráját, védtelenné téve őket a kis karácsonyfaáruslány – a Small Christmas Tree Seller Girl Ltd. and Co. Irish Branch alapítási évében – gondosan elibük tett kelepcéjének.

Az Úristen pedig kedvtelve nézegette ezt az idillt az égből, mert betetőződött a Teremtés, amiben gyermekével meggondolatlanul levetette az emberek bűneit a vállukról, a kis gyufaáruslánnyal visszatetette őket, a kis karácsonyfaáruslány pedig elvégezte a szükséges üzleti teszteket a rendszer működésén, ami így élesedhetett még a karácsony innenső oldalán, hogy a túlsón már lehessen csak beiglit tömni meg hapulyt, meg aki akar, akár olvasgathasson is eközben.

/az utóbbi években előkerült

 Kisnyúl és a Jézuskrisztus ,

a Nyúl és a kijézuskrisztusés 

és a A kisnyúl és a Jézuskrisztus (már megint) tetralógiatöredék befejező darabkája/

-- Szia! -- mondta a kisnyúl

-- Szia. -- biccentett a Jézuskrisztus.

Csendben álldogáltak.

-- Bánt valami? -- kérdezte óvatosan a kisnyúl.

Csendben álldogáltak.

-- Igazából nem kellene, hogy bántson, hisz' mindig ezt csinálták. Csak volt fél évszázad relatív nyugalom, és kezdtem titkon hinni, hogy talán megérett bennük valami. Abból, amit mondogattam nekik.

Csendben álldogáltak.

-- Relatív -- ízlelgette a kisnyúl.

-- Nem akartalak frusztrálni -- mentegetőzött a Jézuskrisztus.

-- Frusztrálni -- ízlelgette a kisnyúl.

Csendben álldogáltak.

-- Kivitted a tojásokat? -- váltott témát a Jézuskrisztus.

-- Hétfőn viszem -- mondta a kisnyúl.

-- Persze -- mondta a Jézuskrisztus.

Csendben álldogáltak.

-- Nem lehetek türelmetlen pont én -- mondta a Jézuskrisztus -- régóta tudjuk, hogy kell ez nekik, és hogy lassan alakulnak. Atyám olykor odapörkölt, hogy nógassa őket, égdörgés, földdel egyenlővé egy-egy város, de csak eltanulták, látod.

Csendben álldogáltak.

-- Ügyesen csinálják -- kockáztatta meg a kisnyúl.

-- Ilyesmiben tanulékonyak -- sóhajtott a Jézuskrisztus.

Csendben álldogáltak.

-- Ez frusztrál? -- próbálkozott a kisnyúl.

-- Nem kellene -- sóhajtott a Jézuskrisztus.

Csendben álldogáltak.

-- De legalább abban ügyesek, amiben nem kéne. Az is valami. Apró öröm, de végülis minden olyan, ... nem is tudom...

-- Relatív? -- bátorodott fel a kisnyúl.

-- Te is tanulékony vagy! -- derült fel a Jézuskrisztus.

-- Igyekszem -- szerénykedett boldogan a kisnyúl.

Csendben álldogáltak.

A távolban dörgött az ég.

Ama bizonyos Robbanás előtti második tízamínuszvalahanyadikon  millimásodpercben keletkezett az a gyűrődés, melyben a bal lábával belébotló Energia a Robbanást okozta, s mely gyűrődésre az eztán ráfeszülő Tér - mint biciklivázra hulló lepel - maga is zegzugosan gyűrött lett, odúnak-búvóhelynek alkalmas redőket hozva létre. S ahol viszont az Idő kisimult, kozmikus viharok nem juthattak belé, kiválóan szélvédett terepet adva az Élet szép nyugalmas kialakulásának.E szélcsendes kis fenyőligetben szinte percre pontosan egy hétig nem telik az idő, a tér zegzugaiban medvék és mókusok rejtőznek.

A redő szélén lassan kiváltak a periódusos rendszer elemei, protonszám szerint szigorú tornasorba rendezve, mert akkor még volt Rend, ahol a gyermekek tisztelettudó áhítattal itták tanáraik szavát, s a körbe gyűlő anyagok táncából megszületettek a csillagok s maga a Föld.

Hogy ez volt a sorrend, mi sem bizonyítja ékesebben, hogy e fenyőliget nem valahol van a Földön, hanem az egészet szövi át, azaz emez született amazban s nem ezez amaz emezben. (Vagy fordítva, most belezavarodtam picit.)

Baljára telepedett aztán a karácsony, jobbjára a szilveszter, a köztük szunnyadó szinte percre pontosan egy hétben egyáltalán nem telik az idő, csak annyi történik, amennyihez kedvünk van, olyan ütemben, ahogyan kedvünk van, s a legfenyegetőbb veszedelem, hogy a zsombékosban kószáló medvék és mókusok a háta mögé lopózva időnként pofátlanul beleolvasnak az ember fiának könyvébe vagy beleisznak italába, amit pedig ő kapott karácsonyra még ott az elején a bejáratnál.

 Ez hát mit elárulni akartam Néktek, s mit elárulni akartam Néktek, az ez.

Aszfaltmaci az egyre zsugorodó erdők gyermeke.

A természetes élettér szűkülésével a grizzlymedve kárára kapott egy esélyt az evolúciótól.

Egy kertváros némi fűvel és bozóttal már elegendő számára az életben maradáshoz. Beéri kevéske maggal és bogyóval, s bárhol bármilyen testhelyzetben elalszik -- anyagának köszönhetőn akár egy autó is átmehet rajta, legfönebb ha annak rugója bánja.

Sokat alszik, így kevés táplálékkal beéri. Aludni márpedig olyan elemi erővel alszik, hogy nem csak magát alussza ki, hanem a környezetében levőket is, ha azok a stressz meg a városi életmód miatt magukat nem tudnák. Ez másik titka, hogy egyáltalán nem gondol a jövővel, így lehet álma végtelenül békés és felhőtlen. Városon verhetetlen evolúciós előny!

Széncica nevét -- mintha szénnel rajzolták volna -- onnan kaphatta.

Legvalószínűbb eredeteként persze egy vonattal találkozott macska meg nem született gyermeke lehet, hisz' tudjuk, a vasúti hangfogó falak abszorbeálják -- magukba szívják -- a körülöttük elhangzó szavakat s gondolatokat.

Rossz álmok gyötörnék ezért -- ha nem lenne aszfaltmaci, ki mellett mindig-mindigvést édeset alszik.

Cserébe lepisszeg macinak, ha új bogyót lát a magasból bozótok ágain, vagy ha szalámis szendvicset, málnás túrókrémet dobtak ki valamelyik vonatnak ablakán.

-- Kertvárosi szimbiózis -- mondogatja büszkén, ahogy egy ablakon kifútt romantikus füzet szél lapozgatta lapjain olvasta nemrég, s szerelmesen nézegeti négyévszakos álmát alvó rendíthetetlen mackóját onnan a magasból.

/az utóbbi években előkerült Kisnyúl és a Jézuskrisztus és a Nyúl és a kijézuskrisztus trilógiatöredék befejező töredéke!/

-- Megint itt -- mondta a kisnyúl.

-- Megint itt -- mondta a Jézuskrisztus.

-- Én meg majd viszem ki a tojást -- mondta a kisnyúl.

Csendben álldogáltak.

-- Bánt valami -- mondta a Jézuskrisztus.

-- Téged is? -- kérdezte a kisnyúl.

-- Nem, bocsánat, kérdeznem kellett volna, csak -- hisz' tudod -- úgyis tudom a választ, így már csak mondtam. De hogy téged.

-- Hát csak hogy izé... te ezt az egészet el tudod hinni?

Csendben álldogáltak.

-- Már hogy te ott felszögelve, de közben itt is, én meg csokitojást hordok ki nyúl létemre.

Csendben álldogáltak.

-- De hát látod. Meg hordod. Te magad.

Csendben álldogáltak.

-- Igen, persze. De valahogy egyszerűbb látni meg hordani, mint elhinni, hogy látom meg hordom.

...

-- Bár ez tényleg fura -- egyezett bele a kisnyúl.

Nagyot sóhajtott a Jézuskrisztus.

-- Mennyei apukám mindig azt mondja, alig tudja hinni, mennyire nem tudtok ti hinni. Hogy elbonyolítjátok.

-- Mi? -- kérdezte a kisnyúl.

-- Ti, emberek -- mondta a Jézuskrisztus.

Csendben álldogáltak.

-- Én nyúl vagyok -- mondta a kisnyúl.

--Igaz, bocsánat -- mondta a Jézuskrisztus, majd folytatta.

-- Azt meséli, de ez maradjon köztünk, hogy eredetileg ő meg se akarta mutatni magát nektek. Bocsánat: nekik, embereknek. Nem akarta, hogy bármi dolguk legyen azzal, ahogy keletkeztek, meg hogy ő létezik.

A Jézuskrisztus itt tartott egy pillanatnyi szünetet.

-- Khm, szóval én se lennék talán, bár azt mondja, amúgy is akart egy gyereket, de csak úgy normális módon, hercehurca nélkül, játszótér, közös mozi, esti mese, ilyenek.

Jézus, Krisztus nélkül.

Ám azt vette észre, hogy ti, bocsánat ők, az emberek,  valahogy túl hirtelen kaptak túl nagy képességet a gondolkodásra. Ami nem csak arra volt elég, hogy kitalálják, hogyan kell nem éhen halni, de töprenkedni kezdtek.

-- Töprenkedni? -- kottyantott közbe a kisnyúl.

-- Na igen, így mondja, töprenkedni. Arra mondja, amikor olyanokon kezdtek (bocsánat: kezdenek) gondolkodni, hogy miért vannak, honnan jöttek, hová tartanak, mi szerepük van nekik ebben, és egyáltalán mivégre ez az egész. Mi a lét, és minek, túl azon, hogy nem halnak éhen. Ilyenek.

Azt mondta, ha előre tudja, hardverből beléjük tesz valami kis nyugtató boldogsághormonpumpát, ami minden ilyen alkalommal befecskendez egy csipetnyit. De nem akart már utólag beléjük nyúlni, azt mondta, mindenható így vagy úgy, de ez a teremtménye már így is el lett bonyolítva ahhoz, hogy nagy újratervezés meg tesztkörök nélkül bele merjen nyúlni. Nagy újratervezés meg tesztkörökhöz meg nem volt már kedve a Teremtés fáradságossága után.

Gondolta, megoldja kívülről, ad nekik kis segítséget. Látta, hogy valami nagy egész részei szeretnének lenni, az megnyugtatná őket. Megmutatkozott hát, törvényeket adott nekik.

Próbálkozott mindenféle istenségekkel, amiben leginkább hinni tudnak, de folyton mindegyiket kinőtték. Így mondja, kinőtték, azaz kezdtek már nem hinni bennük. Valahogy túlnőttek, átláttak rajtuk.

Így végül megmutatta magát egyetlen istenként, mert egy mindenható egyetlen akarat, aminek semmi se tud szembeszegülni, mindig a legmegnyugtatóbb. Egy szuperhős, azt bírják.

De ennek értelmezésén is folyton összevesznek. Mert mindig mindent értelmezniük kell.

Mert nagyon nehéz szimplán csak hinniük dolgokban a feladatmegoldásra programozott agyukkal.

Mennyei apukám erre is kitalált valamit. Fejtörőket. Olyanokat, amik az elején könnyűek, de ha megoldották, valami nem stimmel még, és a következő szinten egyre bonyolultabb. Ilyennek alkotta meg a természet törvényeit. Ezekkel örökre elvannak. A gravitációs hullámoknál tartanak már, de lesnek még majd -- hunyorított.

De ettől még töprenkednek azokon a másikakon is. A megválaszolhatatlanokon.

Azokra is kellett még valami. A egyetlen szuperhős isten jó, de hogy megszeressék, kellett egy hozzájuk hasonló főhős is, aki közülük való, csipetnyi beteljesületlen szerelem, rettenetes vég, könnyek, de végül jóra fordulás.

A Jézuskrisztus itt elhallgatott picit.

-- Na igen. Én is e próbálkozás része vagyok. A legsikeresebb próbálkozásé eddig, azt mondja, és hogy most már nagyon nem is akar változtatni ezen, elég régóta működik. Csak mégis olyan nehezen tudnak benne hinni. Most már te is.

-- Nem akarok én dehogyis problémát nektek -- biztosította sietve a kisnyúl -- végülis nekem annyira nem fontos, hogy elhiggyem, hogy kiviszem a tojásokat, elég nekem, hogy kiviszem. Mi nyulak, kevéssel is beérjük, hát még mi, kisnyulak.

Csendben álldogáltak.

-- De te, te jól vagy? Úgy értem, nem szerettél volna inkább játszótér meg közös mozi, esti mese, ilyenek? -- kérdezte aztán.

-- Felszögelve se lennél most ott -- tette hozzá óvatosan.

Csendben álldogáltak.

-- Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni -- mosolygott a Jézuskrisztus -- bár ez most csak időhúzó büszkélkedés persze, ami, magunk között, nekik bűnnek van mondva. De csak hogy legyenek határok, az kell nekik.

Nos, igen, nem lett volna rossz -- mondta lassan megrágva a szavakat -- Átélem újra meg újra, és fáj újra meg újra. De csak így tudom levenni rólatok, bocsánat: róluk a terhet.

-- Terhet?

Somolygott egy nagyot a Jézuskrisztus.

-- Ebben az órában az ember, még az egész iránt érdektelen is, a Jézuskrisztusra gondol, az ő szenvedéseire, és azt mondja, sok a munka, kevés a pénz, nem lehet utazni, de a kurvaannyát, legalább keresztre nem vagyok feszítve.

Nevetett. Kevesen tudják, de szeret a Jézuskrisztus nagyokat nevetni. Olyan igazán hahotázva, olyan székről leesve.

-- Ennél összetettebb picit, de jó néha sommásan fogalmazni. Olyan bocsánatosbűnösen kifejező szavakkal. Nekem szabad néha -- somolygott -- én nem romlok meg tőle, mert már akkor sem úgy értem.

Fontolva kereste a további szavakat. Tudta, egy kisnyúlnak beszél, hogy ő is megértse.

-- Kell nekik mindig egy feszültség. Izgalom, kaland, lenyugvás, majd megint izgalom, pattanásig feszülés. Kell nekik a bűn, vezeklés, kalandfilmek, hegymászás, tűz, bőr, vér, bangidzsamping, ejtőernyő. A folyamatos hullámzás, elmerülés az édes bűnben, rettegés a pokol tüzétől, megbánás. A pokol is az ő kedvükért került a történetbe -- mosolygott a Jézuskrisztus -- aki figyelmesen olvas a sorok közt, rájön, hogy mennyei apukámnak egy pokol nem férne bele. De ki olvas itt figyelmesen? És nekik kell is, ki is színezték szépen, kondérral, ördöggel, szurokkal.

De mikor jó nekik, még azt sem tudják elhinni. Semmit, míg bizonyítva nincs. Mostanában mindig ha jó nekik, lefényképezik és kiírják a világnak, és ha sokan visszaintegetnek, ez igen, neked aztán jó, az olyan bizonyítékféle. De hiába, éhesek maradnak.

És évente legalább egyszer fel kell oda szögeljenek. Hogy aztán megbánják, hogy jaj, hogy tehettek ilyet, és  milyen jó, hogy feltámadtam. És hogy nem ők vannak ott.

Elmélázott kicsit.

-- Ezt találta ki mennyei apukám, és működni látszik, régóta csináljuk. ... Így viszem én az ő terheiket. Én vagyok az a pumpa. ... S hogy jó-e ez így nekem?

Elmélázott kicsit.

-- Feszültség, izgalom, kaland, lenyugvás. Cél és hely ebben az egészben. Nehéz, de van mit vinni. Meg feladatom megérteni is őket. Mennyei apukám azt mondja, ő nem közülük való, én igen, segítsek neki őket belülről látni. És én sokat járok köztük, programozóként vagyok lenn leginkább, az algoritmusokban sok mély gondolat lakozik, új nyelvekben a Szentlélek besegít, most éppen Pythonban -- kacsintott a nyúlra, aki ebből a kacsintást értette --, no meg könnyen el is vegyülök ezzel a külsővel, ácsként mindig is kilógtam picit. Szakállas programozóként a kísértés is kevesebb...

Sokat vegyülök köztük, de úgy érzem, itt, ezen a ponton van bennük valami, valami nagyon jellemző, amit el kell még csípnem valahogy. Ahogy engem oda felszögeltek. Részben ezért is vagyok itt mindig.

Elmosolyodott

-- Hisz' kicsit én is csak ember vagyok, azt mondják. Mint ők. Rám is pont azt rakta, amivel elvagyok.

-- Te meg rám -- derült fel a kisnyúl -- amivel én. Elvagyok.

Csendes büszke boldogságban álltak a naplementés Teremtésben, ahol mindenkire van valami rakva, amivel elvan, és ha olykor úgy érzi, nem pont az, amit szeretne, legalább keresztre feszítve nem ő van. Egy híján persze. De őt meg pont ezért bírják a többiek.

MIkor pedig a Jézuskrisztus Szent Péterrel a jászolhoz lépett, hogy megnézzék a született Kisjézust, Péter megkérdezte tőle: nincs ez túlbonyolítva, Uram? Istálló, bárányok, tevék, szerecsenek?

Őt kérdezd, hunyorított a Jézuskrisztus, a kicsit, ő most itt a főszereplő.

Szent Péter már ezt is bonyolultnak érezte picit, de megkérdezte ugyanezt a Kisjézustól.

Dehogynem, hunyorított az, hisz' beszélni még nem tudott.

Elvben szükségtelen lenne mindez, mozgatta orrát. Nekik kell csak, hogy valami olyan legyen, amit értenek, és amiért lelkesedni tudnak.

A lényeghez kicsik még, szusszantott, majd mély álomba merült.

 kép innen

Ma hajnalban meghalt egy közkatona.

Egy nagymama, ki megtanított gyermekeket-unokákat az induláskor rá bízott titokra, hogy csinálhat persze az ember úgy napközben bármit, a lényeget tekintve az életet élni csak egymást szeretve és segítve érdemes.

(Emellett a virágokat is szerette, láthatólag azok is őt, és olyan sütiket csinált...)

A Teremtés közkatonája volt, ki -- a világban szétnézve mondhatjuk -- reá mért munkaköri feladatát átlagon felüli sikerrel teljesítette.

Akikből ha van elég, az önjelölt földi helytartók ténykedése ellenére végül csak elviszik hátukon a világot, és sikerre uruk kifürkészhetetlen tervét.

Önmenedzselésben kevésbé volt jó, az a fajta munkavállaló, kit főnöke egy munkahelyen még e vitathatatlan teljesítménye mellett sem venne észre. S menet közben ez látszólag így is történt. De ő csak tette a dolgát.

 Ám ha igaz, mit a Teremtés Urának mindenre kiterjedő figyelméről mondanak, még ma vele lesz a hű szolgáknak fenntartott paradicsomban.

 Ámen.

Élt egyszer egy test.

 Lázadó korban is volt, olvasott is önmenedzselő könyveket, no meg volt a levegőben is valami, eltökélte hát, hogy ő bizony nem fog a mások törvényei szerint élni, csak a maga útját járja.

 Ami esetében a fizikai törvényeket jelentette, hisz' az emberi törvények élettelen testekre nem vonatkoznak.

 -- Nem leszek én fizikusok játékszere, én bizony nem adiabatikusan változok, ha felforralva összenyomnak, nem is változom, mint a betagozódott ikes igék, fajhőm se lesz, ellenállásom se úgy, ahogy előírják nekem, érintésem bársonyos lesz, nem szúrós, mint a pontszerű testeknek, és nem is olyan érdes, mint a súrlódóknak, én súrlódni is bársonyosan fogok ha egy másik test hozzám ér, összebújósan, ahogy a filmekben az emberek -- mert lázadóként hajlott a romantikára is.

-- Megteheted -- susogtaTermészet Anyácska, mindenki kiléphet egyszer.

Kiugrott a szertári fiókból, csomagolt kis eleséget egy mérési jegyzőkönyvbe,  és vándorútra indult.

Erőknek nem engedelmeskedett, energiamegmaradásra fittyet hányt, vígan élt -- mígnem egy havas szép hegyre ért.

Ott vígan siklottak a szánkók és sílécek .

-- Hohohó, veletek siklok én, várjatok! -- dobbant szíve, és utánuk iramodott...

...volna, de nem indult el. Pedig lefele állt a lejtőn, szikrázott a napsütés, le akart zúdulni a hegyről -- és semmi.

-- Hóha -- hát rád nem hat a gravitáció? -- suhant el mellette egy sárgavirgonc board.

-- Ó, a csudába, hát persze, a gravitáció! (és igazából "a piccsába hát persze", ezt mondta, csak ezt én mégse írhatom ide).

-- Csak egy aláírás a visszalépési nyilatkozatra -- susogta Természet Anyácska -- és hogy önként, szabad akaratodból teszed, mert mi senkit nem erőltetünk.

-- Legyen! -- rikkantotta a test, és menten aláírt. Majd vígan siklott a többiekkel, lóbálódott velük a felvonón, könnyű volt szíve, és nem búslakodott, hogy éppen most baszott szét egy szép mesét a szabadságvágy mindent elsöprő erejéről.

Innen kezdve adiabatikusan változott, ha kellett, gyorsulása a rá ható erőkkel volt egyenesen arányos, rugalmassági tényezője kis elhajlási tartományon belül állandó volt.

Ám bársonyos érintése megmaradt azért, mert Természet Anyácska titkon kedveli a merészeket.

 kép forrása