Kevesen tudják, hogy báró Podmaniczky Frigyesnek és Clark Ádámnak volt egy közös fehér macskája.

S hogy egy emlékfalat is állított nékik a főváros szívébe, az ország kilométereinek kellős közepébe, a Lánchídnak főjéhez -- a Clark Ádám térre -- a hálás utókor.

 Érdekes története van ennek.

***

Clark Ádám Angliából érkezett a Lánchíd építésére. Sokadízigleni ágon magyar vér folyt ereiben, ezt is kevesen tudják, anyai sokadik üknagyanyja Rosenheim lány volt, az öreg Rosenheim Ignác tanulmányúton levő briton lányt rabolt magának Calais partjainál a honfoglalás utáni kalandozásokban, akivel aztán a Lech-mezei csata utáni népességrendezés során a leány hazáját választva Britanniában telepedtek le, hogy átvegyék a lány beteg édesanyjának kalodakészítő műhelyét, melyet a család a kora újkor végéig közmegelégedésre üzemeltetett, több nemzedéken át rendszeresen (1163, 1285, 1387, 1520, 1640, 1718, 1823) elnyerve az év legnagyobb felhasználói élményét nyújtó termék díját kaloda kategóriában. 

Az ipari forradalom sok más egyéb mellett a kalodát is a British Múzeumba űzte, a Clark család aktuálisan legkisebb gyermeke így édesapja elé állva azt mondta, édesapám csomagoltasson nekem édesanyámmal hamubasült pogácsát, s én bizony vándorútra kelve új, eladható terméket keresek ebben a változó világban. 

 A híd egy eladható termék volt, a Clark család így felvette tevékenységei közé a hidat, mely a rá következő évtizedek során lassan túlsúlyba került a kalodával szemben. 

*** 

Báró Podmaniczky Frigyes a Közmunkatanács elnökeként a munkaerőt biztosította, a Clark család a mérnöki tudományt, a híd így gyorsan épült -- valami hiányzott mégis. 

 Mert amit raktak délig, leomlott estére, amit estig raktak, leomlott reggelre, így a báró és a mérnök, kik amúgy igen jó barátságba keveredtek, különösen mikor kiderült, hogy valami jóféle közös vér is csörgedezik bennük, mert mikor jó Rákóczi Ferenc, nagyságos fejedelem urunk Párizsban diplomáciai bujdosáson lévén, kedves apródja, Szathmáry-Király Ádám összeszűrte a levet egy Rosenheim lánnyal, ki hivatásos nőként a Császár megbízásából diplomáciai küldetésben szintén Párizsban tartózkodott, s ki azután ötödízigleni anyai üknagyanyja lett a Podmaniczky család ismeretlen nógrádi ágának, na mindegy, szóval a mérnök és a báró összetanakodék, mitévők legyenek. 

Titkon egy jónevű javasasszonyhoz mentek, kinél többet kevesen tudtak a megtapasztalható világon túlról, de még a megtapasztalhatóról is!, hej, volt is egykor nagy híre a nála megtapasztalhatóknak, bizony ő volt a ponyvák alól terjesztett suttogó útikönyvek megénekelte leány, a híres Budavári Csikló, kinél egyidőben lehetett megtapasztalni az inneni s onnani, lenneni-fenneni világot, színét és fonákját, egybehangzó útleírások alapján úgy érezte magát az utazó, mintha fel s alá szállana Budavárnak meredek hegyfalán, fal tövében álló kunyhójában léve mintha csillogó zsinóron rántanák fel a meredek oldalban, s a magasból látta a hömpölygő folyót.

Mostanság már tisztességben megőszült javasasszonyként dolgozott, s elmondta nékik, hogy éjjelente az osztrák Udvar fekete macskája lopódzkodik el a híd előtt, hogy a magyar tartományokban az iparosodást ekképpen hátráltassa, mi rontásnak egyetlen hatástalanítása egy nálánál erősebb tüzű fehér macska lehetne, mely azonban az ipari forradalom fekete füstjében, mint fehér holló, ritka volt

 Clark családja azonban, a Rosenheim vér okán is, egykoron aktív vörös rózsa volt a Rózsák háborújában, s egy szász-briton javasasszony vére is bennük csörgedezvén még a normann hódítások idejéből, mikor huszonnyolcadízigleni briton ükapja egy fárasztó csata után a csaták utáni ügyrend szerint egy szász falu népét erőszakolta éppen, s már nagyon elege volt, mert tényleg hosszú nap volt mögötte, és meglátva a szász leányt inkább elrabolta, hogy azért szégyenben ne maradjon a bajtársak előtt, hogy majd otthon, s végül rajta maradt, mert tudott a szász leány olyat, amitől a britonok még pirulni is restelltek volna, és a boszorkányvér által attól kezdve a Clark-Rosenheimek rendre macskává változtak, ha idegesek voltak, illetve szálltak át e testben a következő nemzedékbe, ha valamelyikük meghalt, ami a Rózsák háborújában gyakorta előfordult velük, így viszont terepszín-fehér macska képében tudták hozni-vinni a híreket a fehér rózsák uralta területeken. Amitől persze még vesztettek végül, de ez már nem rajtuk múlott. 

 Attól kezdve viszont már csak fehér macskák tudtak lenni. Ez azonban pont jól jött most Ádámnak. 

Épp' csak fel kellett volna idegesíteni valahogy, amire barátja azt mondta, ugorjon be egyszer hozzá a Lánchíd-palotabéli Közmunkatanácsba, de ne hozzá, hanem le az irodába közmunkásként ügyet intézni, amitől aztán Clark Ádám brit hidegvére, huszonöt perc után forrpontra hevült, fehér macskaként még arcon karmolta a három hónapon belül kiállított legfrissebb születési bizonyítványának hiteles másolatát eredetben követelő közmunkaügyi szakreferenst, majd a hídhoz szaladt. 

Annyi indulattal, szenvedéllyel öntötte nyakon a szakreferens, hogy egyetlen megjelenése örökre hatástalanította a fekete macska összes jelenését, aki mégiscsak egy Udvari hivatalnok volt, maga is szakreferens, ki átkait langyos órabérben szórta, és hát higgyük el, nem keres ő annyit, hogy most itt megerőltesse magát, mikor még a napidíját is alig akarják kifizetni neki, de ha visszatért Bécsbe, majd beolvas ő nekik, és igen, kérni fogja a pótlékot. 

***

A híd felépült, a hálatelt utókor pedig közös falon emlékezett meg róluk, a báróról, a mérnökről és fehér macskájukról, melyről sokáig azt tartotta a rossznyelvű városi legenda, hogy nem is külön entitás, hanem maga a mérnök volt éjjelente a macska, amiben nem is tévedtek nagyot, de persze tudni nem tudhatták, mint te most, nyájas Olvasó. A pletykának aztán az első nikaiai és második khalkedóni hidászkonferencia vetett véget, mely kimondta, hogy a báró, a mérnök és a macska egylényegűek, ami a hidászszakma legnagyobb titka, s egyúttal kizárták a mérnökkamarából az ebben kétkedőket. 

***

S persze mindez legenda csupán, hisz' ma már tudjuk, hogy a Lánchíd nem emberi kéz műve, "építése" az 1896-os milleniumi ünnepségek idejéről származik, "mikor a Székesfőváros Tanácsa -- a reá bízott mérhetetlen költségvetéssel elszámolni képtelen lévén -- az évmilliók óta fennálló híd s a közelében álló Gellértegy megépítését egész egyszerűen elkönyvelte kiadásként, s hogy az összeg kellően izmos legyen, jónevű nyugati építőmesterek terveként tüntette fel."

Hogy a fenti módon nem épülhetett annak bizonysága az is, hogy Podmaniczky a híd hivatalosan 1849-es "építésekor" ifjú katona volt még, és évtizedekkel a hivatalos átadás után lett a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke, mely azonban tényleg a Lánchíd palotában székelt. 

+++

Lényeg azonban az emlékfal, mely előtt te, kedves Olvasó, bármikor leróhatod az utókor kegyeletét a budai hídfő mérnökről elnevezett terének északi oldalán.

Lépteid, ha arra vezetnek, ne restelld megtenni -- hajts egy-egy fejet a báró, a mérnők s a fehér macska emléke előtt!

/táblaszöveg jobban olvasható változatban /