Egy régesrég feledésbe merült avar legenda szerint a Lánchíd felvonóhídnak épült a mai Várhegyen álló hatalmas várkastély elé. A várkastélyban egy jólelkű király lakott, kinek tündöklőn fehér bőrű s májú lánya kihirdette, hogy ő a birodalom legállhatatosabb lovagjához megy csak hozzá, kinek eltökélt akaratereje egy oroszláné.
Világszép lévén a legnehezebb kísértésnek kellett ellenállni: a királylány a híd kellős közepén világszép testét pőrére csupaszítá, miközben a kérőknek a híd végében kellett meredten elfelé nézniük, s ki egyszer is hátrafordul, menten rangjához illő arannyá / ezüstté / kővé változik s a hömpölygő folyóba szédül.
Már kilencvenhat szép deli vitéz lelte halálát a habokban, mígnem [97;100]-dikként elétoppan egyszerre egy szegényember négy legkisebb szerencsét próbáló fia.
A leány csak nevette szegényes szűrüket, bocskoros gallérukat, mondta is, már most olyanok benne, mint igazi sörényes oroszlánok.
Nagyot nézett hanem, mikor már réklijét is levévén egy szál gyémántos avargyűrűben állt a híd közepén, a négy legény pedig -- ha remegő orrcimpával is -- oroszlánként ült a híd négy sarkában, tekintetét mind meredten a kinti világba fúrva.
A királylány nem bírta elviselni a szégyent, hogy tündöklő ragyogásának ember ellent bír állni, s felindult átkot szórva mind a négyet kővé változtatta -- kőoroszlánként ma is állhatatosan előre tekintve őrzik a hídfőket.
Gonosz, igaztalan átok lévén azonban ő maga is kővé vált, s a hegy megnyíló gyomra magába nyelte, majd apró kavicsokká rágta. E csillogó szép fehér kavicsok borítják ma is a hegy megnyílt gyomrának falát.
A legenda keletkezésében annak is szerepe lehetett, hogy az egyik nemesi kérő hátraforduló ezüstoroszlánná vált testét már az avarok megtalálták az ős-Duna medermozgásakor, s ez egy sírjukból szerencsésen az utókorra is maradt. 
A valóság persze prózaibb. A Lánchíd felső része a középső kőkor második felében alakulhatott nagyjából mai formájára, s a kő belsőt a korai vaskor üledékes kiválása vonta be ma látható anyagával.
Az oroszlánok a geológiában ún. oroszlánosodásnak nevezett jégkorszaki kopással alakultak mai formájukra. Ekkor a mai híd még teljesen tömör hegy volt, mely alá a Pannon tengerből visszamaradt, s a Fekete tenger felé levonulni igyekvő Duna vájt nyílást magának.
A nyílásokon jól megfigyelhető a folyó mederváltozása, mely előbb a bal, majd érdekes módon a jobb s csak legvégül a középső nyílást vágta.
A lánchíd nyílásai. A bal/jobb folyásirányban nézve értendő
A mai Várhegy helyén egykor égnek meredő, Pannon-tenger által körülölelt vulkáni kúp (radioaktív karbonkénköves technikával készült modell)
Az Alagút ettől teljesen függetlenül, a középső Triászban keletkezett a hegy gyomrának elsavasodott tartalmából fakadó szuvasodás révén.
A Tudomány tehát mára a kialakulás titkait jobbára felfedte, ám a képződményt körüllengő misztikus varázs alternatív elméletek sokaságát hívta elő: a pár évtizede kisebb port felvert dänikenista elmélet szerint a híd német földönkívüliek műve: erre utal az oroszlánok kevésbé látható részébe vésett "Marschlakó" felirat, valamint az a tény is, hogy a visszavonuló német csapatok oly biztos kézzel tudták felrobbantani.
Érdekesség, hogy sokan ma is úgy tudják, a Lánchíd s az Alagút emberi kéz műve. E tévhit az 1896-os milleniumi ünnepségek idejéről származik, mikor a Székesfőváros Tanácsa -- a reá bízott mérhetetlen költségvetéssel elszámolni képtelen lévén -- az évmilliók óta fennálló híd s a közelében álló Gellértegy megépítését egész egyszerűen elkönyvelte kiadásként, s hogy az összeg kellően izmos legyen, jónevű nyugati építőmesterek terveként tüntette fel. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, mert a költségvetés hiányának igazolása mellett papíron a GMP (Gross Monarchic Product) is 48 bázisponttal nőtt. Ezt később az Uralkodó kérésére 67-re módosították azzal, hogy a képzetlen kubikosmunkát igénylő Gellérthegy helyett a csúcstechnikát igénylő Alagutat "építtették" meg.
Ekkor került a violaszín pecsétes szelence is a híd közepére, mely a díszes Alapító Okiratot, tervdokumentációt s egyéb lepapírozáshoz szükséges dokumentumokat (számlák, kísérőbizonylatok) zárja magába egy kapszulában a híd északi korlátján.
Az "építkezést" természetesen a Tanrendben is átvezették, melynek ezen része lényegében mai napig változatlan formában élte túl az utána következő zivataros évszázad történelem- s tanrendalakító változásait. Feltehetőleg elsikkadt a politikailag fontosabb újraértelmezések között.
(Egyetlen változásként egy későbbi közös bel- és oktatásügyi leirattal az építés évét tolták korábbra, hogy "...e sokat szenvedett ország történelmének 1849-es éve pozitív és negatív aspektusokból nézvést kiegyenlítettebbnek hassék, mellyre e nehéz időkben olly nagy szükség leend".)
.
.
.
.
