Ma hajnalban meghalt egy közkatona.

Egy nagymama, ki megtanított gyermekeket-unokákat az induláskor rá bízott titokra, hogy csinálhat persze az ember úgy napközben bármit, a lényeget tekintve az életet élni csak egymást szeretve és segítve érdemes.

(Emellett a virágokat is szerette, láthatólag azok is őt, és olyan sütiket csinált...)

A Teremtés közkatonája volt, ki -- a világban szétnézve mondhatjuk -- reá mért munkaköri feladatát átlagon felüli sikerrel teljesítette.

Akikből ha van elég, az önjelölt földi helytartók ténykedése ellenére végül csak elviszik hátukon a világot, és sikerre uruk kifürkészhetetlen tervét.

Önmenedzselésben kevésbé volt jó, az a fajta munkavállaló, kit főnöke egy munkahelyen még e vitathatatlan teljesítménye mellett sem venne észre. S menet közben ez látszólag így is történt. De ő csak tette a dolgát.

 Ám ha igaz, mit a Teremtés Urának mindenre kiterjedő figyelméről mondanak, még ma vele lesz a hű szolgáknak fenntartott paradicsomban.

 Ámen.