/a tavaly előkerült kisnyúl és a Jézuskrisztus folytatása/
-- Már megint? -- kérdezte a kisnyúl.
-- Már megint -- mondta a Jézuskrisztus.
-- De már tavaly is -- mondta a kisnyúl.
-- Minden évben -- mondta a Jézuskrisztus.
-- Igen, persze, mondtad
Csendben álldogálltak.
-- És örültek a csokitojásnak? -- kérdezte a Jézuskrisztus
-- Ó,nagyon -- mondta a kisnyúl.
Csendben álldogálltak.
-- Te tudtad, ugye? -- kérdezte a kisnyúl.
-- Hogy örülni fognak? -- kérdezte a Jézuskrisztus -- a csokinak mindenki örül.
-- De te amúgy is tudtad -- mondta a kisnyúl.
-- Amúgy is -- mondta a Jézuskrisztus.
Csendben álldogálltak.
-- Te mindent tudsz, ugye?
-- Sok mindent -- mosolygott
-- Dédapám mesélte. Nagyapámnak. Ő apámnak, ő meg nekem. Hogy a bárány mondta.
-- A bárány?
-- Mikor születtél. Azt mesélte, volt ott sok állat meg király.
-- Király három, Állat sok. Anyám így mondta.
-- Dédapám azt mondta, olyan furán bajba keveredős nézésed volt. És a bárány is pont ezt mondta neki.
-- Bajba keveredős?
-- Igen. Így mondta. Meg azt is, hogy dédapámnak nem is kéne most ott lennie, és tűnjön is el, mielőtt még krónikába írnák. Hogy ha el akarnák tüntetni őket, róla ne tudjanak. Mert neki vagy utódainak lesz még veled dolga, de hiába, ha most likvidálják. Majd ő, a bárány, eltakarja dédapámat a nagy sereglet elől, és helyette is ott lesz a születés sztorijában, majd nagyon béget, hogy elvigye a balhét a szamarakkal meg a jászollal, aztán dédapám iramodjon el, és a későbbiekben mindig sündörögjön körülötted, ha amikor kellene. Ő vagy valamelyik utóda.
Csendben álldogálltak.
A Jézuskrisztus elgondolkodott. Aztán megcsóválta fejét.
-- Hihetetlen, hogy ezt is ő találta ki. A csokitojást. Aminek majd örülnek. Azt hittem, ezt legalább én. Még tavaly. Mikor itt álltunk. De ez is előre ki volt már találva, már mikor még kisjézus voltam.
A kisnyúl csak pislogott.
-- Nehéz híres ember fiának lenni-- sóhajtott a Jézuskrisztus.
-- Bizony -- bizonytalanodott el a kisnyúl.
-- Mikor apám felvázolta utamat, próbáltam megszökni előle. Mellém szegődött egy nyúl, azt mondta, ő is épp' szökik az élete elől. Aztán mesélni kezdett róla, és olyan ügyesen tekerte, egész meghozta kedvem a kalandhoz. Visszamentünk, s onnan kezdve gyakran átjárt meséket mondani. Egy ravasz nyúlról, aki folyton túljár. A róka eszén. Akkor szerettem meg ezt a stílust. A példázatot. Rémusz is szerette, a núbiai gyerek a szomszédból. Amerikába ment aztán, apjának ott találtak munkát.
***
Csendben álldogáltak.
-- Nagyapám volt -- mondta a kisnyúl. -- Aki mesélt neked.
Hosszú csend.
-- De akkor -- derült fel óvatosan a Jézuskrisztus arca -- apám nagyapádat találta ki nekem. Nem téged.
Csendben álldogáltak.
-- És akkor a csokitojást neked mégis én.
Csendes büszke boldogságban álltak a naplementés Teremtésben, ahol lám mégiscsak akad mindenkinek kis saját teremtenivaló. Amiben kis bocsánatos hiúsággal fürödhet kicsit.
.
.
.
.
.
.
