A csodamedve eredetileg egyszerű sötétbarna medve volt. Egy szomorú-sötét ügy során azonban, melynek részleteire itt nem szeretnénk kitérni, megküzdött szerelméért az Ördöggel. Tétként színét tette fel, mert az Ördög tudta jól, hogy bármit kérhet, így ennél kevesebbet nem fogadott el. Mivel végül alulmaradt, nem csak szerelmét vesztette el örökre, de a következő év során havonta tizenkét egyenlő részletben színét is -- így végül teljesen átlátszó lett.

Az Ördög persze tudta jól, mit kap: az ember (medve) színe ugyanis jellemének, saját egyedi tulajdonságainak külső látképe. Az Ördög így egy teljes felszereltségű lelket szerzett, képességgel örömre, haragra, szenvedélyre, meg a többi ilyesmi. Nem véletlen mondják, hogy a szín a lélek tükre.

A maci persze ettől nem a szó hagyományos értelmében jellemtelen lett, csupán jellegzetes tulajdonságok nélküli, ami átlátszóságán kívül egy állandósult kedvesen bárgyú mosolyban nyilvánult meg.

***

Az Élet s a Természet azonban csodálatos forgatókönyvíró: ez a kedvesen egyszerű lény nemhogy nem halt ki, de átlátszósága miatt láthatatlanná vált a méhek számára, így innen kezdve kedvére lophatott mézet tőlük. Még ha megtelt is, csak a méz látszott benne, így a méhek még akkor sem vették észre a méz körül a medvét.

Ez evolúciós versenyelőnyhöz juttatta, így kedves bárgyúságában is gyorsan elszaporodó nemzetséget hozott létre.

***

Ezidőtájt érkezett a környékre egy új hazát kereső nép, kiknek jó vadászíjaik voltak, így semmi vad nem érezhette magár biztonságban tőlük -- még a legfürgébbek sem, akik az avarcsúzlit már vidáman körbeszaladgálták.

Összedugták fejüket a medvék, és így szólt a legokosabb (mert ahol nem mindenki pont egyformán okos, mindig van legalább egy legokosabb):

 -- Csaljuk el őket a hágóról a gerincen a szomszéd hegyvonulatra, ott van jó víz meg erdő, biztosan megtetszik nekik. Menjen a legfürgébb elibük, majd mikor üldözni kezdik, szaladjon a csel szerinti irányba. Mi majd ott várjuk őket, ünnepélyesen nekik adjuk a földet, így ők ott letelepednek, mi meg visszajövünk ide a medencébe.

Így is lett. Legfürgébb oda, két deli vitéz kíséretükkel meglátja, nosza lóra, üldözik-nyilazzák. De már a meglátásakor megzavarodtak kissé, mert nem is annyira látták, mint inkább érzékeltek valami medveszerű furcsa csillogást egy havas farakás fölött a levegőben. Nyilaik pedig mind célt tévesztettek, mert célozni sem igen tudtak reá -- még üldözni is félig vaktában üldözték.

Így jutottak végül egy tisztásra, hol hirtelen százával vibráltak, és nyájas brummogással szólíták őket.

-- Ne bántsatok minket, szép deli vitézek, hisz' belőlünk hiányzik a lélek, így húsunk üres, nem tud táplálékkal ellátni igazi szenvedélyes ragadozót, mint milyenek ti vagytok. Hanem kárpótlásul nektek adjuk, ím hazánkat, a rengeteg vadont, hol akad őz, szarvas, víz, gím, méz, és egyéb tinéktek való. Mi nem vagyunk uralkodó fajta, még ha jómagam medvekirály is volnék, így békésen elleszünk itt az uralmatok alatt.

 Nézték-nézték a vitézek a medvekirályt, majd egymást. Aztán udvarias köszönetet mondtak, majd lovukat megfordítván gyorsan elügettek. Nem mondhatták a medvekirálynak, hogy ama föld kincseire nem vágynak, mely ennyire bárgyú arcú népeket terem ki méhéből.

***

Visszaérvén a hágóra, lefordultak a gerincről, egyenest a hegykaréjok közt megbúvó medencébe.

Így esett, hogy végül pont a medvék földjét választották új hazájuknak, így idővel mindkét nép rájött, hogy kénytelen-kelletlen mégiscsak egy helyen laknak.

Ám az embernép idővel rájött az átlátszómedve-vadászat csínjára, na meg arra, hogy bár húsuk tényleg nem ínyencség, mézzel teli állapotban leterítve megspórolható vele a fáradságos-veszélyes mézgyűjtés, mert akkoriban mindenki vad volt még a Földön, így vad avar méhek lakták az új hazát is.

***

A két nép így évezredes szimbiózisba került, még ha nem is a kölcsönösen előnyös fajtából.

Történetíróik megőrizték az esetet az Emlékezetnek, és honfoglalástörténetük részévé tették. Tisztelettel emlékeztek a medvekirályra, és nem maradhatott királyi palota medvekirályábrázolás nélkül, melyekből több máig fennmaradt.

A csodamedve vadászata pedig ma már szabályozott, hogy kedvesen átlátszó bárgyúsága meg-, és genetikailag tiszta is maradjon.

Az átlagember így ma már ugyanúgy nem vadászattal juthat hozzá, mint ahogy bármi máshoz se, hisz' közértpolcról táplálkozó ragadoztató puhapöcsök lettünk, s így van ez jól, ahol ennyien. Amire figyeljünk, hogy a mézzel teli csodamedvét ne a vadhúsok közt keressük, hanem a mézeknél, mert tudjuk, hogy értéke nem húsában rejlik, hisz' nincs benne feldolgozható szenvedély.

Ilyesféle valószínűtlen vibrálásként látták meg őseink a legenda szerint a csodamedvét. Az ábrázolások már a korai Árpád-kortól a medvekirályt jelenítették meg az elsőként meglátott egyedként. Vadászok által épített kegyhely a Börzsönyben

Trónusdísz a XII. századból.

 A kezdeti pogány kultúra még napistenként ábrázolta a csodamedvét

Fej ereklyetartó a királyi palota ablakában (XIII. sz. körül) 

A leírások szerint az iránymutatásért bemutatott áldozati szertartás után ilyesféle kép fogadta eleinket a hágón -- nem csoda hát, ha útmutatást várva elsőre zavarba jöttek a nekik szánt útról

 Klasszikus mai csodamedve mézzel teli állapotban

 S végül az első csodamedve emlékére, valamint tanulságul, hogy a szerelem sötét verem