Nyúl vagyok.

Profi.

Szakmám mestere.

Az isteneknek dolgozunk, családilag, mióta a dinasztia eszét tudjuk, mind, mind.

Apám, nagyapám, dédapám, ükapám, a férfiak. S a nők is, csak másféle feladatokkal.

Kisebb szolgálatokat a kisebb isteneknek is megteszünk, de alapvetően a főisteneknek dolgozunk.

Mióta a latin névre áttért Zeuszék arkangyalok az Öreg szolgálatában, azóta az Öreg dolgait visszük.

Ő igazi profi. Ámon, Zeusz meg a sok sumér és mezopotám kemény feladatokat adott, de családunknak kiismerhetőek voltak -- egy lépéssel mindig előttük jártunk. Bár persze sose mutattuk -- jelszavunk a diszkréció.

De Ő kifürkészhetetlen. Igazi szellemi kihívás. Úgy érzem, most vagyunk a csúcson.

***

A fiát kell őriznem, de láthatatlanul.

Apja már most tudja, hogy a fiú megretten majd a feladattól, így a megfelelő pillanatban lépek majd be, és visszatérítem. Hogy hogyan, az én dolgom, de láttam a szemén, ahogy hunyorít. Hogy Ő már tudja, hogyan. Miközben még én sem.

Talán nem is én leszek már az, hanem a fiam. Vagy az ő fia. Mi így, dinasztiában dolgozunk. Apáról fiúra adjuk az ügyeket. Elmeséljük egymásnak. Mesélni nagyon tudunk. Fantáziánk van hozzá, ami e szakmában talán a legfontosabb. Ez valahol a titkunk.

***

Megtiltotta, hogy itt legyek, de tudom, hogy tudja. Nekem meg látnom kell az anyagot már születésekor. Mi így dolgozunk.

Rám is pisszegett a bárány, hogy tűnjek el, engem nem láthatnak meg, nem írhatnak krónikába, ha netán likvidálnák a tanúkat. Ő is ügynök. Sejtettem persze. Az Öreg sok báránnyal dolgozik.

Fura gyerek. Nem tűnik istenfinek, nem izmos fajta.

Csak a szeme.

Hosszan nézett rám, most is engem néz. Mintha ő is tudná. Pedig az nem lehet. De persze ha az Öreg vére...

Na, lelépek, amit kellett, láttam. tényleg ne legyen baj.

/eddig a most megtalált töredék, passzolni látszik a korábban előkerült ezzel/

 /kép forrása/