Tavasz volt, abból a pacsirtarészegítő fajtából. meggy- és mandulavirág, szagok szélben. 

Még a hadjárat is dicsőséges tavaszi volt akkor, 1849-et írtak ugyebár. 

Léna a Hajókászati tér felé tartott, karján egy nagy kosár fontos dologgal. Magyarországon állomásozó orosz kémcsalád tizennyolcadik nemzedéke volt, őseit még a tatárjáráshoz csapva telepítették ide az akkori cárok, hogy ha olykor a történelem során hírekre akadna szükségük, mindig legyen beépített emberük. Az elmaradhatatlan kosár fontos kémkellékeket tartalmazott: fiolák bódító s mérgező porokkal, ártó és gyógyító igék, sebkenőcs, nagyítólencse, zsebkés, varrókészlet és tartalék mandzsettagombok, ha úriemberek bizalmába kellene férkőzni, kiknek gombja a postakocsin véletlenségből leszakadna, valamint víz és porított hús, ha rejtőzködni kellene, átmenetileg. 

Igazából soha egyikre se volt még szüksége, mert a cároknak az addigi történelemben nem akadt dolguk itt, de a család azért rendben örökül adta a tudást apáról-anyáról fiúra-lányra, hogyha egyszer helyt kell majd állni. 

Léna azért a mandzsettagombos trükköt hébe-hóba bevetette, ha fiatalemberekkel ismerkedni akart, de igazi, történelemformáló megbízatása nem akadt. Igaz, nem is vágyott rá sem ő, sem semelyik őse, mert békés emberek voltak mind. Ugyanakkor vérükké vált a hivatali kíváncsiság, így tetszett nekik a rájuk mért élet, ahol szüleiktől mind kitanulták egy jó kém csínját és bínját: huszonháromféleképpen tudtak ugrani, száznyolc módon rejtőzködni, tizenhétféle hurkot vetni, csomóból harmincfélét tudott (ebből huszonegy önszorító, kettő önkioldó, négy pedig önmegkötő) álszakállból-álbajuszból három nagy ládáravaló volt otthon a titkos rekeszben, és persze titkos rekeszből is tizenhétfélét ismertek. 
Tizennyolc titkos üreget ástak az évszázadok során a környező hegyekben -- egy részük ma is látható Budaörs fölött, s álcázásuk annyira jó volt, hogy a nép máig úgy tartja, piktortéglát bányásztak belőlük.

***

Most az egyik pesti pincéjükből igyekezett a révhez, hogy onnan Altofenbe menjen. A kosáron kívül egy kis kézikocsit is húzott, rajta pár nagy lefedett kosár. 

Küldetésben volt. A család életében először üzenetet hozott egy lembergi kereskedő a cári titkosszolgálattól. A feladat az volt, hogy elő kell segíteni a budai vár mielőbbi bevételét, hogy "...a sas minél inkább a Medve segítségére szoruljon". Léna elértette az üzenetet, mert ez is képzésének része volt, és gyors tervet főzött, süldő gyenge teremtésként hogyan nyerethetné meg az akkor már hetek óta húzódó elkeseredett ostromot, melyben Hentzi, osztrák generális rendre visszaverte a magyar támadásokat, és még a várost is szét-szétlövögette közben. 

***

A terv egy ősi orosz recepten, a vodkás meggyen alapult. Hazájában vodkába áztatva tartósították a meggyet s a cseresznyét, hogy legyen mihez nyúlni a hosszú téli vitaminhiányos estéken. 
Igazából minden más gyümölcsöt is vodkába áztatva tartósítottak, sőt, igazából minden mást is, és tartósítás után rögtön sokszor meg is ették, annyira vitaminhiányosak voltak ott azok a telek. Igazából néha nem is áztattak bele semmit, csak megették. Csak akkor az már ivás volt, és rendes ember evés nélkül nem iszik sokat, mert megárt. 

Más országokban azonban nem ismerték a vodkába áztatott meggyet, így ha meggybefőttbe akadtak, még a legjózanabb életű barátok is szívesen oltották éhüket-szomjukat vele. 

Ezen alapult a terv. 

Az összekötő pár hírszerzési információval is szolgált: ebből megtudta, hogy az osztrák sereg ellátmányát Bécsből a Dunán lecsorgó fedett halászhajókon biztosítják, melyekről az éj leple alatt pakolják ki a rakományt Altofenben (ma Óbuda), majd szállítják kofásszekerekre tett koporsókba rejtve a Várba. A koporsókat aztán harcban elesettekkel megtöltve szállították vissza Altofenbe, ahol a helyi temetőben helyezték őket örök nyughelyükre. 

Ma már tudjuk, hogy sokan tudtak ez üzelmekről, de jó üzlet volt mindez az altofeni temetkezési vállalkozóknak, sőt, még a helyi termelőknek is, mert -- bár erős császári katonai tilalom vonatkozott a helyi beszerzésre, nehogy mérgezés essék -- a kereskedelem az Idők Kezdete óta a társadalom mozgatórugója, így a helyi lakosság szívesen adott kiskerti zöldséget-gyümölcsöt-gabonát jó bécsi áruért. A legújabb kutatások szerint egy idő után a hadseregnek szánt fegyverek és élelem egy része már a bécsi piacon kicserélődött piperére, kelmére, brüsszeli csipkére, s egyéb nálunk beszerezhetetlen divatos cikkekre, majd ezek Altofenben a védelemhez szükséges élelemre, ami aztán a Várba került. Egyes feljegyzések szerint a Várban reggelente még friss-ropogós kifli is volt reggelire, miközben a Várbeli egyetlen pékség lóistállóként működött. Hiába, vircsaftban mindkét nép jó volt -- nem véletlen közös szavunk ez. 

Lénának csak annyi dolga volt eztán, hogy a jó orosz befőttet a szállítmányba csempéssze. Csempészni persze nem kellett, csak eladni a kirakodást-szállítást felügyelő -- helyi halásznak öltözött -- dragonyoskapitánynak, akit persze mindenki ismert. Kicsit elcsavarta a fejét (ebben Léna jó volt, mert szép is volt meg a nyelve is felvágva, s akire dekatlonkék szemével úgy álmodón rá lett nézve, az el volt veszve -- ez minden kémnő alapkiképzésének része), majd eladta az árut, s még lyoni takácsoktól származó kelmét és brémai muzsikusoktól való furulyát is kapott érte. Miután jól végezte dolgát, háttérbe húzódott figyelni (s persze kipróbálni, amit szerzett). 

*** 

A Várban az alkohol szigorúan tilos volt, s ezt még a helyi vircsaft közepette is szigorúan betartották. Ám a meggybefőtt a cukor, a vitamin s a hidratálás kiváló mannája, így sportolóknak, szülés előtt kismamáknak, háborúban katonáknak és nehéz fizikai munkát végzőknek ideális. Meg jobb is volt valahogy a megszokott osztrák alpesi befőttnél, valahogy több tűz volt benne, így nem csak hogy parancsba adták, hogy mindenki fogyasszon belőle, de a parancsot jócskán be is tartották...

*** 

1849 május 21-én hajnalban a Budai Várat őrző sereg teljes állománya megittasulva látta a világot. Az ostrom indulásakor maga Hentzi generális lovát táncoltatva kiállt a vár falára. Később e tettét az ostromlók a megadás helyett a halálnak fittyet hányó hadvezér tetteként értelmezték, és tettét Zrínyiéhez hasonlították, holott csupán az történt, hogy jó gazdaként lovának is adott az erőt adó mannából, s így mindketten vidáman bátorrá lettek.

***

A golyó csak Hentzit érte, a lova így még egy darabig táncolt, amit az ostromlók a gazdája küldetését tovább vivő ló magatartásának vettek, így tiszteletadással vezették le a vár faláról az istállóba. A végső ostrom során így az egyetlen áldozat maga a várvédő kapitány volt, s -- ahogy a brit hírszerzés nemrég kutathatóvá tett feljegyzéseiben olvashatjuk -- "no animals were harmed".

Hentzi katonai temetését maga Görgey rendelte el, díszsírhelyét az altofenti kereskedők fizették, s nyughelyéül is e temetőt választották, hogy várvédő társai körében nyugodhasson.

A Vár megvívásának igaz története azonban feledésbe merült, mert a Tavaszi Hadjáratnak dicsőséges hírekre volt szüksége, a döntő roham így négy órán át tartó véres ütközetként lett lejelentve 368 magyar s még több osztrák áldozattal, amit aztán a hivatalos történetírás is magáévá tett. Így eshetett, hogy a Hentzinek három évre rá emelt hősi emlékművet ötven évre rá a Várból elbontották.

Az említett hírszerzési dokumentumok felszabadításakor kutatták csak fel brit tudósok az igazságot, amit azonban még ma is csak a szűkebb történetírás ismer és fogad el.

+++

És Lénával mi lett? Nos, biztosat nem tudunk, ám a brit anyagok szerint a cári udvar jobbnak látta kivonni a tervei szerint ismét császári fennhatóság alá kerülő országból, és "barátibb" terepre irányítani, így az oroszokkal jó viszonyt ápoló Franciaországba állomásították. Itt, miközben francia kapcsolatait építi -- hivatalból vagy magánhonvágyból, nem tudni, de -- továbbra is keresi magyar vonatkozású személyek/események társaságát. A cári udvar feltehetőleg a Kiegyezés után sem érzi biztonságosnak osztrák fennhatóság alá visszaküldeni egy ilyen politikai manőver részesét, így a brit feljegyzések szerint még 1875-ben is Franciaországban működik -- ekkor már férjével és három gyermekével, akik a korabeli iskolamesteri feljegyzés szerint "...huszonháromféleképpen tudtak ugrani, száznyolc módon rejtőzködni, tizenhétféle hurkot vetni, csomóból harmincfélét tudtak (ebből huszonegy önszorító, kettő önkioldó, négy pedig önmegkötő), és titkos rekeszből is tizenhétfélét ismertek". Későbbi sorsáról nincs adat, de a magyar terep ismerete okán, s a politikai helyzet változásával valószínűsíthető, hogy később visszahelyezték leghatékonyabb környezetébe. 
Magyar vonatkozású érdekesség még a jelentések szerint feljegyzett ismeretsége Emil Gerbeaud-val, aki 1884-ben Magyarországra költözött, és feltalálta a konyakmeggyet.  Egyes értelmezések szerint ez Léna ajándéka volt az őt és családját évszázadokon át jól tartó országnak. 

A hős Hentzi ma már jeltelen sírja az altofeni egykori katonai temetőben. A temetőt azóta felszámolták, helyén lakótelep áll. E sírt kegyeletből megőrizték, de ma már szinte senki nem tudja, kit rejt valójában, így az sajnos elhanyagolt állapotba került.

 Az egykori temető ma lakótelep.

A hős sírján mindig nő virág.

A Piktortégla üregekről a nép máig úgy tartja, tégla bányászatából keletkeztek.

.

.

.