/az utóbbi években előkerült Kisnyúl és a Jézuskrisztus és a Nyúl és a kijézuskrisztus trilógiatöredék befejező töredéke!/
-- Megint itt -- mondta a kisnyúl.
-- Megint itt -- mondta a Jézuskrisztus.
-- Én meg majd viszem ki a tojást -- mondta a kisnyúl.
Csendben álldogáltak.
-- Bánt valami -- mondta a Jézuskrisztus.
-- Téged is? -- kérdezte a kisnyúl.
-- Nem, bocsánat, kérdeznem kellett volna, csak -- hisz' tudod -- úgyis tudom a választ, így már csak mondtam. De hogy téged.
-- Hát csak hogy izé... te ezt az egészet el tudod hinni?
Csendben álldogáltak.
-- Már hogy te ott felszögelve, de közben itt is, én meg csokitojást hordok ki nyúl létemre.
Csendben álldogáltak.
-- De hát látod. Meg hordod. Te magad.
Csendben álldogáltak.
-- Igen, persze. De valahogy egyszerűbb látni meg hordani, mint elhinni, hogy látom meg hordom.
...
-- Bár ez tényleg fura -- egyezett bele a kisnyúl.
Nagyot sóhajtott a Jézuskrisztus.
-- Mennyei apukám mindig azt mondja, alig tudja hinni, mennyire nem tudtok ti hinni. Hogy elbonyolítjátok.
-- Mi? -- kérdezte a kisnyúl.
-- Ti, emberek -- mondta a Jézuskrisztus.
Csendben álldogáltak.
-- Én nyúl vagyok -- mondta a kisnyúl.
--Igaz, bocsánat -- mondta a Jézuskrisztus, majd folytatta.
-- Azt meséli, de ez maradjon köztünk, hogy eredetileg ő meg se akarta mutatni magát nektek. Bocsánat: nekik, embereknek. Nem akarta, hogy bármi dolguk legyen azzal, ahogy keletkeztek, meg hogy ő létezik.
A Jézuskrisztus itt tartott egy pillanatnyi szünetet.
-- Khm, szóval én se lennék talán, bár azt mondja, amúgy is akart egy gyereket, de csak úgy normális módon, hercehurca nélkül, játszótér, közös mozi, esti mese, ilyenek.
Jézus, Krisztus nélkül.
Ám azt vette észre, hogy ti, bocsánat ők, az emberek, valahogy túl hirtelen kaptak túl nagy képességet a gondolkodásra. Ami nem csak arra volt elég, hogy kitalálják, hogyan kell nem éhen halni, de töprenkedni kezdtek.
-- Töprenkedni? -- kottyantott közbe a kisnyúl.
-- Na igen, így mondja, töprenkedni. Arra mondja, amikor olyanokon kezdtek (bocsánat: kezdenek) gondolkodni, hogy miért vannak, honnan jöttek, hová tartanak, mi szerepük van nekik ebben, és egyáltalán mivégre ez az egész. Mi a lét, és minek, túl azon, hogy nem halnak éhen. Ilyenek.
Azt mondta, ha előre tudja, hardverből beléjük tesz valami kis nyugtató boldogsághormonpumpát, ami minden ilyen alkalommal befecskendez egy csipetnyit. De nem akart már utólag beléjük nyúlni, azt mondta, mindenható így vagy úgy, de ez a teremtménye már így is el lett bonyolítva ahhoz, hogy nagy újratervezés meg tesztkörök nélkül bele merjen nyúlni. Nagy újratervezés meg tesztkörökhöz meg nem volt már kedve a Teremtés fáradságossága után.
Gondolta, megoldja kívülről, ad nekik kis segítséget. Látta, hogy valami nagy egész részei szeretnének lenni, az megnyugtatná őket. Megmutatkozott hát, törvényeket adott nekik.
Próbálkozott mindenféle istenségekkel, amiben leginkább hinni tudnak, de folyton mindegyiket kinőtték. Így mondja, kinőtték, azaz kezdtek már nem hinni bennük. Valahogy túlnőttek, átláttak rajtuk.
Így végül megmutatta magát egyetlen istenként, mert egy mindenható egyetlen akarat, aminek semmi se tud szembeszegülni, mindig a legmegnyugtatóbb. Egy szuperhős, azt bírják.
De ennek értelmezésén is folyton összevesznek. Mert mindig mindent értelmezniük kell.
Mert nagyon nehéz szimplán csak hinniük dolgokban a feladatmegoldásra programozott agyukkal.
Mennyei apukám erre is kitalált valamit. Fejtörőket. Olyanokat, amik az elején könnyűek, de ha megoldották, valami nem stimmel még, és a következő szinten egyre bonyolultabb. Ilyennek alkotta meg a természet törvényeit. Ezekkel örökre elvannak. A gravitációs hullámoknál tartanak már, de lesnek még majd -- hunyorított.
De ettől még töprenkednek azokon a másikakon is. A megválaszolhatatlanokon.
Azokra is kellett még valami. A egyetlen szuperhős isten jó, de hogy megszeressék, kellett egy hozzájuk hasonló főhős is, aki közülük való, csipetnyi beteljesületlen szerelem, rettenetes vég, könnyek, de végül jóra fordulás.
A Jézuskrisztus itt elhallgatott picit.
-- Na igen. Én is e próbálkozás része vagyok. A legsikeresebb próbálkozásé eddig, azt mondja, és hogy most már nagyon nem is akar változtatni ezen, elég régóta működik. Csak mégis olyan nehezen tudnak benne hinni. Most már te is.
-- Nem akarok én dehogyis problémát nektek -- biztosította sietve a kisnyúl -- végülis nekem annyira nem fontos, hogy elhiggyem, hogy kiviszem a tojásokat, elég nekem, hogy kiviszem. Mi nyulak, kevéssel is beérjük, hát még mi, kisnyulak.
Csendben álldogáltak.
-- De te, te jól vagy? Úgy értem, nem szerettél volna inkább játszótér meg közös mozi, esti mese, ilyenek? -- kérdezte aztán.
-- Felszögelve se lennél most ott -- tette hozzá óvatosan.
Csendben álldogáltak.
-- Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni -- mosolygott a Jézuskrisztus -- bár ez most csak időhúzó büszkélkedés persze, ami, magunk között, nekik bűnnek van mondva. De csak hogy legyenek határok, az kell nekik.
Nos, igen, nem lett volna rossz -- mondta lassan megrágva a szavakat -- Átélem újra meg újra, és fáj újra meg újra. De csak így tudom levenni rólatok, bocsánat: róluk a terhet.
-- Terhet?
Somolygott egy nagyot a Jézuskrisztus.
-- Ebben az órában az ember, még az egész iránt érdektelen is, a Jézuskrisztusra gondol, az ő szenvedéseire, és azt mondja, sok a munka, kevés a pénz, nem lehet utazni, de a kurvaannyát, legalább keresztre nem vagyok feszítve.
Nevetett. Kevesen tudják, de szeret a Jézuskrisztus nagyokat nevetni. Olyan igazán hahotázva, olyan székről leesve.
-- Ennél összetettebb picit, de jó néha sommásan fogalmazni. Olyan bocsánatosbűnösen kifejező szavakkal. Nekem szabad néha -- somolygott -- én nem romlok meg tőle, mert már akkor sem úgy értem.
Fontolva kereste a további szavakat. Tudta, egy kisnyúlnak beszél, hogy ő is megértse.
-- Kell nekik mindig egy feszültség. Izgalom, kaland, lenyugvás, majd megint izgalom, pattanásig feszülés. Kell nekik a bűn, vezeklés, kalandfilmek, hegymászás, tűz, bőr, vér, bangidzsamping, ejtőernyő. A folyamatos hullámzás, elmerülés az édes bűnben, rettegés a pokol tüzétől, megbánás. A pokol is az ő kedvükért került a történetbe -- mosolygott a Jézuskrisztus -- aki figyelmesen olvas a sorok közt, rájön, hogy mennyei apukámnak egy pokol nem férne bele. De ki olvas itt figyelmesen? És nekik kell is, ki is színezték szépen, kondérral, ördöggel, szurokkal.
De mikor jó nekik, még azt sem tudják elhinni. Semmit, míg bizonyítva nincs. Mostanában mindig ha jó nekik, lefényképezik és kiírják a világnak, és ha sokan visszaintegetnek, ez igen, neked aztán jó, az olyan bizonyítékféle. De hiába, éhesek maradnak.
És évente legalább egyszer fel kell oda szögeljenek. Hogy aztán megbánják, hogy jaj, hogy tehettek ilyet, és milyen jó, hogy feltámadtam. És hogy nem ők vannak ott.
Elmélázott kicsit.
-- Ezt találta ki mennyei apukám, és működni látszik, régóta csináljuk. ... Így viszem én az ő terheiket. Én vagyok az a pumpa. ... S hogy jó-e ez így nekem?
Elmélázott kicsit.
-- Feszültség, izgalom, kaland, lenyugvás. Cél és hely ebben az egészben. Nehéz, de van mit vinni. Meg feladatom megérteni is őket. Mennyei apukám azt mondja, ő nem közülük való, én igen, segítsek neki őket belülről látni. És én sokat járok köztük, programozóként vagyok lenn leginkább, az algoritmusokban sok mély gondolat lakozik, új nyelvekben a Szentlélek besegít, most éppen Pythonban -- kacsintott a nyúlra, aki ebből a kacsintást értette --, no meg könnyen el is vegyülök ezzel a külsővel, ácsként mindig is kilógtam picit. Szakállas programozóként a kísértés is kevesebb...
Sokat vegyülök köztük, de úgy érzem, itt, ezen a ponton van bennük valami, valami nagyon jellemző, amit el kell még csípnem valahogy. Ahogy engem oda felszögeltek. Részben ezért is vagyok itt mindig.
Elmosolyodott
-- Hisz' kicsit én is csak ember vagyok, azt mondják. Mint ők. Rám is pont azt rakta, amivel elvagyok.
-- Te meg rám -- derült fel a kisnyúl -- amivel én. Elvagyok.
Csendes büszke boldogságban álltak a naplementés Teremtésben, ahol mindenkire van valami rakva, amivel elvan, és ha olykor úgy érzi, nem pont az, amit szeretne, legalább keresztre feszítve nem ő van. Egy híján persze. De őt meg pont ezért bírják a többiek.
