Kevéssé közismert legenda ma már a részegen táncoló varjaké, mely egykor pedig élénken élt a töröktől sújtott nép mesélő ajkán, főleg Mohács után és környékén.

A legenda szerint az ember s a varjak békében megvoltak. Az emberek ették a magukét, a varjak pedig az elhullott állatot, s olykor a lehulló termést.

Ám aszályos esztendők jöttek, nyögte azt erdő és mező is, s az éhségtől elhullott állatok dúsan terített asztalán a varjak elszaporodtak. Hanem idő után már elhullanivaló is alig akadt, így a megszaporodott varjak is éhezni kezdtek, s az ember termésére fanyalodtak, sőt, még a tyúkudvarra is rájártak. Az ember, kinek magának is alig akadt, védekezésképp' madárijesztővel, parittyával, hálóval ellehetetlenítette s így messzire űzte a varjakat.

Hogy milyen messze, azzal maguk is csak akkor szembesültek, mikor az érkező törökkel varjak felhői is jöttek. A bosszúálló s okos állatok ugyanis nem hagyták annyiban, s valósággal elvezették hozzánk a törököt, ki akkor épp' új bőven termő leigáznivaló földeket keresett, a varjaknak pedig odaígérte az igázáshoz szükséges háborúk elesettjeit. Lakmároztak is a varjak e bús évtizedekben eleget, csata el nem maradhatott a végén diadalmas károgás nélkül. Ette a magyarnak szemét és máját a varjú, de sose ette annyira, mint a mohácsi keserves csatában.

Egész addig ugyanis hős Hunyadi János majd Mátyás verte a törököt, így a csaták végén főleg török szemet s májat téptek a varjak. A törökről meg köztudott, hogy olyan istene van, aki tiltja a borivást, így csaták előtt vizet ittak.

Nem úgy a magyar, ki szerette is a bort mindig, meg csata előtt bátorságot s tüzet is adott.

Így azután Mohács volt az első, mikor istenigazában szinte csak magyar maradt a mezőn, a varjak így először lakmároztak be igaz jó borgőzös magyar májakból.

Ettől-e vagy az örömtől, hogy végre eljött a bosszú, a Mohácsot megjártak, no meg a csata után temetni előmerészkedő helyiek életük végéig eskü alatt mesélték, hogy bizony részegen táncoló varjakat láttak mindenütt.

 A legenda később beleveszett más korok más történéseibe, hisz' szenvedés volt mindig elég, de a varjakat a nép azóta is a Halál madarának tartja, a részegen táncoló varjú pedig az idegen megszállás jelképe lett.

Itt-ott faragott szobrokon, korabeli falvédőkön, falikárpitokon maradt fenn belőlük, bár nem mindig azonosítható be könnyen, hisz' egy részegen táncoló varjat egyértelműen ábrázolni felirat nélkül nem könnyű.

Érdekességképpen Budapesten bóklászva is belébotolhatunk a részegen táncoló varjú egy szobrába, melyről készült fényképre egy ház tetőtere alatt bukkantunk.

A részegen táncoló varjú szobrába máig belébotolhat a Budapestet figyelmesen bebarangoló

-

A Monarchia egykori területén fellelt ábrázolás. A részegen táncoló varjú a köztudatban az idegen megszállás jelképe lett. A háttérben Drégely vára

-

 .

.