Figyelem! a mese termékmegjelenítést tartalmaz!
A kis mezei poloska vadul küzdött az elemekkel. Kétszáz méterre volt a torony, amiben lakott, és ötven métert kellett volna még emelkedni a lakhelyéig. A vihar azonban lefele nyomta, és a magasabb rétegekben erősebb is volt a szél, ami könnyen odacsaphatja a toronyhoz, vagy elviszi mellette. Küzdötte még azért felfele magát, de látszott, hogy nem emelkedik eléggé...
+++
Látta persze már induláskor, hogy vihar jön, de nagyon rágták a fülét, hogy sürgős a szállítmány. A kis mezei poloska ugyanis fedőgépként dolgozott a hágón át vezető szállítmányok ragadozómadarak elleni fedezésére.
Közismert tény, hogy a mezei poloska (zöld vándorpoloska, Nezara viridula, büdösbogár) szárnya az Amerikai Légierő Lopakodójának elvén működik, azaz összevissza veri vissza a ragadozómadarak által kibocsátott ultrahangos radarhullámokat, akik így nem tudják meghatározni az objektum helyét.
Jellegzetesen berregő szárnyhangjuk ugyanakkor elnyomja az összes többi bogárhangot, így a vadászó madár összezavarodik, mert csak a poloska berregését hallja, és őt keresi, ám helymeghatározásra csak saját visszavert hangja alkalmas, amit pedig a poloska szárnya szétporlaszt, így a madár keres valamit, amit képtelen megtalálni. Ez a tulajdonság a nagyobb teherbírású egyedet alkalmassá teszi nyílt terepen áthaladó rovarrajok fedezésére, mert fölöttük repülve gyakorlatilag leárnyékolja azokat. A fiatal, életerős poloskák így gyakran élnek effajta "csempésztevékenységből", amire a tudomány csak nemrégiben kezdett felfigyelni -- korábban azt hitték, pusztán nedvek szívogatásából tartják fenn magukat.
Hősünk akkor adta erre a fejét, mikor kamaszkorában a Nagy Szél letarolta a hegytetőről az erdőt. A hegy völgyben megbúvó északi oldala volt az odvak és kaptárak ideális helye, míg a déli oldal a virágzó fáké és leheveredős réteké. A hegytetőn átvezető védett szállítási útvonalak a Nagy Tarolás után veszedelmesen nagy nyílt területen vezettek keresztül, míg az elkerülő utak egy részét ellenséges rovarfajok védték, illetve túlontúl hosszan kanyargó völgyekben vezettek.
A kis mezei poloska napi 2-3 -- virágzás idején napi 8-10 -- transzportot is lebonyolított. Ilyenkor az erdőszélen gyülekező rajokkal együtt indulva kb. 10 perc alatt szelték át a nyílt rétet. A poloska 5-10 méterrel a raj fölött repült, ügyelve rá, hogy a raj mindvégig egy olyan képzeletbeli α = 57 fokos egyenes kúp belsejében maradjon, mely kúp csúcspontjában a poloska áll, magassága 17 méter és az alapkörön áthaladó vége a Föld középpontja felé mutat (tapasztalati képlet, a kúpból az évek során szerencsétlenül kilógó bogárkák statisztikái alapján).
Fárasztó és veszedelmes munkát végzett, mert erősebb napsütésben a madarak már szemmel is meglátták a bogarakat, ráadásul legjobban a legfelül repülő élénkzöld poloskát. A munka dandárját viszont a tavaszi beporzáskor özönlő teherszállítmányok jelentették, márpedig ekkortájt sok volt a napsütés. A kis poloska felelőssége volt annak eldöntése, alkalmas-e az idő a repülésre. Sok mezei poloska végzi a rosszul felmért napsütésben, nemegyszer a megfelelő fényviszonyok között induló rajt az út közepén éri el egy felhők mögül előbukkanó napsugár. S ilyenkor bizony a fedését vesztett rajt is alaposan megtépázzák a reájuk rontó madarak. A kis poloska tehát veszélyes és felelősséggel terhes munkát végzett, de szerette -- főleg a végtelen rétek fölötti repülés miatt, amiért nagyon odavolt, s így kedvenc időtöltésével, és hasznosan kereshette kenyerét.
+++
Százötven méteren mindössze húsz métert emelkedett, a közeledő torony miatt egyre turbulensebb áramlásban. Döntenie kellett: elmegy a torony mellett vagy megpróbálja valahol elkapni. Ha elmegy, az "utcán" marad, és elázik, ami sokáig röpképtelenné teszi. Ha bevállalja a tornyot, könnyen nekicsaphatja a szél...
+++
-- Muszáj bevinni még egy szállítmányt, a vihar sok virágot elverhet -- ezzel jöttek ma reggel a méhek. Így hát vegyes érzelmekkel bár, de sóhajtott, és ment. Mert rendes mezei poloska volt, meg mert a kapitalizmusban ha munka van, hát munka van, és minden betöltetlen állásra jut tíz feltörekvő mezei poloska. Igaz, szerette hinni, hogy olyan nincs sok, mint ő, ami igaz is volt, ám pótolhatatlan poloska persze... (És ezt most kicsit az alliterációért írtam.)
(És volt egy szép sárga potrohú méhlány is, persze, hisz' minden történet mögött van valahol egy szép sárga potrohú méhlány. Mint mindenkori mozgatórugó. (És csak szólok, hogy ez is alliteráció.))
+++
Pillanatnyi elmélázás volt csak, de ötven méter volt a torony, és elkerülhetetlen. Egy valahogyan nyitva felejtett ablak volt az egyetlen esély. Az egyetlen hely, ahol a szobában álló légtömeg kellő fékutat biztosíthat. A következő pillanatban a kinti fényhez szokott szeme vakon pislogott, fékszárnyak kinyitva, lábak ütközésre készülve előre. Másodpercekig süvített vakon, majd egy puha valaminek csapódott.
+++
Zavart volt kicsit az ütődéstől, így nem tudta, a sikoly jött előbb vagy az erő, ami lesodorta onnan, és hátára esett egy kemény valamin. Ám tudta, most észnél kell lenni, így sokszor begyakorolt mozdulattal lábára fordult, majd elrugaszkodásra készen felpattant, és körülnézett.
Rémült arc nézett vissza rá, melynek gazdája a falhoz lapult, kezében bevetésre kész papucs. Emberlány -- gondolta --, a toronyőr lánya. Sokszor látta már, de nem volt dolga vele, mert ahogy anyai nagyanyja mondta volt mindig: ne keresd az ember társaságát: nincs dolgod vele.
Most azonban nem lehetett annyival elintézni, hogy nincs dolga vele, mert éppen volt.
+++
Hirtelen ötlet volt. Inkább csak érezte, hogy repülés közben a lombot súrolja, és szeme sarkából látta a lábára tapadt cseresznyevirágot. Kezébe kapta, és maga elé tartotta.
-- Virág, cseresznyevirág -- sóhajtott a toronyőr lánya. Papucs földön koppanva, toronyőr lánya megolvadva virágra fókuszálva.
-- Neked hoztam -- hazudta a mezei poloska.
-- Lilla -- nyújtotta kezét a lány.
-- No igen -- krákogott a mezei poloska.
Hát így kezdődött.
Esős napok jöttek, így se szállítás nem volt, se vigyáznivaló a toronyra. A mezei poloska repülési bravúrokat mutatott, a toronyőr lánya meg kártyatrükköket. A mezei poloska C-dúrban berregett, a toronyőr lánya meg H-mollban énekelt hozzá. Ami persze így hamis, de külön-külön is az volt, így volt benne szinergia. A mezei poloska mesélt a méhek titkos tudásáról, meg réti és kaptári pletykákat. És persze a repülést. És persze mindezt kiszínezve kicsit, mert nem volt csúnya a toronyőr lánya, és jó volt előtte jó színben feltűnni, hátha aztán le lehet varrni. A toronyőr lánya a titkos tudásoknál meg a pletykáknál jobban csak a repülést elképzelni szerette -- nem hiába lett toronyőr lánya és nem pl. halőré --, így elrévedten üldögélve hallgatta. A mezei poloska megtanította mezei növényből nedvet szívni, a toronyőr lánya meg Arany kakaóból kakaót főzni...
+++
Aztán persze idővel mindketten meghaltak.
Mert az Idő nagy úr, és idővel mindenki meghal.
És persze előbb még szép karriert futottak be, érdekes munka, nagy család, sok pénz és hírnév, amiről mind-mind külön-külön órákig tudnék mesélni.
De akárhogy is, száz évvel később már mindketten halottak voltak.
+++
Ti is legyetek jók, ne bántsátok egymást és tanuljatok sokat, mert persze aztán úgyis meghaltok, de hogy előbb még jó legyen nektek.
.
Ja és persze mindez Húsvétkor történt.
.
.
.
.
