A minap ismét megjelent a Ravioli. A Rettenetes Ravioli, ki Történelmünket fél évezrede átszövi és dézsmálja, kedden szinte a semmiből beúszott a város fölé, és a képen láthatóan a Mátyás templomot vette célba.
Amit szerda reggel néztem, és megvolt, így megzavarhatta valami. De ettől még ébernek kell lennünk -- a fenyegetettség örök!

***

A Rettenetes Ravioli története Mátyás király idejére nyúlik. Jó Mátyásunkról tudjuk, hogy reneszánsz cuccokat hozatott udvarába, tetemes részüket Itáliából, ami akkor bejegyzett reneszánsz ellátóközpontnak számított.
Ennek során került az Udvar tányérjaiba a ravioli is, ami azonban a nagy nyársonsült ökrökhöz és ürücombhoz, fürjjel töltött fácánhoz szokott vaskos arisztokrácia szemében és szájában nem tűnt rögtön Igazi Ételnek, mert még egy igaz jót böfögni se lehetett tőle.

Finnyázták s köpködték hát rendes't az asztal alá szegényt.

Ami (a köpködés-finnyázás) egy ökörnek vagy fürjjel töltött fácánnak nem tapos a magyar urakhoz szokott lelkébe, hanem a ravioli finom itáliai udvarokban készült ínyesség volt, ráadásul büszkén vallotta, hogy ősét, az ott máig közkedvelt jiao-zit, egyenesen a kínai császár asztaláról hozta be Marco Polo az európai fejedelmek udvarába.

Igaz-e, mindegy, az azonban biztos, hogy a húsos táska óvatosságot igénylő étel, hisz' persze nem véletlen húsos: életében veszélyes ragadozó, akit közvetlenül vadászat után kell elejteni és alaposan kifőzni. Ám strapabíró lény, így ha nem ejtettük el / főztük ki eléggé, könnyen ránk támadhat -- számtalan háztartási baleset okozója a félig nyers húsostáska.

Mátyás udvarában is ez történhetett, bár az utólagos rekonstruálás ma már lehetetlen. A fősodorbeli krónikák mélyen hallgatnak, ám kisebb cselédségi levelezésekből, közszájon forgásokból, ill. krónikásaink magánfeljegyzéseiből kirajzolódik egy elhallgatott rettenet, mely nemhivatalos magyrázatot ad egy sor furcsaságra.

Hogyan nem főhetett ki rendesen, ki tudja, de egy raviolinak nagyon lelkébe dúlt, hogy undorral félrepökte egy Forgách, Zichy vagy Cillei, ki tudja ma már, rettenetes haragra gerjedt, és az egyik lakomán rettenetes dúlást rendezett: egy teljes asztalnyi kis- és középnemest felfalt, majd eltűnt. Nem verték nagydobra persze az esetet -- ki jönne aztán egy elátkozott Udvarba, pedig Mátyásnak égető szüksége volt az exkluzív látogatókra --, és mivel csak kisebb nemesek vesztek oda, leírták őket kisebb csaták veszteségeiként. Így "vesztek oda" többen a galambóci csatában és a Havasalföldön.

A következő években aztán hol itt, hol ott kell leírni hol ezt, hol azt, hol ilyen, hol olyan csatában "dedit sanguinem ad patriam", azaz "vérét adva a hazáért".

Mátyás halála máig nem tisztázott, ám az egyik őt ápoló apáca édesanyjához írt magánlevele szerint "Et comederunt de sacculo", azaz "megette egy táska", sokat sejtet.

Később a mohácsi csatatéren sem tudunk elszámolni vagy ötezernyi magyar vitéz elhullásával a jobbszárnyon, és maga a király sem került még elő a Csele patakból. Mezőkeresztes (1596), Trencsén (1708), Győr (1809), Temesvár (1849), mind-mind tartalmaz olyan elemeket, melyek mögött felsejlik az időközben hatalmasra duzzadt Rettenetes Ravioli árnyéka. Egyes források szerint Kölcsey őt kódolta bele figyelmeztetésül a Népünket sújtó balsosrsként a Himnuszba, és a kis Gömböc alakja se a semmiből pottyant népünk ajkára.

Az ilyen mértékű húsevés jelentős gázképződéssel jár, így a rémség a XVI. századi leírásokban már felhőszerűen lebeg az égben, s onnan támad. Ekkor már zúzógyomrába szükséges kőként kisebb épületeket is felfal, s különös haragot táplál a templomok ellen, mert úgy érzi, hogy a buddhista Kínában még nagy becsben tartották, míg a keresztény udvarokban leszólták. (A bohón boldog itáliai évekre ekkor már kevéssé emlékezhet.)

***

Sok ideig nem hallottunk róla, neve s híre így feledésbe merült. Ám most kedden szinte a semmiből beúszott a város fölé, és a képen láthatóan a Mátyás templomot vette célba.
Ami szerda reggel még szerencsésen megvolt, így megzavarhatta valami. De ettől még ébernek kell lennünk -- a fenyegetettség örök...