Cortado kapitány a kolumbiai irreguláris erők tisztjeként érkezett egységével a hegyek között megbúvó kis falucskába.

Éjfekete arabica mén prüszkölt alatta, csillogott szeme, rezegett bajsza, és úgy áradt belőle a tűz, hogy az álmos kis falu egészét mind felélénkítette, s a falubeli lányoknak valahogyan mind az utcán támadt dolguk nagy hirtelen.

-- Láttatok-e errefelé robusta katonákat ólálkodni? -- kérdezte, miközben megpedrette bajszát a legbővebb leány felé, kit bősége után a szép Leche néven ismertek.

-- Eltakarodtak azok rég! -- mondta egy alamuszi képű.

Megrezgette bal szemöldökét a kapitány, mire egysége mind előkapta puskáját, és felhúzta kakasát.

-- Ne higgyen neki! -- kiáltotta a bajsszal megcélzott leány -- magukra várnak megbújva a pincékben-pajtákban!

Meg is elevenedett hirtelen az összes pince és pajta: ugráltak ki az ajtókon-ablakokon a szürkeruhás robusta martalócok. De elkéstek: a néhány pillanattal korábban felszegezett fegyverek előbb dördültek nekik, mint az általuk emelni készültek Cortado katonáinak.

-- Hej, te alamuszi képű, láttam én az alamuszi képeden, hogy a vesztünket kívánod -- kiáltotta, és átkot bocsátott reá, hogy utódai örök időkre mind kishivatali könyvelőként tengessék éltüket, így bűnhődvén elfajzott ősük vétkéért.

-- Te viszont, te leány, neked helyén a szíved -- és úgy megnézte magának azt a szívet meg a helyét, hogy azok beléborzongtak.

-- Nem lesz neked ebből bajod? Most elvívtuk a falut, de sok az ólálkodó robusta horda, ha visszajönnek bosszút állhatnak. És könyörtelenek ám azok, tudod!

-- Ó, ne féltsen engem az úr, kurvalevelem van, azzal nem bánthatnak!

Ebben igaza volt, háborúban a nő és a cigaretta keményvalutának számít, a gáláns Dél-Amerikában azok a sok háborút viselt népek ismerték jól mindkettő értékét. így a mindenki által használható nőket közfeladatot ellátó személynek tekintették, akiknek háborúban egyfajta diplomataútlevéllel felérő mentességet adó passzust adtak, és testük műveleti szempontból semleges területnek számított.

***

Aznap éjjel a tüzes kapitány semleges területet művelt, s kettejük között pókfonál szövődött: hajszálvékony, ám elszakíthatatlan. Onnan kezdve Cortado minden csatájából küldött képeslapot, leírva a legérdekesebb részeket, Leche pedig megírta a falujukat átszelő csapatok tisztjeinek furcsa műveleti szokásait. Amiből pedig neki szépsége okán a krém jutott, így Cortado bepillantást nyerhetett a legnagyobb tábornokok párosodási szokásaiba is.

***

Hanem a végzet őket is elérte: a megátkozott alamuszi képű bedolgozta magát Cortado csapatainak főkönyvelőjévé, meghamisította és félrekontírozta a Cortado-tól beérkező költségszámlákat. A kapitány papíron nagyértékű műszaki berendezéseket adott-vett az Andok falvainak népétől a hadsereg kárára, s mikor a főkönyvelő ezeket a tábornokok elé tárta, azoknak még kapóra is jött mindez a hiányzó pénzekkel való elszámolásra. Emellett fülükbe is jutott Cortado jólértesültsége, így Cortado-t az ellenség kezére játszották, mégpedig épp' abban a faluban, melyben Leche is szolgált. A robusta katonák az éj leple alatt ütöttek rajtuk, s a rettegett Cortado-t az íratlan diplomáciai szabályoknak fittyet hányva semleges területen szegezte ágyhoz egy tucatnyi gyáva robusta pika*.

Mellékhatásként szegény Lechét is ugyanazon ágyhoz szegezték ugyanazon robusta pikák, mert Cortado az ő Andokszerte megénekelt teltségén álmodott édeset.

Az öldöklő arabica-robusta háború kegyetlen szokásai szerint az elfogott ellent vaslapon pirították, majd elevenen megfőzték. Velük azonban ezt már csak élettelen testükben tehették meg: Cortado-t Lechével a falu főterén egy közös nagy ibrikben.

+++

Édes-bús történetük azóta is él a konok hegyvidéki nép ajkán, pedig a vadkender tövek az arabica s robusta csapatok irmagját is régesrég kiűzték a vad hegyi lejtőkről.

Cortado con Leche, azaz Cortado Lechével, a lefőzés után. Szikrázón csillan a hegyvidéki Nap a főzőkanál ezüstjén , s a legenda szerint e kanál összegyűjtve tükrözi a kivégzéskor jelen lévő összes áruló arcát.

 *pika: lándzsaféle

Az életvidám gázkészülékfedlap eredetileg csak olyan gázkészülékfedlap volt, mint a többi. 

Ugyanolyan stresszes életet élt, mint a többi, fűtött ha az kellett, melegvizet adott, ha az kellett, nem adott vizet, ha nem kellett, és közben nagyon ügyelt, nehogy valamiképpen összekeverje, mikor melyiket.

Mert tudta, hogy a világban már kapitalizmus van meg versenyszféra, és aki nem pontosan dolgozik, az könnyen az utcán találja magát.

És akkor még nem is említettük, hogy hatásfoka sem érte el a legmodernebb szabványt, mert arra csak a kondenzációs készülékek képesek. És bár ő csak egy turbófeltöltős volt, azért az ő világát érintő híreket ismerik ők mind, leadják egymásnak a gázcsöveken keresztül, és tudják, hogy az új szabályok szerint ők már elavultak, és már csak átmeneti kegyelemből dolgozhatnak, ám ha egyszer elromlanak, könyörtelenül le lesznek cserélve.

***

 Stresszelt is emiatt, csakúgy mint a többiek. Mert aki hallott már gázkészüléket zümmögni-susogni meg brummogni, az jó ha tudja, hogy nem a vízmelegítés hangja az -- mert a víz csendben melegszik -- hanem a készülék morfondírozik olyankor, hogy vajon hogyan is lesz majd.

Mert a gázkészülék genetikusan mind tépelődő fajta, hisz' már a gyárban beléjük verik az oktatáson, hogy a gáz veszélyes dolog, hogy nagyon kell vigyázni, nehogy égés nélkül szökjön a gáz, vagy megszénmonoxidmérgeződjön a család, szóval nagy felelősséget raknak a vállukra egészen süldő koruktól fogva. Így hát csendben zümmögve-susogva-brummogva tépelődik mind.

***

Történetünk fedlapja is ilyen volt, így mikor el-elkezdett kihagyni benne az égés, eléggé ijedten pislogta a nagybajuszú, jókedélyű szerelőt. Ám a nagybajuszú, jókedélyű nevetett és azt mondta, hogy csak a cufni, és az persze normál áron nyolc kiló lenne, de tesz ő be használt jó állapotút háromér'. És így már bőven megéri, higgyék el, mert a csere, na hát az drága lenne. Mert oda már újfajta kéne, aztán az gázművek meg kéményseprő, új kéménybélés, szóval jobb ez így.

No, ki is fizették persze, mert dehogyis akartak ők gázműveket meg kéményseprőt, meg új kéménybélést, mikor iskolakezdés meg új könyvek és szakkörök.

A nagybajuszú, jókedélyű szerelő meg még azt is elárulta, hogy az is baj, hogy a gázkészülék mind stresszes fajta (és elmondta, amit az Olvasó már fenn megtudott), de hogy erre is van ellenszer, mert megtanulta ő agykontrollon, hogy pozitív üzeneteket kell írni a dolgokra, és akkor azok pozitív energiával töltődnek fel, míg a negatív feliratok csak rontást hoznak.

Így plusz egy ezresért lecsavarozta a veszélyekre figyelmeztető gyári táblácskát, és felírta a fedlapra szép vidám kanyargós filcbetűkkel, hogy "minden oké".

***

Amikor egy hét múlva furcsa sípolás szűrődött, ha gyengén folyt a zuhany, a nagybajuszú, jókedélyű nevetve csóválta a fejét, hogy igen, a tolóemeltyű, az mindig a leggyengébb láncszem, de olcsón kicserélte, és már ingyen ráírta, hogy minden oké.

***

A terelőlapát kiemelőkarjára is gyakran lerakódik az üledék, ez teljesen normális, az nem is igazán a készülék része, csak amolyan utólagos biztonsági bonyolítás. Így azt egyszerűen kiszerelte a nagybajuszú, jókedélyű szerelő, és alig is kért érte valamit. Mondta is nevetve, hogy látszik, hogy maga a készülék már rendben van, csak a plusz alkatrészek rendetlenkednek benne, meg hát az üledék  eleve negatív árnyalatú szó, nem is csoda, ha bajt okoz ha hagyják lerakódni. És persze minden oké lett most is.

***

 És tényleg lehet valami ebben az üzenetes dologban, mert bár a készülék maga továbbra is brummogva stresszelt, a fedlapja egyre jobban kezdte érezni magát. Úgy érezte, kirobbanó erőben van, tervei voltak, s már üzeneteket is küldözgetett a melegvízcsövön a szemközti szemérmes radiátorlánynak.

Így fel se vette, mikor rendetlenkedni kezdett a túlnyomásszelep dűznije, és már ő is tudta, amit a nagybajuszú, jókedélyű is mondott, hogy hát igen, a túlnyomás is bizony szerencsétlen szó, amire sok rossz emlék rakódott rá az Idők Során az Emberiség Nagy Közös Tudatában. Ki is szedte a szelepet, gyakorlott kézzel hegesztette be a helyét, aztán alaposan átnézte most már a szerkezetet, nehogy még valami rossz erő benn maradjon, majd újfent igazolta, hogy minden oké.

***

A pozitív üzenetnek is köszönhető, mondta a robbanás után a szerelő, hogy az egész család last minute nyaralni volt a vénasszonyok nyarán, és hogy még a nyulat is magukkal vitték, pedig rá máskor mindig csak úgy megkérik a szomszédokat, hogy etessék meg naponta kétszer.

-- Ilyen nagy ereje van a pozitív üzeneteknek -- mondta jókedélyű nagybajuszú nevetéssel -- de sokan nem tudják még. Érnie kell még erre az Emberiségnek.

+++

Az életvidám gázkészülékfedlap is csodával határos módon sértetlen maradt. Most egy utcán álldogál vidáman a lágy őszi napsütésben, terveket sző, nyelveket tanul az arra járó turistáktól, és elhatározta, hogy amint lehet, megvalósítja régi álmát, és nyit egy zöldségesstandot, ahol mindig lesz friss banán és eper, meg minden, aminek az emberek örülnek, meg külön reggeli saláta a munkába menőknek, mert a tartalmas reggeli fontos, hisz' az a legfontosabb étkezés, mondta egyszer hahotázva a nagybajuszú jókedélyű, és minden friss lesz és harsogó, és lesznek olyan kókuszszeletkék* is, amikről már korábban hallott olasz gázkészülékektől, hogy Velencében az utcán árulják, friss víz folyik végig rajtuk, és nevetve eszik őket a mindig vidám, nagybajuszú, jókedélyű gondolások, akik pontosan tudják a vidám élet titkát.

 *vagy az új Helyesírási Kézikönyv szerint kókusszeletkék -- vagy fordítva, ki tudja...

Kevesen tudják, hogy a budapesti Lánchíd pest felőli pillérének Buda felé eső északi oldalán Stonehenge-hez hasonlatos kultikus hely található.

Az egyetlen hely ez a világon, ahol a távolban magasodó Újlaki Templom tornya pontosan metszi a várostól északra elnyúló két hegy lejtőinek találkozási pontját!

Akárhonnan máshonnan nézve vagy nem is látszanak ezek, vagy igen, de a torony és a hegyek találkozása egymást nem fedik.

És nem ám csak évente egyszer, mint Stonehenge-ben a Nap, hanem statikusan, bármikor megfigyelve, forduljon bárhogy a Föld és a csillagok!



Még kevesebben ismerik a szomorú legendát, amely e helyhez fűződik.

***

Mivel a templom a kereszténység szimbóluma, míg a hegyek dúsfüvű lejtőinek találkozása -- a termékeny völgy -- nomád-pogány termékenységszimbólum, különösen nagy erővel bírt ezek közös vonala egy korban, amikor e két vallás még közösen uralta e földet. Ahol pedig egy ilyen vonal elmetszi a folyón átívelő egyetlen utat, mely akkortájt maga is csodaszámba ment, ott a földből induló, levegőn átívelő vonal metszi a kő és víz találkozását -- az őselemek erejét adva az istenek erejéhez.

A korabeli pogány hit szerint aki e ponton egy szűzleány vérét veszi, a világnak urává válhat.

***

Nagy volt az izgalom I.Béla udvarában: Ottó, pfalzi választófejedelem megkérte egy szem fia, Ottó számára az Árpád-házhoz közel álló Beőthy család* legnagyobbik lányának, Adélnak kezét. A frigy szubkirályi szinten erősíthette volna a német-magyar viszonyt, hídfőállást ékelve a Bélával szemben Salamont támogató Henrik császár háta mögé.

Ráadásul Adél nem volt könnyen eladható portéka, mert a kor belterjes fejedelmi házasságai révén kissé fafejűre sikerült, így az arcvonásait a vőlegénynek -- a kor szokásai szerint hírnökként -- lefestő miniatúra a korabeli krónikák szerint egy tizes skálán erős hármas nőt mutatott. Ottó azonban azt üzente, hogy őt úgyis Adél egyéb értékei érdeklik, ti. melle és vagyona. "Ezekben pedig Adél nem szűkölköde, így a frigy kitűzetett."

Beőthy Adél édesanyjával egy középkori táblametszeten. A kor fejedelmi udvarainak belterjes házasságai miatt nem volt ritka a szokásostól itt-ott eltérő testfelépítés, végtagok kisebb torzulása vagy hiánya. A házasságok azonban politikai érdekek mentén köttettek, no meg a belterjes génállományban legtöbb főnemes érintve lévén, ez nem volt oka fejedelmi frigyek meghiúsulásának.

Nagy volt hát a készülődés, dobpergés, fényes kürtszó kísérte a mai Gödöllő -- a Beőthy család ősi fészke -- mellől induló menetet.

***

Akkoriban esett azonban az első kun betörés, melyben a kun király, Adalbert, nem is vaktában támadott: pontosan a Lánchídon érte utol a fényes menetet, és ott, a kultikus helyen vette vérét Adélnak.

Számításába azonban hiba csúszott: Adél szíve ugyanis már korábban Zsomboré, az udari madarászé lett, kié hivatalosan nem lehetett, szűzleány azonban már csak papíron volt.

Kun Adalbert így csak papíron kapta meg a világuralmat, midőn egy villám csapott a hídba, és helyén egy oklevél termett, mely őt minden országok teljes jogú fejedelmének rendelte "az Időknek Kezdete utu reá" (utu reá = óta). Ő azonban ezt nem tudta, így mikor a pergamennel Béla udvarába lovagolt, hogy koronáját elkérje, Béla "a fejét vevé s Kun Adalbertet a kor szokásai szerint kitűzte a négy legnagyobb vár fokára utu reá" (utu reá = nyomatékosítószó: reá).

Közemberek dolgában mindez tán ennyiben is marad, ám a fejedelmi frigynek magasabb célja van. Ottó és Béla így a sorban következő Beőthy-lány, Beatrice kiházasítása mellett döntöttek.

Miniatúra ment, Ottó átszeretett Beatricébe, "s a frigy kitűzetett".

***

Nagy volt hát a készülődés, dobpergés, fényes kürtszó kísérte a mai Gödöllő -- a Beőthy család ősi fészke -- mellől induló menetet.

Akkoriban esett azonban a második kun betörés, melyben a kun király, Béla, nem is vaktában támadott: pontosan a Lánchídon érte utol a fényes menetet, és ott, a kultikus helyen vette vérét Beatricének.

Számításába azonban hiba csúszott: Beatrice szíve ugyanis már korábban Zoárdé, az udari halászé lett, kié hivatalosan nem lehetett, szűzleány azonban már csak papíron volt.

Így Kun Béla is csak papíron kapta meg a világuralmat, midőn egy villám csapott a hídba, és helyén egy oklevél termett, mely őt minden országok teljes jogú fejedelmének rendelte "az Időknek Kezdete utu reá". Ő azonban nem tudta, voltaképpen miféle hiba csúszott elődje, Adalbert számításába, így mikor a pergamennel I.Béla udvarába lovagolt, hogy koronáját elkérje, Béla "a fejét vevé s Kun Bélát a kor szokásai szerint kitűzte a négy legnagyobb vár fokára utu reá".

***

Ciklámen következett a sorban, kibe Ottó átszeretvén "a frigy kitűzetett". A harmadik kun betörés azonban ezt a szerelmét is (szó szerint) túl korán kettévágta az addig megszokottak szerint. Kun Celesztin nem ismerhette elődei kudarcának okát, így megerősített varázslattal készült (addigi varázslók lefejezése, új főzetek új tégelyekből stb.), ám számítását keresztülhúzta, hogy Ciklámen szíve már korábban Yringóé, az udari vadászé lett, kié bár papíron nem lehetett, szűzleány azonban már csak papíron volt...

...

+++
...

Nem szaporítom a szót, bár a Képes Krónika mind a negyvennégy Beőthy lány történetét rendre számba veszi. A lényeg, hogy miután 1063-ban Kun Zsadány a negyvennegyedik kun betörés során a Lánchídon vérét vette Beőthy Zsályának (s bizony megsiratta őt Aba, az udvari kenéz...),  I.Béla "...királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján; teste gyógyíthatatlan betegségbe esett; az ország néminemű dolgai miatt félholtan vitték a Kanizsva patakjához; ott távozott el a világból."

Mert Isten nem szereti, ha története szereplői nem esnek át jellemfejlődésen, és nem tanulnak a történelem hibáiból, mert ilyenkor megreked a Teremtés, ami néki nem kedves!

A kultikus hely a Lánchíd pestközeli pillérének budai oldalán. A képen látható sírboltban talált csontok eredete máig kérdéses.

A Beőthy lányok közös sírboltja az egykori Ferencek tere közelében található, ami maga is kultikus hely, mert pontosan a legendabéli vonal kissé meggörbített meghosszabbításán fekszik. Az Éduák sugárútja és a Gerjének utcája közé ékelődő csendes tér valóban alkalmasnak bizonyult  végső nyughelynek, mert -- a tér haladásra nem annyira szolgáló pontszerű allakzat lévén mint az út vagy az utca -- mindig elmentek mellette a történelem jobban járható országútjain. Többek szerint ez lehet az oka annak is, hogy mára szignifikánsan több Ferenc maradt, mint Gerjén és Édua.




A Beőthy-lányok közös sírboltja a korabeli Ferencek terén. A sírbolt előtti mozaik közepén elhelyezett zárókő negyvennégy levele a negyvennégy Beőthy-lányt szimbolizálja.

A sírbolt előtti mozaik közepén elhelyezett zárókő negyvennégy levele a negyvennégy Beőthy-lányt szimbolizálja.


A sírbolt előtti mozaik ornamentikájának ritka eleme a körkörösen  strázsáló hat, bajuszos, haragosan összevont szemöldökű, pallóst is formázó bajuszú rettenetes sírboltőr. A hat e korban kultikus szám, mert pontosan eggyel kevesebb a hétnél.

 Vészterthesen sötét szentély a Lánchíd közelében. Akár ezen át is vezethetett a Beőthy lányok végzetes útja.

*A legendában szereplő Beőthy család még e történetben kihalt, így bárminemű kapcsolat a jelenkor Beőthy családjaival csakis a képzelet műve lehet!

Ha egy lány azt mondja édesanyjának, hogy messzire utazik, édesanyja gyakran azt mondja neki, ne utazz messzire lányom, sok baj érhet ott abban a messzeségben, meg hát nem jó neked itt?

Kinga szerencsés lány volt, nem szembesült ezzel. Mert hát maga királyi atyja adta kezét a széplelkű szemérmes Boleszláv fejedelemnek -- megpecsételendő a magyar és lengyel nép egymás iránti szerelemre lobbanását, így királyi anyja sem emelhetett kifogást leányának útra történő kerekedése ellen.

Köztudott, hogy a szép és szintén szemérmes Kinga indulás előtt jegygyűrűjét a hozományul kapott sóbányába dobta, ekképpen kifejezve, hogy úgy szereti királyi apját, mint a sót, sőt! És hogy aztán e gyűrű a sót a föld mélyén át Krakkó mellé vándoroltatta, ahol a frissen alapított sóbányászok megtalálták, s e sószerződés óta különösen nagy a szerelem a két nép fiai s lányai között.

Hanem.

Azt kevesen tudják, hogy Kinga hozományul nem csupán sóbányát kapott, hanem egy kiskereskedelmi láncot is. Komoly dolog volt ez akkoriban, meg is haladta korát, nem is hívták még kiskereskedelmi láncnak, csak szatócsboltoknak. Szatócsboltok voltak is ezek, de minden nagyobb városban egyformán meglévőn, és az akkor fontos kellékeket árulták: kenyér, só, varjú- és bivalyháj, az tatár ellen való áfium, kenőcsök, tégelyek, malaszt, mirha, nyílvessző, kard, lópatkó, pallós, páncél és pokróc.

És azt is kevesen tudják, hogy volt Kingának egy kedves kis katicabogara, aki a tatár elől szállt el, miután a tatárok sós kútba tették, onnan is kivették, kerék alá tették, onnan is kivették, kemencébe tették, onnan is kivették, s eztán került végül a széplelkű szemérmes leány védelme alá.

Ez a katicabogár hűséges barátjává lett, s mikor Kinga a széplelkű szemérmes Boleszlávhoz indult, miután gyűrűjét a sóbányába hajítá, a katicát meg -- fülébe súgván valamit -- a kiskereskedelmi láncba dobta.

S hát, ahogy a só, úgy a kiskereskedelmi lánc is Krakkóba vándorolt.

A lengyel nép megörült ennek, mert nekik addig nem volt kiskereskedelmi láncuk, s a magyar se bánta, mert a kiskereskedelmi lánc olyan, hogy nem tűnik el attól itt, hogy felüti a fejét ott, így jut is, marad is, mint a kecske meg a káposzta, no meg a dudva.

A lengyel nép a kapott ajándékot hálából katicabogárnak (biedronka) nevezte el, s ő ezt meg is hálálta, mert ajándéka az évszázadok minden viharát s dúlását túlélte, s ma is megtalálható a főbb kereskedelmi gócpontokban, hol kenyérre, sóra, varjú- és bivalymargarinra, az europunió ellen való áfiumra, gyógykozmetikumra, tégelyre, malasztra, mirhára, grillnyársra, késkészletre, kutyatápra, pólóra, vaslábosra és ágyneműszettre szükség lehet.

+++

Mert a férfiember harcot visz, míg a leányember mézes szóval, ügyesen adagolt ajándékkal, elsimítja a népek közti rögöket. Ünnep közeledvén, gondoljunk hát hálatelt szívvel honleányainkra, kik a nagyvilágban szimatolván jóhírünket viszik, és mormoljunk el értük egy fohászt, hogy utukon szerencse kísérje őket!

,

,

,

,

 
A sokhelyendolgozóapukájú kislány sokhelyendolgozó apukája régóta él ezen a sártekén. Édesapja Joachím Zeiss gabonakereskedő, ki fiát, Ront, molnártanoncnak adta a kenézi malomba, hogy kitanulja a gabona csínját és bínját. Ron hamar kitűnt elpusztíthatatlan fizikumával, amit később azzal az átmulatott éjszakával magyarázott, melynek utóreggelén egy faluszéli borvizes-mofettás gyógyvízpocsolyában ébredt. Elmondása szerint az Élet vize volt az, melyben való heti egy-egy fertályórácskányi üldögélés sok falusi nyavalyáját kigyógyítá akkortájt, ő pedig egy éjszakát aludt át benne. Így vagy sem, a lényeg, hogy attól kezdve tényleg elpusztíthatatlan lett, átküzdötte magát a történelmen, és ma is akkori életkorának megfelelő fizikumban él közöttünk.

***

Munkabírása sebezhetetlenséggel és bátorsággal párosult, így hamar katonáskodásra adta fejét abban a török dúlta korban. Az előmenetelhez nevét Kinizsi Pálra magyarosítja, a krónikák már e néven ismerik. És emlegetik is bőszen, ezt mindannyian tudjuk jól.
Mátyás halála után egy ideig még hadvezér, ám a harctól egyre inkább megcsömörlik, így Szendrő ostromakor megrendezi halálát, majd jó időre elhagyja az országot.

Északnak indulva Csehországban eredeti nevén vállal munkát: erdésznek áll. Az erdő nyugalma lecsendesíti lelkét, meg is házasodik, a mezőőr lányát -- Manka Przsclymnkwsky-t veszi el -- ám itt is összetűzésbe kerül az erdőt birtokló Jičín város hatalmaskodó polgármesterével. Katonai tapasztalata okán könnyen elbánik a város olykor őt megrendszabályozni kiküldött őrségével, így a nép suttogni kezd Ron Zeiss-ról -- vagy ahogy a nép csehesítve nevezi: Romcais-ról --  a dölyfös polgármesterrel szembeszegülő igazságos erdészről, s e történetek felnagyítva máig élnek a környező nép ajkán.

Ismét mennie kell hát, és ezúttal még messzebbre, hisz' haza még nem térhet. Asszonya kíváncsi, helyre teremtés, világot látna, Párizsba menne. Ám az Alpok lejtőin elviszi egy tüdőbaj, így hősünk bánatában matróznak állva meg sem áll az Újvilágig.

Bánatát nehéz fizikai munkába fojtva nádvágónak áll, s jó magyar emberként megtanítja a helyieket a nádból pálinkát főzni. A pálinka sikere persze minden népnél borítékolható, így a cukornádból kifőzött ron, ahogy készítője után tiszteletből hívni kezdik, hamar el is terjed.

Ám a pálinka szenvedélyt gerjeszt, így hősünk ismét menekülni kényszerül, miután gáláns kalandba keveredett a helyiek lányával. Manka de Casillas Márquez-t az egész kisváros lányának tekinti, mert édesanyja foglalkozása szerint gáláns kalandokból tartja fenn magát, biológiai apja így a sejtek hajdani kusza keveredéséből már kibogozhatatlan, a nők pedig hagyománytiszteletből szintén lányuknak tekintetik uruk gyermekét -- Manka de Casillas Márquez-t pedig kimondottan kedvelik is vidám természete miatt.
Ron / Pál így megszökteti Mankát, és visszahajóznak Európába.

Itt Manka puliszkát főz, Ron / Pál pedig molnárként dolgozik. Korábbi hírének felejtődését mérlegelve ekkoriban Paul Zeiss néven él Németalföldön, ahol sok malom van, így nagy a munkaerőpiac. Egyszerre több malomban is dolgozik, mert a zsákhordások közötti őrlések alatt amúgy unatkozna.

Manka halála után (semmi extra, öregkori végelgyengülés) Paul ismét Magyarországra jön, és várakat épít. Háború mindig van, így a jó erős építőkre nagy a kereslet. Harcot azonban nem vállal már: a vértől való csömör máig kitart, a Halál pedig állandó letaglózó kísérője asszonyai folytonos halála okán.

Dolgozik még ezen felül az akkor szokásos munkakörökben: fanyűvő, vasgyúró, vándorköszörűs, hegyhengergető, üstfoltozó, hamuzsírt éget a Bakonyban, szenet a Mátrában, meszet a Bükkben -- persze egyszerre.

A technikai forradalom őt is magával ragadja, tanulásra adja fejét, és elhatározza, hogy megkísérli kalickába zárni a napfényt, hogy borús időkre is jusson. Tanulmányai során e célja némiképp finomodik, de a lencsék csiszolásában így is névre tesz szert, Paul Zeiss manufaktúráinak lencséi máig közkedveltek.

***

A Nagy Háborúban nem vesz részt, részben a csömör miatt, részben meg mert ezek a fegyverek már nem az ő szemtől szembe világa. Életkora miatt szerencsére ezt már megteheti, a behívás korhatára a végső kétségbeesés idején se megy negyvenöt év fölé, ő pedig ekkorra már a jó ötszázadikat tapossa*.

A Második Háborúban aztán távírásznak áll, mert ott viszonylag békén hagyják, harcolni se kell, és rájön, hogy szereti hallgatni a mások üzeneteit, mert valami bölcsesség mindben van -- ha más nem, a tanulság, hogy mégse mindben.
 A háború után a régi szakmák kihaltával bauxitbányász, sörgyári munkás, majd a rendszerváltás után  Fogtechnikus (rész: fülilleszték készítő) , Forgalmi szolgálattevő, Fűszernövény-termesztő, Gazdasági informatikus, Gázfogyasztásberendezés- és csőhálózat-szerelő, Látszerész és fotocikk-kereskedő, Légiutas-kísérő, Logisztikai ügyintéző, Magasépítő technikus, Magánénekes, Marketing- és reklámügyintéző -- mostanság meg útépítő.
 
***

Igen, fizikai munkára adta fejét újra, mert irodában biteket meg exceleket mindenki szívesen tologat, ám künn az utcán jó munkásemberből kevés van. Az útépítésben meg különösen télen mindig hideg van, nyáron mindig meleg van s mindig esik az eső.

***

A magyarok fő városában mostanság villamost fonnak, s ez új szakmát még nem ismervén beállt ő is közéjük fonni. Szokásához s erejéhez híven egyszerre az összes helyen dolgozik, mert Kinizsi Pál akkor is Kinizsi Pál marad, ha most épp' nem úgy hívják. Milyen nevet használ manapság, személyiségi jogokból el nem árulhatjuk, de hogy hol mindenhol dolgozik, azt -- jelenlegi, negyvenhetedik feleségétől, a finn származású Manka Heikköinentől származó -- kislánya, szintén szorgos teremtés lévén, nagy táblákra mindenhová gondosan kiírta, hogy mikor délben kiskosárban az ebédet körbeviszi neki, nehogy fölösleges építkezésekre is betévedjen. Apukája ugyanis a nagy munkabíráshoz annyit is eszik, így delente mindegyik építkezésen megeszi a maga ebédjét, ahová takaros lánykája mind ki is viszi neki. Kislányát egyébként Mankának hívják, mert mikor anyukája úgyis belehalt a szülésbe, apukája a lánykát róla nevezte el -- kedvelte ezt a nevet, keveredést meg már majd úgysem okoz a mindennapokban.

Címe alapján e kislányról szól ez a történet, aminek azonban lassan vége, így most végül csak sokhelyendolgozó apukájáról szólt. De remélem, azért így is tanulságos.

.

*születését egyes szerzők évszázadokkal korábbra datálják, Toldi Miklós alakja mögött is őt sejtve. E vélekedést azonban nem támasztják alá komoly forrásanyagok.

.

A Romcais-ról szóló legendák felnagyítva máig élnek a környező nép ajkán

A cukornádpálinka, a ron, máig kedvelt ital az Újvilágban

.

.

A cicóról sokan azt hiszik, valami suhancok festhették oda a híd tövébe.

Pedig a cicó volt ott előbb.

***

Igazából a cicó volt ott legelőbb. Mindennél és mindenkinél előbb.

A cicó volt az egyik igazodási pont a Világ keletkezésekor

És igazából ez nem is volt valami nagy dolog, csupán rutineljárás, mint az ezt megelőző világok keletkezésekor is mindig. Mert ő a "teremtések iránytűje".

 

Egy alkalommal esett meg, hogy a Universal Consulting tanácsadói beírták jelentésükbe, hogy csapatépítő hatású lenne, ha legalább az összeomlások és teremtések közti kis időben ő is bevonulna a központba a többi alkotórésszel -- fizikai hatása nem lenne, de erősítené a csapatszellemet, ha legalább ilyenkor senki nem vonná ki magát a közös eseményből, mikor mindenki együtt van. És hogy ők megértik a cicót, de ha az anyag és az energia is mind be tudnak cihelődni, sőt még a tér és idő is feltekeredni, akkor legalább ilyenkor a cicó is összeszedhetné kicsit magát, hogy éreztesse, ő is kész csapatban dolgozni.

Az lett a vége, hogy nagy mírrel-múrral bement a reccsre, összehúzódzkodott egy pontba a többiekkel -- aztán mikor jött a bumm, hiányzott az igazodási pont, amit ő jelentett mindig a táguláskor a többiek számára. Így az a teremtés egy kicsit félrecsúszott, keresték, merre van, és hiába volt megbeszélve a galaxisok s egyéb részletek helye, nagy keveredés támadt a tízamínusznegyvenhetedik másodpercben, és már a szingularitás körüli kiskertben annyian átestek egymáson, hogy egy fene nagy fekete luk lett az egész, amiből senki nem volt képes kikeveredni, így a cicó dúlva-fúlva rugdosta-verekedte ki magát, megüzente a teremtőnek, hogy utoljára volt itt, és attól kezdve megint felmentése volt -- a reccsek és bummok közti pillanatokban a világon így azóta is két pont létezik: a minden anyagot, energiát s magát a teret is magába tömörítő Rettenetes Pont, és tőle pár kezdeti fényévre Gormorr irányába a cicó.

És eleve így is lett ez kitalálva, mert a bummok pillanatában kiáramló tér és idő a cicóhoz igazodva terül szét, hogy aztán a többiek az új térben elfoglalhassák megbeszélt új helyüket.

Amihez a többieknek aztán már elvileg elég lenne az aktuálisan új téridő koordinátáit figyelve szétspriccelniük, de az Élet azt mutatta, hogy eddig minden teremtésbe csúsztak adminisztrációs hibák, így fél szemmel mindig a cicót is lesik, és egy ideje a teremtések paraméterkönyvében s a kiosztott útmutatókban az új koordináták mellett a cicóhoz igazodó helyzetet is mindig megadják.

A megteremtett világokban így igazából két fix pont van: a reccsek-bummok helyéül szolgáló Rettenetes Pont, a Koitaurusz, az új világ fogantatásának helye, és a cicó. Minden más aztán minden teremtésben szanaszétösszevissza máshová kerül.

***

Mostani világunk bummjakor -- a Nagy Bumm, ahogy mi, e teremtés szülöttei hívjuk -- a cicó unottan lapozott egyet a könyvben, és kortyolt egyet a kávéból.

A könyvet még a kettővel korábbi teremtéskor vette ki egy könyvtárból -- az eggyel korábbiban nem alakult ki értelmes élet, csak pár vírus, egy agyarakkal bíró szitakötő, ami nehezen bírta a túlsúlyt, és az akkori teremtés csúcsa, egy furcsa ormányos madár, aki az ormányán átbukfencezve rugaszkodott el a földtől, mikor repülni indult, s azzal is kapott el dolgokat landoláskor, repülés közben azonban gyakorta beakadt a fák ágaiba.

Bár ez még semmi szegény zebraelefánthoz képest, aki egyik irányba nézve zebra volt, másikba elefánt, így két lényével sosem tudott semmiben dűlőre jutni.
És még így is életképesebb volt az aranyhalsügérzsiráfnál, aki ugyan döntésképes volt, ám halfejei kétharmados többséggel mindig leszavazták a zsiráfot, és a vízben éltek, ám a zsiráf miatt nagyra nőtt test oxigénszükségletét csak a zsiráftüdő tudta volna biztosítani, így két kopoltyúval szegény nagyon lomha volt, és vagy megették, vagy menekülés közben megfulladt.

Lényeg, hogy az általános bénázásban egyiküknek se maradt ideje elvontan gondolkodni a Nagy Kérdésekről, hogy civilizációt alkothasson, aminek aztán a csúcsára emelkedne.

Mindegy, amúgyis el volt ott rontva pár egyéb dolog is -- kísérletképp' néhány új fizikai törvény, amik azonban ellentmondásban álltak pár régebbről megmaradttal, mert nem voltak rendesen vezetve a Verziók Könyvében.

***

De elkalandoztunk kicsit. Szóval a kettővel azelőtti teremtésben volt legutóbb civilizáció, olyan igazi, könyvtárral, csillagvizsgálóval, gyorsétteremlánccal meg vallásokkal, és akkor vette ki a könyvet egy könyvtárból, de nem vitte időre vissza, és aztán jött már a reccs, és tudta, hogy akkor már minek -- úgyis egy levesbe megy mind.

Nem mindig került amúgy bolygó oda, ahol a cicó volt, de az utóbbi időben általában gondoltak már rá, mert szerette nézni, ahogy zajlik az élet. És lett is sokszor kavarodás, mikor aztán "visszavitte" valamelyik könyvtárba az előző teremtésekből kikölcsönzött könyvét, amit aztán nagy odaadással és fejcsóválva elemeztek az akkori tudósok, midőn előkerült. Érthető, hisz' abban a teremtésben sosem látott anyagokból állt, és sosem hallott dolgokról mesélt egy akkori időben mérve sosem létezett nyelven.

***

Ezt a mostani helyét állítólag szereti. Szereti nézni a nyüzsgést, a villamost, a nagy folyót, s a késő délutáni Napot.

Az emberek is megérzik, hogy ő Valaki -- ugyan a mai ember elvesztette már ősi ösztöneit, sokan önkéntelenül is megnézik a villamosról. A régi korok embere azonban sokszor istenként tekintett rá. Batu kán a feljegyzések szerint ittjártakor fejet hajtott előtte és mongol futóegeret áldozott neki, amit direkt ezért hozott magával.
Baszt, az egyiptomi macskaistennő is a cicó kisugárzására épült, de a későbbi korok oroszlánkultusza is őhozzá nyúlik vissza, hisz' régibbek ezek, mint ahogy az európai ember először oroszlánba botlott.

Ő is szereti az embereket. Bár erről tavalyi cikkünkben nem ejtettünk szót, a tudósok gyanítják, hogy a Lánchid sem egész véletlenül alakult ki pont ott, ahol, a középső kőkorban -- ha valaki, hát a cicó tudja a történelmekből, hogy város ott lesz, ahol folyó meg híd van, sok érdekes, néznivaló ember meg ott, ahol város.

A legenda szerint alapvető funkciójához hűen -- a teremtések iránytűje -- kimenti a híd alatti alagutakban eltévedt embereket. Nem véletlen, hogy soha nem hallani senkiről, aki eltűnt volna a Roosevelt téri alagutak bármelyikében -- se a villamos- se a gyalogaluljáróban.

***

Véletlen csoda vagy ő akarta így -- nyilván nem tudhatjuk. De legyünk rá büszkék, hogy a világ két legfontosabb pontja közül az egyik épp' a mi Lánchidunk pesti oldalának villamosalagútjához esik.

És ha arra járunk, biccentsünk legalább egyet a cicó felé -- titkon rá is kacsinthatunk --, biztosan örül majd neki.



Zebraelefánt -- balra néző elefánt és jobbra néző zebra egy közös testben, az eggyel ezelőtti teremtésből. A két lényben rejlő eltérő mentalitás miatt a két fej gyakran a legegyszerűbb kérdésekben sem tudott dűlőre jutni, akár abban sem, merre fussanak, ha kell. Kép, ábrázolás persze nem maradhatott fenn róluk, a fenti kép a cicó emlékeit 30 méter távolságból szkennelni képes cicométerrel készült.
.

.

.

Kevesen ismerik a tatárjárás mögöttes hátterét.

Mert persze a brit kutatók száma is véges, és hát az anyagok is apránként szabadulnak csak fel a titkos levéltárakból.

***

A vatikáni könyvtár aktuálisan felszabadított anyagait elemezve brit gazdaságtörténészek arra a megállapításra jutottak, hogy az itáliai építőipar GDP-je az évszázadok során erős korrelációban állt a kereszténységet pusztító háborúkkal -- mint pl. tatár vagy török dúlások. Jobban utánanéztek, s hát persze, az itáliai építőmesterek az egész középkor során a várépítészet krémjének számítottak. Minden valamirevaló király és fejedelem talján építőmestereket hozatott, ha erődítéseit a kor legfrissebb vívmányaival felszereltetni kívánta.

A gazdaságtörténészek hajlamosak a gazdasági érdeket a történelem mozgatórugójának tekinteni, s e szempontból újraelemezni a dolgokat. S persze meglepően gyakran bukkan elő pénz és/vagy nő a dolgok hátteréből. Mert hiszen a történelmet csináló Egykori Embert is ugyanaz mozgatja, mint a szimpla mait.

És ilyen szemmel nézve olykor különös dolgokra képes fény derülni.

Például, hogy a tágas sztyeppékhez szokott mongol hordák szimpla helyi fosztogatásért Európáig el se jöttek volna, ha itáliai kereskedők ki nem okosítják őket, hogy az igazi üzlet nem a rombolás, hanem az újjáépítés. Amiben pedig a talján építőmestereknél jobb sehol sem akad, ám hiába, ha egész Európa kényelmesen elüldögél fa- és földváraiban.

***

Az egyezség pontos részleteit nem ismerjük, de a tatárok megindulnak, s látványos dúlásba kezdenek. Vörös kakas, kardél, megerőszak -- van minden, mi ilyenkor illendő, sőt, az addigra elkényelmesedett európai ízlésnek kicsit harsány is.

***

IV. Béláról azt tanultuk, hadvezérként nem jeleskedett, ám békeidőben bölcsen uralkodott. Hamar felismerte hát, hogy ő is jobban jár a neki felajánlott egyezséggel, így 1241 áprilisában a Mutyi pusztán egy szekérvárban megegyezett Batu kánnal. A pontos részletek itt sem ismertek, de a legfrissebb brit ásatások szerint az ezutáni dúlások jóval enyhébbek, az e ponttól nyugatabbra eső  sírokból jóval kevesebb lenyilazott csontváz került elő, és az elégedett kutyafejek száma is jóval ritkább.

Ugyanakkor egy keresztény király nem egyezhet ki gazdasági okokból egy pogány kánnal, no meg kővárat se építene senki a nyugatibb országokban, így a veszélyérzet tüzét táplálni kell.

Kétségbeesett segélykérő levelek ostromolják hát az európai királyokat és a pápát -- tudván tudva, hogy úgysem olyanok, hogy bárkit is küldjenek, inkább saját területükön kezdenek vad várépítésekbe.

 Béla király teljesíti hát az egyezség rá eső részét, továbbá magyar kővárak építésére is ígéretet tesz. Megegyeznek, hogy negyven évre rá a mongolok visszajönnek majd ellenőrizni az egyezség betartását és végrehajtani a várak védelmi képességének garanciális ellenőrzését. Az egyezség szerint az esetlegesen bevett várakat az itáliai mesterek ingyen kijavítják. 1285-ben ennek eleget is tesznek, ez az ún. második tatárjárás -- a várak kiállják a próbát, a mongolok így most már végleg kivonulnak.

***

Érdekesség, hogy míg Európa a hivatalos iratok nyomán retteg a kutyafejű dúlástól, a magyar lakosságot az egyezség után különösebb attrocutások nem érik, s ennek okát is széltében beszélik. Béla azonban tudja, hogy a történelmet tintával pergamenre írják, így a valóságnak a szóbeszéddel nem marad majd nyoma. A magyar ember meg úgyis mindig mindenről tudott.

Jól látható mindez azon a XIII. századi falvédőn, melynek felirata szerint "Védelmez minket az Ég, és a Titkos Egyezség."

Falvédő, XIII. sz. körül, szemfedőként felhasználva, leletsír, Kemenespuszta

***

Kevesen tudják azonban, hogy az egyezség betartására a kán helytartóul hátrahagyott egy sógunt, felügyelni, hogy a megfelelő mennyiségű kővár épül-e a megfelelő értékben. A sógun önálló udvartartással és testőrséggel élt s portyázott az országban az épülő kővárak között, titkos diplomáciai mentesség illette meg, és közvetlenül a kánnak riportolt.

Itt kell megjegyeznünk, hogy a sógunokról általában úgy tudjuk, Japánban éltek. Ám ez felemás kép, mert a japán sógunok is eredetileg a kontinentális Ázsiából származnak, s onnan vándorolt át egy részük a szigetre a második jégkorszak idején. A kontinentális sógun zömökebb, teherbíróbb, a japán technikásabb, de persze közös jellemzőjük a végtelen kitartás, s a feltétlen hűség urukhoz. A rábízott feladatot mind végtelen precizitással -- ha kell, könyörtelenül -- teljesíti, ám öncélúan sohasem gonosz vagy vérengző. Nem véletlen tartották az ázsiai uralkodók igen jó munkaerőnek.

Az udvari jegyzékekben külhoni lovagként szerepel, ám eredeti országának említése nélkül, így utólag is nehéz lenne megtalálni az ellentmondást származási helyének okirataival történő összehasonlítással. A nép azonban mindenfelé suttogott a tatár csapat élén sokat mozgó különös és nagyhatalmú idegenről. Kézai Simon a Gesta Hungarorum-ban nem említi, ami tovább erősíti a gyanút, hogy titkos küldetésben járt.

Egyetlen fennmaradt ábrázolása egy miniatúrán -- melyen öltözete alapján vélhetőleg ő szerepel --  Frankföldről érkezett lovagként említi.

+++

 Ha mindez igaz, az első és eleddig egyetlen, Európában hivatalt betöltő sógunt tisztelhetjük benne.

A híres ón-ezüst pajzs a sárkányfejű lóval,melyet a nép sokat látott a Nagyúron. A régészek sokáig nem tudták mire vélni a Kárpát-medencében idegen motívumot.

A csodálatosan finom kidolgozású sárkányos lófej vélhetőleg mongol ötvösmesterek remekműve.

  A sógun az egyetlen fennmaradt miniatúrán, mely a latin felirat szerint Frankföldről érkezett lovagként ábrázolja, ám öltözete, megjelenése, a résnyire nyirott szemek, az arany sógunkard s a tartás, ahogy a kőtrónust megüli ennek egyértelműen ellentmond, s  előkelő ázsiai férfiúra utal.

.

.

.

Tavasz volt, abból a pacsirtarészegítő fajtából. meggy- és mandulavirág, szagok szélben. 

Még a hadjárat is dicsőséges tavaszi volt akkor, 1849-et írtak ugyebár. 

Léna a Hajókászati tér felé tartott, karján egy nagy kosár fontos dologgal. Magyarországon állomásozó orosz kémcsalád tizennyolcadik nemzedéke volt, őseit még a tatárjáráshoz csapva telepítették ide az akkori cárok, hogy ha olykor a történelem során hírekre akadna szükségük, mindig legyen beépített emberük. Az elmaradhatatlan kosár fontos kémkellékeket tartalmazott: fiolák bódító s mérgező porokkal, ártó és gyógyító igék, sebkenőcs, nagyítólencse, zsebkés, varrókészlet és tartalék mandzsettagombok, ha úriemberek bizalmába kellene férkőzni, kiknek gombja a postakocsin véletlenségből leszakadna, valamint víz és porított hús, ha rejtőzködni kellene, átmenetileg. 

Igazából soha egyikre se volt még szüksége, mert a cároknak az addigi történelemben nem akadt dolguk itt, de a család azért rendben örökül adta a tudást apáról-anyáról fiúra-lányra, hogyha egyszer helyt kell majd állni. 

Léna azért a mandzsettagombos trükköt hébe-hóba bevetette, ha fiatalemberekkel ismerkedni akart, de igazi, történelemformáló megbízatása nem akadt. Igaz, nem is vágyott rá sem ő, sem semelyik őse, mert békés emberek voltak mind. Ugyanakkor vérükké vált a hivatali kíváncsiság, így tetszett nekik a rájuk mért élet, ahol szüleiktől mind kitanulták egy jó kém csínját és bínját: huszonháromféleképpen tudtak ugrani, száznyolc módon rejtőzködni, tizenhétféle hurkot vetni, csomóból harmincfélét tudott (ebből huszonegy önszorító, kettő önkioldó, négy pedig önmegkötő) álszakállból-álbajuszból három nagy ládáravaló volt otthon a titkos rekeszben, és persze titkos rekeszből is tizenhétfélét ismertek. 
Tizennyolc titkos üreget ástak az évszázadok során a környező hegyekben -- egy részük ma is látható Budaörs fölött, s álcázásuk annyira jó volt, hogy a nép máig úgy tartja, piktortéglát bányásztak belőlük.

***

Most az egyik pesti pincéjükből igyekezett a révhez, hogy onnan Altofenbe menjen. A kosáron kívül egy kis kézikocsit is húzott, rajta pár nagy lefedett kosár. 

Küldetésben volt. A család életében először üzenetet hozott egy lembergi kereskedő a cári titkosszolgálattól. A feladat az volt, hogy elő kell segíteni a budai vár mielőbbi bevételét, hogy "...a sas minél inkább a Medve segítségére szoruljon". Léna elértette az üzenetet, mert ez is képzésének része volt, és gyors tervet főzött, süldő gyenge teremtésként hogyan nyerethetné meg az akkor már hetek óta húzódó elkeseredett ostromot, melyben Hentzi, osztrák generális rendre visszaverte a magyar támadásokat, és még a várost is szét-szétlövögette közben. 

***

A terv egy ősi orosz recepten, a vodkás meggyen alapult. Hazájában vodkába áztatva tartósították a meggyet s a cseresznyét, hogy legyen mihez nyúlni a hosszú téli vitaminhiányos estéken. 
Igazából minden más gyümölcsöt is vodkába áztatva tartósítottak, sőt, igazából minden mást is, és tartósítás után rögtön sokszor meg is ették, annyira vitaminhiányosak voltak ott azok a telek. Igazából néha nem is áztattak bele semmit, csak megették. Csak akkor az már ivás volt, és rendes ember evés nélkül nem iszik sokat, mert megárt. 

Más országokban azonban nem ismerték a vodkába áztatott meggyet, így ha meggybefőttbe akadtak, még a legjózanabb életű barátok is szívesen oltották éhüket-szomjukat vele. 

Ezen alapult a terv. 

Az összekötő pár hírszerzési információval is szolgált: ebből megtudta, hogy az osztrák sereg ellátmányát Bécsből a Dunán lecsorgó fedett halászhajókon biztosítják, melyekről az éj leple alatt pakolják ki a rakományt Altofenben (ma Óbuda), majd szállítják kofásszekerekre tett koporsókba rejtve a Várba. A koporsókat aztán harcban elesettekkel megtöltve szállították vissza Altofenbe, ahol a helyi temetőben helyezték őket örök nyughelyükre. 

Ma már tudjuk, hogy sokan tudtak ez üzelmekről, de jó üzlet volt mindez az altofeni temetkezési vállalkozóknak, sőt, még a helyi termelőknek is, mert -- bár erős császári katonai tilalom vonatkozott a helyi beszerzésre, nehogy mérgezés essék -- a kereskedelem az Idők Kezdete óta a társadalom mozgatórugója, így a helyi lakosság szívesen adott kiskerti zöldséget-gyümölcsöt-gabonát jó bécsi áruért. A legújabb kutatások szerint egy idő után a hadseregnek szánt fegyverek és élelem egy része már a bécsi piacon kicserélődött piperére, kelmére, brüsszeli csipkére, s egyéb nálunk beszerezhetetlen divatos cikkekre, majd ezek Altofenben a védelemhez szükséges élelemre, ami aztán a Várba került. Egyes feljegyzések szerint a Várban reggelente még friss-ropogós kifli is volt reggelire, miközben a Várbeli egyetlen pékség lóistállóként működött. Hiába, vircsaftban mindkét nép jó volt -- nem véletlen közös szavunk ez. 

Lénának csak annyi dolga volt eztán, hogy a jó orosz befőttet a szállítmányba csempéssze. Csempészni persze nem kellett, csak eladni a kirakodást-szállítást felügyelő -- helyi halásznak öltözött -- dragonyoskapitánynak, akit persze mindenki ismert. Kicsit elcsavarta a fejét (ebben Léna jó volt, mert szép is volt meg a nyelve is felvágva, s akire dekatlonkék szemével úgy álmodón rá lett nézve, az el volt veszve -- ez minden kémnő alapkiképzésének része), majd eladta az árut, s még lyoni takácsoktól származó kelmét és brémai muzsikusoktól való furulyát is kapott érte. Miután jól végezte dolgát, háttérbe húzódott figyelni (s persze kipróbálni, amit szerzett). 

*** 

A Várban az alkohol szigorúan tilos volt, s ezt még a helyi vircsaft közepette is szigorúan betartották. Ám a meggybefőtt a cukor, a vitamin s a hidratálás kiváló mannája, így sportolóknak, szülés előtt kismamáknak, háborúban katonáknak és nehéz fizikai munkát végzőknek ideális. Meg jobb is volt valahogy a megszokott osztrák alpesi befőttnél, valahogy több tűz volt benne, így nem csak hogy parancsba adták, hogy mindenki fogyasszon belőle, de a parancsot jócskán be is tartották...

*** 

1849 május 21-én hajnalban a Budai Várat őrző sereg teljes állománya megittasulva látta a világot. Az ostrom indulásakor maga Hentzi generális lovát táncoltatva kiállt a vár falára. Később e tettét az ostromlók a megadás helyett a halálnak fittyet hányó hadvezér tetteként értelmezték, és tettét Zrínyiéhez hasonlították, holott csupán az történt, hogy jó gazdaként lovának is adott az erőt adó mannából, s így mindketten vidáman bátorrá lettek.

***

A golyó csak Hentzit érte, a lova így még egy darabig táncolt, amit az ostromlók a gazdája küldetését tovább vivő ló magatartásának vettek, így tiszteletadással vezették le a vár faláról az istállóba. A végső ostrom során így az egyetlen áldozat maga a várvédő kapitány volt, s -- ahogy a brit hírszerzés nemrég kutathatóvá tett feljegyzéseiben olvashatjuk -- "no animals were harmed".

Hentzi katonai temetését maga Görgey rendelte el, díszsírhelyét az altofenti kereskedők fizették, s nyughelyéül is e temetőt választották, hogy várvédő társai körében nyugodhasson.

A Vár megvívásának igaz története azonban feledésbe merült, mert a Tavaszi Hadjáratnak dicsőséges hírekre volt szüksége, a döntő roham így négy órán át tartó véres ütközetként lett lejelentve 368 magyar s még több osztrák áldozattal, amit aztán a hivatalos történetírás is magáévá tett. Így eshetett, hogy a Hentzinek három évre rá emelt hősi emlékművet ötven évre rá a Várból elbontották.

Az említett hírszerzési dokumentumok felszabadításakor kutatták csak fel brit tudósok az igazságot, amit azonban még ma is csak a szűkebb történetírás ismer és fogad el.

+++

És Lénával mi lett? Nos, biztosat nem tudunk, ám a brit anyagok szerint a cári udvar jobbnak látta kivonni a tervei szerint ismét császári fennhatóság alá kerülő országból, és "barátibb" terepre irányítani, így az oroszokkal jó viszonyt ápoló Franciaországba állomásították. Itt, miközben francia kapcsolatait építi -- hivatalból vagy magánhonvágyból, nem tudni, de -- továbbra is keresi magyar vonatkozású személyek/események társaságát. A cári udvar feltehetőleg a Kiegyezés után sem érzi biztonságosnak osztrák fennhatóság alá visszaküldeni egy ilyen politikai manőver részesét, így a brit feljegyzések szerint még 1875-ben is Franciaországban működik -- ekkor már férjével és három gyermekével, akik a korabeli iskolamesteri feljegyzés szerint "...huszonháromféleképpen tudtak ugrani, száznyolc módon rejtőzködni, tizenhétféle hurkot vetni, csomóból harmincfélét tudtak (ebből huszonegy önszorító, kettő önkioldó, négy pedig önmegkötő), és titkos rekeszből is tizenhétfélét ismertek". Későbbi sorsáról nincs adat, de a magyar terep ismerete okán, s a politikai helyzet változásával valószínűsíthető, hogy később visszahelyezték leghatékonyabb környezetébe. 
Magyar vonatkozású érdekesség még a jelentések szerint feljegyzett ismeretsége Emil Gerbeaud-val, aki 1884-ben Magyarországra költözött, és feltalálta a konyakmeggyet.  Egyes értelmezések szerint ez Léna ajándéka volt az őt és családját évszázadokon át jól tartó országnak. 

A hős Hentzi ma már jeltelen sírja az altofeni egykori katonai temetőben. A temetőt azóta felszámolták, helyén lakótelep áll. E sírt kegyeletből megőrizték, de ma már szinte senki nem tudja, kit rejt valójában, így az sajnos elhanyagolt állapotba került.

 Az egykori temető ma lakótelep.

A hős sírján mindig nő virág.

A Piktortégla üregekről a nép máig úgy tartja, tégla bányászatából keletkeztek.

.

.

.

Figyelem! a mese termékmegjelenítést tartalmaz!

A kis mezei poloska vadul küzdött az elemekkel. Kétszáz méterre volt a torony, amiben lakott, és ötven métert kellett volna még emelkedni a lakhelyéig. A vihar azonban lefele nyomta, és a magasabb rétegekben erősebb is volt a szél, ami könnyen odacsaphatja a toronyhoz, vagy elviszi mellette. Küzdötte még azért felfele magát, de látszott, hogy nem emelkedik eléggé... 

+++ 

Látta persze már induláskor, hogy vihar jön, de nagyon rágták a fülét, hogy sürgős a szállítmány. A kis mezei poloska ugyanis fedőgépként dolgozott a hágón át vezető szállítmányok ragadozómadarak elleni fedezésére. 

Közismert tény, hogy a mezei poloska (zöld vándorpoloska, Nezara viridula, büdösbogár) szárnya az Amerikai Légierő Lopakodójának elvén működik, azaz összevissza veri vissza a ragadozómadarak által kibocsátott ultrahangos radarhullámokat, akik így nem tudják meghatározni az objektum helyét. 

Jellegzetesen berregő szárnyhangjuk ugyanakkor elnyomja az összes többi bogárhangot, így a vadászó madár összezavarodik, mert csak a poloska berregését hallja, és őt keresi, ám helymeghatározásra csak saját visszavert hangja alkalmas, amit pedig a poloska szárnya szétporlaszt, így a madár keres valamit, amit képtelen megtalálni. Ez a tulajdonság a nagyobb teherbírású egyedet alkalmassá teszi nyílt terepen áthaladó rovarrajok fedezésére, mert fölöttük repülve gyakorlatilag leárnyékolja azokat. A fiatal, életerős poloskák így gyakran élnek effajta "csempésztevékenységből", amire a tudomány csak nemrégiben kezdett felfigyelni -- korábban azt hitték, pusztán nedvek szívogatásából tartják fenn magukat. 

Hősünk akkor adta erre a fejét, mikor kamaszkorában a Nagy Szél letarolta a hegytetőről az erdőt. A hegy völgyben megbúvó északi oldala volt az odvak és kaptárak ideális helye, míg a déli oldal a virágzó fáké és leheveredős réteké. A hegytetőn átvezető védett szállítási útvonalak a Nagy Tarolás után veszedelmesen nagy nyílt területen vezettek keresztül, míg az elkerülő utak egy részét ellenséges rovarfajok védték, illetve túlontúl hosszan kanyargó völgyekben vezettek. 

A kis mezei poloska napi 2-3 -- virágzás idején napi 8-10 -- transzportot is lebonyolított. Ilyenkor az erdőszélen gyülekező rajokkal együtt indulva kb. 10 perc alatt szelték át a nyílt rétet. A poloska 5-10 méterrel a raj fölött repült, ügyelve rá, hogy a raj mindvégig egy olyan képzeletbeli α = 57 fokos egyenes kúp belsejében maradjon, mely kúp csúcspontjában a poloska áll, magassága 17 méter és az alapkörön áthaladó vége a Föld középpontja felé mutat (tapasztalati képlet, a kúpból az évek során szerencsétlenül kilógó bogárkák statisztikái alapján). 

Fárasztó és veszedelmes munkát végzett, mert erősebb napsütésben a madarak már szemmel is meglátták a bogarakat, ráadásul legjobban a legfelül repülő élénkzöld poloskát. A munka dandárját viszont a tavaszi beporzáskor özönlő teherszállítmányok jelentették, márpedig ekkortájt sok volt a napsütés. A kis poloska felelőssége volt annak eldöntése, alkalmas-e az idő a repülésre. Sok mezei poloska végzi a rosszul felmért napsütésben, nemegyszer a megfelelő fényviszonyok között induló rajt az út közepén éri el egy felhők mögül előbukkanó napsugár. S ilyenkor bizony a fedését vesztett rajt is alaposan megtépázzák a reájuk rontó madarak. A kis poloska tehát veszélyes és felelősséggel terhes munkát végzett, de szerette -- főleg a végtelen rétek fölötti repülés miatt, amiért nagyon odavolt, s így kedvenc időtöltésével, és hasznosan kereshette kenyerét. 

+++ 

Százötven méteren mindössze húsz métert emelkedett, a közeledő torony miatt egyre turbulensebb áramlásban. Döntenie kellett: elmegy a torony mellett vagy megpróbálja valahol elkapni. Ha elmegy, az "utcán" marad, és elázik, ami sokáig röpképtelenné teszi. Ha bevállalja a tornyot, könnyen nekicsaphatja a szél... 

+++ 

-- Muszáj bevinni még egy szállítmányt, a vihar sok virágot elverhet -- ezzel jöttek ma reggel a méhek. Így hát vegyes érzelmekkel bár, de sóhajtott, és ment. Mert rendes mezei poloska volt, meg mert a kapitalizmusban ha munka van, hát munka van, és minden betöltetlen állásra jut tíz feltörekvő mezei poloska. Igaz, szerette hinni, hogy olyan nincs sok, mint ő, ami igaz is volt, ám pótolhatatlan poloska persze... (És ezt most kicsit az alliterációért írtam.) 

(És volt egy szép sárga potrohú méhlány is, persze, hisz' minden történet mögött van valahol egy szép sárga potrohú méhlány. Mint mindenkori mozgatórugó. (És csak szólok, hogy ez is alliteráció.)) 

+++ 

Pillanatnyi elmélázás volt csak, de ötven méter volt a torony, és elkerülhetetlen. Egy valahogyan nyitva felejtett ablak volt az egyetlen esély. Az egyetlen hely, ahol a szobában álló légtömeg kellő fékutat biztosíthat. A következő pillanatban a kinti fényhez szokott szeme vakon pislogott, fékszárnyak kinyitva, lábak ütközésre készülve előre. Másodpercekig süvített vakon, majd egy puha valaminek csapódott. 

+++ 

Zavart volt kicsit az ütődéstől, így nem tudta, a sikoly jött előbb vagy az erő, ami lesodorta onnan, és hátára esett egy kemény valamin. Ám tudta, most észnél kell lenni, így sokszor begyakorolt mozdulattal lábára fordult, majd elrugaszkodásra készen felpattant, és körülnézett. 

Rémült arc nézett vissza rá, melynek gazdája a falhoz lapult, kezében bevetésre kész papucs. Emberlány -- gondolta --, a toronyőr lánya. Sokszor látta már, de nem volt dolga vele, mert ahogy anyai nagyanyja mondta volt mindig: ne keresd az ember társaságát: nincs dolgod vele. 

Most azonban nem lehetett annyival elintézni, hogy nincs dolga vele, mert éppen volt. 

+++ 

Hirtelen ötlet volt. Inkább csak érezte, hogy repülés közben a lombot súrolja, és szeme sarkából látta a lábára tapadt cseresznyevirágot. Kezébe kapta, és maga elé tartotta. 

-- Virág, cseresznyevirág -- sóhajtott a toronyőr lánya. Papucs földön koppanva, toronyőr lánya megolvadva virágra fókuszálva. 
-- Neked hoztam -- hazudta a mezei poloska. 
-- Lilla -- nyújtotta kezét a lány. 
-- No igen -- krákogott a mezei poloska. 

Hát így kezdődött. 

Esős napok jöttek, így se szállítás nem volt, se vigyáznivaló a toronyra. A mezei poloska repülési bravúrokat mutatott, a toronyőr lánya meg kártyatrükköket. A mezei poloska C-dúrban berregett, a toronyőr lánya meg H-mollban énekelt hozzá. Ami persze így hamis, de külön-külön is az volt, így volt benne szinergia. A mezei poloska mesélt a méhek titkos tudásáról, meg réti és kaptári pletykákat. És persze a repülést. És persze mindezt kiszínezve kicsit, mert nem volt csúnya a toronyőr lánya, és jó volt előtte jó színben feltűnni, hátha aztán le lehet varrni. A toronyőr lánya a titkos tudásoknál meg a pletykáknál jobban csak a repülést elképzelni szerette -- nem hiába lett toronyőr lánya és nem pl. halőré --, így elrévedten üldögélve hallgatta. A mezei poloska megtanította mezei növényből nedvet szívni, a toronyőr lánya meg Arany kakaóból kakaót főzni...

+++ 

Aztán persze idővel mindketten meghaltak. 

Mert az Idő nagy úr, és idővel mindenki meghal. 

És persze előbb még szép karriert futottak be, érdekes munka, nagy család, sok pénz és hírnév, amiről mind-mind külön-külön órákig tudnék mesélni. 

De akárhogy is, száz évvel később már mindketten halottak voltak. 

+++ 

Ti is legyetek jók, ne bántsátok egymást és tanuljatok sokat, mert persze aztán úgyis meghaltok, de hogy előbb még jó legyen nektek.

.

Ja és persze mindez Húsvétkor történt.

.

.

.

.

A Karamalz testvérek fordulatos kalandokban bővelkedő, tanulságokkal teli élete. Életük példaként álljon, hogy a Lélek Nemesítése sohasem megkésett, s jutalmát végül elérő cselekedet!

.

A Karamalz testvérek nem voltak jó testvérek, ráadásul hülyék és csenevészek is voltak. 

Szegény jó édesapjuk, az öreg Karamalz, sokszor mondta nekik, édes fiaim, legalább rosszak ne legyetek, de ők csak rosszak voltak. 

Szomorkodott emiatt az öreg Karamalz sokat, mert jól menő üzletét nem hagyhatta két civakodó, csenevész testvérre, hisz' szanaszét cincálják belőle a jól való menést, és ebek harmincadjára fogják majd juttatni. 

Ezért mikor érezte, hogy elérkezett az ideje, így szólott hozzájuk: 

-- Édes gyermekeim, Igor és Fjodor, reátok írattam a gyárat, így mától gazdagok vagytok, a saját lábatokon is meg tudtok állni. De a saját lábon állás felelősséggel is jár, de meg tudást is igényel!! Ezért hát adok néktek egy példázatot, s azon addig gondolkodjatok, míg meg nem értitek teljesen. Ha megértettétek, szóljatok, és együtt megbeszéljük. 

Ezzel elmondott nekik egy nagyon összetett, sokszorosan mély értelmű példázatot, mely mindent elmondott az Élet Három Legfontosabb Erényéről és Tudnivalójáról, ám csak alaposan átgondolt mély megértés után, így nem adta könnyen a tudást.

Mire a végére ért, a fiúk is felfogták, hogy gazdagok lettek, így ekképpen szólottak: 

-- Nézze, fater, mienk a gyár, így ne beszéljen bele, mit hogy csinálunk vele, és ne fárasszon a hülye történeteivel. Nincs nekünk erre időnk. 

Így hát a két fiú rosszul is kezdte vezetni a gyárat, folyton veszekedtek, romlani is kezdtek a dolgok, majd egyikük el is tűnt a pénz mozdítható részével a Távoli Mediterrán Délre.

+++

Hihetetlen dolgok történtek ezután velük, félelmetes kalandokba bonyolódtak, melyek leírására nincs hely e papíron, és nagyrészben el sem évültek még. Elég legyen annyi, hogy a kalandokból sokat tanultak, és jó, erős és okos emberré váltak. A gyárat is rendbe tették, sőt, még nagyobbra duzzasztották, mint egykoron apjuk, az öreg Karamalz. 

Jól kiegészítették egymást, míg Igor a klasszikus értékeket tette magáévá, a Délt megjárt Fjodor enyhén gránátalmás frissességet vitt az üzletbe. 

Így végül minden jóra fordult. 

Okuljatok ti is a testvérek példáján s legyetek jó testvérek, meg erősek és okosak!
.

.

.