A kiskacsa és a Napfogyatkozás

 2015.03.20. 18:02

 

A kiskacsa országában megfogyatkozott a Nap. Na nem teljesen s pláne nem véglegesen, csak úgy 60%-a, amit aztán hamar vissza is szedett. 
A kiskacsa országában nagy volt az izgalom, mert a nagy kacsák már előre ki tudták számolni, mikor lesz mindez. Mindenki látni akarta, mert azt mondták, legközelebb d.u. kettőezersokban láthatnak majd ilyet. 
A tudós kacsák persze óva is intettek, nehogy bárki hitelesített védőszemüveg nélkül nézzen a Napba, mert a kacsaszem könnyen károsodik. 

A kiskacsa tanítónénije lelkes volt, és megígérte a gyerekeknek, hogy kiviszi őket, ne csak száraz tankönyvek rágcsálásából egyék a tudományt, hanem személyesen szimatolják kicsit a világot. A gyerekek lelkes hápogással vették a hírt, s csapkodták el otthon szárnyaikkal. Kacsamamák-kacsapapák szintén megörültek, és védőszemüvegek lelkes felkutatásába fogtak. Többen hátramentek saját baromfiudvaruk végébe, ahol emlékeztek még, hogy valahol a csirkeitató környékén tavaly látták még a tizenhat évvel korábbi fogyatkozás szemüvegeit. A nagy kereslet miatt újat szinte lehetetlen volt szerezni. Bár több helyen kiszögezett feliratok hirdették, hogy a rókalyuk mellet a bozótosban jutányos áron kapható, kiművelt kacsákként tudták, hogy tisztázatlan eredetű forrásból vásárolni dőreség. 
A szülői szorgalom azonban hegyeket mozgat, és felkutatták a hegesztőszemüveget, aminek tartalék üvegei a szerszámoskamrában hevertek. Hamar széthápogták a hírt, hogy van védőüveg, s nagy izgalommal készültek a Nagy Napra, amikor majd kimennek a Kacsadémia melletti rétre, ahol tudós kacsák magyarázzák az eseményt, és segítenek értő megtekintésében. Sok más iskola csoportjai is hasonló cipőben jártak. 

Utolsó nap azonban egyik kacsapapának fülébe jutott, hogy ha gyermeke hivatalos tanúsítvány nélküli eszközökbe néz, könnyen belevakulhat, mint a tüzes hevű Donaldffy, az egykori költő, ki eszköz nélkül nézett be egy hasonlóba egykoron s megvakult. Számonkérő hangú levelet írt az iskolának, mégis hogy képzeli, hogy egy tanár egy osztálynyi gyermekkel csak úgy felelőtlenül kimegy a Napra, s vajon hogyan biztosítja az az egyetlen szem tanítónéni, hogy a sok gyerek egyike sem égeti majd ki szemét az intés ellenére. Külön felhívta a figyelmet, hogy a nem kellőképpen felügyelt gyermek kezének izma elernyedhet, az üveg szeme elől lejjebb ereszkedik s a gyermek esetleg nem veszi észre, hogy már közvetlenül a Napba van nézve. 

A szülők egy részéből ekkor előtörtek hasonló rejtett félelmeik, aminek hangot is adtak -- egyikük emlékezni is kezdett, hogy előző nyáron a rádió nem győzött óvni az UV-sugárzástól, amire sok bőrgyógyász szerint a déli órákban kimenni sem lenne szabad.

A hír az iskola magasabb szintjeire is eljutott, s bár e magasabb szintek hittek abban, hogy egy középiskolás kiskacsa képes úgy végigmenni a Nap alatt, hogy nem néz csak úgy bele, ha tudja, hogy megvakul tőle, valamint azt is észre kell vegye, ha már csak úgy, védőüveg nélkül van a Napba nézve, s az iskola amúgyis hitte, hogy a kiskacsának legjobban a személyes megrágcsálás tanítja meg a világot, a meglebegtetett büntetőjogi következmények hatására jobbnak látta megkérni a tanítónénit... 

+++

A kiskacsák először csalódottak voltak. Ám szüleik, tanítóik, nevelőik elmagyarázták nekik, hogy ha jól tanulnak és jó állást kapnak és sok pénzük lesz, d.u. 2026-ban láthatnak még szebbet is Izlandon, ha meg nem tanulnak jól, és a kacsakirály víziói szerint otthon maradnak kevés pénzért betanított munkára, d.u. 2075-ben akár itthon is a nyugdíjasház tornácáról. 

A kiskacsák így megnyugodva tértek nyugovóra. Mert tudásvágyuk nagy volt, s aznap ismét tanultak valamit...

.

20150320_163924.jpg

.

* d.u.: Dagobert után

.

.

.

Címkék: kacsa iskola

Az aquincumi centurio-lelet

 2015.03.13. 11:53

 

Kevesen ismerik az aquincumi centurio-leletet, pedig szép, érdekes részleteit villantja elénk múltunk ez ősi darabjának. 

Aquincum romjait régóta ismerjük, és e sír sem egész újkeletű, ám a modern kor tudományának fegyvertárával felszerelve a sírban talált személy korának és életének egészen finom részletei rajzolódtak ki az antropológusok szeme előtt. Ráadásul viszonylag ép sisakban találták meg, ami a kor tárgytörténetét is jobban megvilágítja. A sír külön érdekessége volt az aljába épített vízelvezető lefolyó, amiről nem pontosan tudni, szándékosan helyezték-e oda vagy csak a vízvezetékrendszer egy pont oda eső összefolyójáról van szó, ám a víz folyamatos elvezetésével segített szárazon tartani a testet, amii így meglepő épségben maradt s vizsgálható. 

A test a sisak alapján egy centurióé, aki a csontkormeghatározás alapján negyvenöt éves korában halt meg 

Gyermekkorban a csontok még formálódnak, így a gyermekkorban felnőttől kapott pofonok az antropológusok számára később felismerhetőek. A centurio arca súlyos atyai pofonokról árulkodik. 
A tudósok ebből s a későbbi centurioságból arra következtettek, hogy a kor szokásai szerint apja előbb papnak vagy orvosnak szánta, ám a keresztény papokat ekkortájt még üldözték, a latinnal meg nehezen boldogult, így apja végül katonaiskolába adta, ám ő ezzel nem értett egyet, és idő volt, míg beleszokott s elfogadta sorsát.

A centurio i.sz. 127-ben részt vett az Urbis Rana-icsatában (ma Békásmegyer), ahol bal felkarján és mellkasán sebesüléseket szerzett. A sebesülések helyén a csontokon a vízigótoknál akkortájt gyakori Aqua Gotica III. baktériumtörzs egykori maradványai voltak fellelhetők kiszáradt állapotban, innen sikerült beazonosítani az akkortájt ellenük vívott csatát. 
A csata után szokásos kardélre-hányós megerőszakoláskor ismerkedett meg későbbi feleségével, akitől kilenc gyermeke született. 

A tudósok ezt abból állapították meg, hogy 

  • A centurio szemgödrének környékén megtalálták a környező dák, vandál, burgund és jazig nők körömágyára jellemző baktériumtörzsek DNS-mintáit, ám vízigót megfelelőjüket nem. Ebből arra következtettek, hogy a centurio általában maga is részt vett az ilyenkor szokásos aprés bataille programon, ahol a megesett nők megpróbálták kikaparni a szemét, így feltehetőleg a vízigót csatában sem hagyta ki, ám ott ilyen sérülés nem érte, csupán egy pofont kapott, amit amúgy a pofacsonton talált vízigót női tenyérbaktérium is igazolni látszik. Mivel a sírban mellette talált tárgyakon kevert római-vízigót DNS-minták voltak uralkodók, így közelebbi családja feltehetőleg egy vízigót nővel való nászból foganhatott. A farokcsonton talált DNS-ek szintén római és vízigót eredetűek, ám homogén láncok, azaz nem római-vízigót frigy gyermekeinek mintái, hanem külön római s külön vízigót személyből származnak. Ez szintén alátámasztja a fenti hipotézist.
  • A koponyán s a bordán talált repedések alapján a lány apja eleinte ellenezte a házasságot, ami azonban  a gyűrűsujj benyomódása alapján végül mégis megköttetett.
  • A ősz hajszálak helyének hetes tagozódása alapján a nász hét szülésből kilenc gyermeket fogant, melyekből eszerint kettő ikerpár lett. (A hármas- ill. négyesikreket az ókorban még nem ismerték, az később, a háromnyomásos gazdálkodás során vált elterjedté.). A kilenc gyermekre a tudósok a sírban talált nyolc sestertiusból következtettek -- hét gyermek ezt még 1 maradékkal el tudta volna osztani az örökségben, nyolc pedig maradék nélkül.Tíz gyermek mellett azonban egy centurio fizetéséből már nem lehetett akkoriban félretenni, így nem maradt volna az a nyolc sestertius sem, ami akkoriban nagy pénz volt -- három sestertiusért egy kisebb ökröt vagy tyúkot lehetett venni. Így tehát hét szülésből kilenc gyermeke lehetett, melyből kettő ikerpár volt.


Kilenc gyermekkel egy centurio feltehetőleg a tehetősebb aquincumi lakóépületek egyikében lakhatott -- erre utal az is, hogy ánuszának környékén a régészek nem találtak idegen DNS-t tartalmazó székletdarabokat, ami a korabeli kisebb házak közös latrináinak vízelvezető csatornáiból az ülepre felfröccsenő közös csatornavíz okán a szegényebb sírok lakóinak jellemző motívuma. 

Haláláról keveset tudunk, ám mérges arcvonásai alapján feltehetőleg csatában hunyt el, esetleg mérgében megpukkadt -- mindkét halálnem gyakori volt a harcokkal terhes kor katonatisztjei között.

.

20150228_153456.jpg

.A fej eredeti feltalálási helyén. A kép szélén látható a vízösszefolyó, ami a test szárazságát a sírban biztosította.

.

20150228_154258.jpg

Vizsgálati célra külön kiemelve a fej a speciális nedvességelszívó szövetű tárgyasztalon. A test vizsgálat közbeni szárazon tartása ma már alapkövetelmény.

.

.

Címkék: tudomány centurio Aquincum

Hóember

 2015.02.17. 18:55

 

Régóta tudjuk, hogy a hóemberek leggtöbbször a gólyákhoz hasonlóan télről télre ugyanott ütik fel fejüket.

Falvakban, kertvárosokban járók számára ez jól ismert jelenség: mindig ugyanazokban a kertekben jelennek meg nagyjából ugyannazok az arcok, ugyanaz a kalap, seprű, smink és arcvonások.

Ahhoz azonban a modern kor nagyfelbontású computertomográfos felvételei kellettek, hogy kiderüljön, ezek egyik oka az lehet, hogy évről évre ugyanazok a vízmolekulák találkoznak bennük. Brit kutatók több ilyen hóemberben megszínezték a molekulák egy részét, ill. rögzítették az ujjlenyomatokhoz hasonlatos kis egyedi sérüléseiket, benyomódásaikat, melyeket a Földtörténet kezdete óta a vízesések szikláin lezúdulva, gomolygó viharfelhőkből koppanós aszfaltra érkezve, zivatarok villámaiban pörkölődve szereztek, és következő években megkeresték őket ugyanazon hóemberekről készült felvételekben. Közel 80%-ukat megtalálták, ami -- tekintettel a keresés nehézségeire egy ekkora halmazban -- akár azt is jelentheti, hogy az egyezés valójában 100% körüli.

Azt is megfigyelték, hogy a -- sérüléseik alapján -- magas felhőkben, frissen habzó hegyipatakokban mozgó molekulák gyűlnek össze az agyban és az akaratlagosan irányított, gyorsabb reagálású izmokban, míg a lassan hömpölygő folyókat, mocsarakat megjártak a lassabb reagálású reflexes zsigeriekben és a bélrendszerben. Nem világos azonban, hogy ezek a szerepek cserélődnek, vagy egyfajta kasztosodás van a hierarchiájukban.  Ez utóbbi mellett szólna, hogy így nagyobb "szakértelemmel" tudnak lassan folyni a türelmet, kitartást igénylő lassú folyók, ill. gyorsan a mozgékonyságot, gyors reflexeket igénylő gyorsak.

Ez ugyanakkor nem magyarázza pl., az évről évre ismétlődő kiegészítőket és stílust -- kalapviselés, öltözet, az orr kinézete és tartása --, valamint hogy sok megfigyelő számol be arról, hogy a télen látott hóember képe gondolatban gyakran nyáron is élesen felelevenedik a téli hely melletti elhaladáskor.

A spirituálisabb értelmezés szerint egy hóember lelke nem is írható le puszta vízmolekulák összességével -- egy hóember több, mint egy csomó hópihe összessége. S ezzel egyet is érthetünk: tényleg több. Ahogy Ferenc pápa fogalmazta volna egyszer, ha a hóemberekről kérdezik: a hóember is ugyanazon arc vonásait hordozza, mint az ember képmása.

Nem lenne könnyű mire vélni a Lascaux fölötti hóhatáron fellelt őshóembereket és a tibeti hódinoszauruszt se. Az őshóember még értelmezhető lenne azzal, hogy az ember mindig saját képmására gyúrta ki hóemberét, ám a hóhüllőket vajon ki csinálta volna?!

Ám a hóhatár fölötti örökfehéreket az újra-ugyanott-felbukkanás jelensége nem érinti, így róluk több szót ehelys't nem ejtek.

+++

A képen látható hóember e sorok elkészültére a hóval együtt eltűnt, így érdekes lesz megfigyelni, vajon előkerül-e majd még.

20150129_183743.jpg

A szájában levő cigaretta alapján nem gyerek már -- vagyis hát a cigarettától még lehetne, de az az arc és testtartás sokat megélt (hó)emberé. Sokat élt s járt részecskéi öszejőve mesélnek szakadékba omló hegyi zuhatagról, tengermélyen örökké mosolygó csontvázakról, tavi és mocsári halakról, petyhüdt-megfáradt s hamvas-szép fürdőzőkről, jéghegyekbe hibernált s olykor kiolvadó halrajokról, tornádót hozó felhőről, termálvizű medencéről, szélben ázó kalapokról, üzekedő lazacokról, sílécről olvadó hóléről, Hüttében megivott bóléról, lovakon megivott kóláról, lovakból kifolyó lóléről, GDP-t izzadó cseppekről, egymáson izzadó testekről, monszunról és lavináról -- no meg hát ilyenek.
Beutazott mindent, mit mi valaha terveztünk, megélt, miről álmodtunk, s már nagyanyánk keresztvize is ő volt. És mi ebből lesajnálón csak annyit látunk, hogy egy bárgyún mosolygó kis hóember, szegény, nemsokára elolvad.

Mikor legutóbb arra vetett az Élet, óvatosan elhúztam kezemet, ahol a képen állt, és én bizony valami bizsergést éreztem. Okkal-e, nem tudom. De legalább annyit érdemes megtenni, hogy hűlt helyén járva is megadjuk neki az illő tiszteletet, mert a vízzel a bölcs ember inkább jóban mint rosszban van.

Hiszen hát ki tudja.

.

20150129_183657.jpg

.

.

.

Címkék: ember hóember

VI. Ktor

 2015.01.13. 22:53

 

Pengeéles hegyláncok közt rengeteg erdőben megbúvó, szépséges folyókkal tarkított, dús legelőjű medencében élt egy kicsiny, büszke nép. Volt is mire büszkülniük, mert a különlegesen termékeny föld különlegesen éles elméjű embereket is termett, kik a legegyszerűbb kérdésekre is tudtak bonyolult válaszokat adni. 

Hanem ez volt rákfenéjük is, mert büszke volt mind a maga gondolataira, így sehogyan sem tudtak sose közös dolgaikban közös dűlőre jutni. Érezték, hogy baj ez nekik, amit meg kéne oldani. 

-- Kérdezzünk meg egy bölcs remetét ott fenn a hegyekben! -- javasolta az egyik. Igen ám, csakhogy nagyon sok bölcs remete élt ott fenn a hegyekben, s mindegyik mást gondolt. 

-- Állítsunk fel egy bizottságot! -- mondta a másik. Igen ám, de egyik bizottság sem volt jó. Mert ha kevés ember volt benn, nem volt legitim, ha sok, nem tudtak dűlőre jutni. 

-- Ne bizottságot alakítsatok, hanem küldöttséget -- intette őket az egyik bölcs öreg -- s kérdezzétek meg a Hatalmas Istent, hogy mit tegyünk! 

No, ebben végre meg tudtak egyezni, mert unták már ők is nagyon. 

A küldöttség megválasztását nem részletezem, de végül összeállt, ünneplőt húztak, és mentek a Hatalmas Istenhez. 

Ott emígyen szólottak: 

-- Segíts a dolgunkban, Hatalmas Isten! Túlságosan bonyolult elméjű nemzet a miénk. Egyszerű kérdésekben sem tudunk dűlőre jutni, mert mindannyian értünk mindenhez, így mindenkinek saját gondolata van, mely egyfelől önmagában is túl van mind bonyolítva, másfelől ennyi sok gondolat nem fér meg egyetlen kis medencében. 
Így vagy adj nékünk több medencét, vagy segíts valamiképpen rendet zabolázni e végtelen fejetlenségnek közepette. 

Elgondolkodott erre a Hatalmas Isten, és azt mondta. 

-- Nincs annyi medencém, mely elegendő lenne ennyi sok szép gondolatnak, hisz' más népeknek is kell hagynom medencét. 
De gondoltam egyet: adok néktek egy kellőképpen korlátolt gondolkodású királyt, kit egyfelől elegendő hatalommal ruházok fel akarata korlátlan érvényesítésére, másfelől lángoló szavakkal tud majd elmondani végletekig leegyszerűsített féligazságokat. 
Bonyolult gondolataitok így fölöslegessé válnak, a cserébe kapott egyszerűek elcsökevényesítik majd túlfejlett elméteket, a lelkesítő szavak balzsammal enyhítik a leszáradt tekervények csonkjait, az egyszerű igazságok pedig betöltik az űrt, melyet az emberi elme a Világ Megértésére tart fenn az Alma Bűnös Befalánkolása óta.

-- Ó, Uram, utolsó királyunk, V. Ktor is rég elhullt már, nincs már meg a trónus se, hol méltón ülhetne.


-- Egy miniszterelnöki hivatalotok csak akad valahol! 

-- Igen, az van egy, lenn a folyóparton. 

-- Nos hát akkor legyen miniszterelnök! 

+++

És lőn.

.

.

.

.

Címkék: eredetlegenda Ktor-ház

A Margitszigeti Ember

 2015.01.05. 22:53

.

Kevesen tudják, hogy a Margitsziget nem csak Palkó és Kunigunda, no meg Szent Margit révén játszott szerepet országunk történetében. Száraz tudományos leletként persze kevesen emlékezhetnek ma már a szaksajtót pár éve bejárt hírre, a megtalált kapocsra a Cro Mignoni és a Homo Sapiens között.

A tudósok régóta sejtették létezését, mert érezték, hogy a teljesen kocka alakú Cro Mignon ésa mai lekerekített formákkal bíró Sapiens közti átmenet nem lehetett ugrásszerű. A ma legelfogadottabb vélekedés szerint az Ember a kezdeti kockából a szél, a víz, a levegő mindent lecsiszoló erejétől vált a  mai lágy ívelésűvé, hasonlóan a lánchegységek röghegységgé alakulásához. Más elméletek az alacsonyabb légellenállásra törekvéssel magyarázzák, megint mások, pl. a phiiladelphiai Charles Norton szerint az éles szélek könnyen beleakadtak a növényzetbe, ami a gyors mozgást akadályozhatta.

Abban azonban mind egyetértenek, hogy az átalakulásnak apránként kellett végbemenni. Ilyen irányú leleteket azonban a Margitszigeti Ember előtt sehol nem találtak.

Lassan már arra gyanakodtak, talán a Cro Mignoni nem is az ember őse, hanem egy másik -- később kipusztult -- ág, mígnem a szigeti kolostorrom feltárása során a régészek különös csontvázra bukkantak.

A karbonvizsgálatok igazolták a két korábban ismert ős közötti időintervallumot, a koponya a bordák és a medencecsont számítógépes rekonstrukciója pedig a régóta gyanított tényt, hogy az átmeneti ember legóelemekből épült fel, így oldva meg az éles sarkokból álló kockaformák és a lekerekített ívek közti átmenetet. A legfrissebb vélekedések szerint a nagy tömbkockák egyre kisebb kockákká alakulva érték el az egyre lágyabb ívek kimunkáltságát. A Margitszigeti Ember (Homo Legotus Legotus) már a normál kockákból épült fel, de az osztrák Alpokban azóta fellelt Duplo sírokból még korai, nagyobb darabokból álló őseink (Homo Legotus Duplo) kerültek elő.

Az ősi emberfajták leleteit mai embernévvel szokták illetni, a korábbiakat keresztnévvel, a korban közelebbieket vezetéknévvel is -- így érzékeltetve a mai emberrel való egyre nagyobb hasonlatosságot. Lizi, Samu, Ötzi után így a Margitszigeti Ember a Beck Ö. Fülöp nevet kapta.

A kolostorromok környékén bandukolva egyéb hírességeink szobrai között az eredeti rekonstrukció utánzata is helyet kapott -- emígyen ismerve el őt Történelmünk Alakítói között.

20150103_153543.jpg

A Margitszigeti Ember (korai neolit) feltételezett testfelépítése (számítógépes rekonstrukció)

20150103_153518.jpg

A Homo Legotus Legotus koponyaformája -- jól megfigyelhetőek az apró élekből felépített, ám makroszinten lágyuló vonások

20150103_153534.jpg

A stabilabb állást biztosító, alul kiszélesedő talp a mai lábfej őse. 

.

         Cro Mignoni sírlelet a normandiai Mayonnaise-ból. Sámán vagy más előkelő sírja lehet, díszesen megmunkált halotti maszkkal, evőeszközeivel s használati tárgyaival temették. Jól megfigyelhető a monolit tömb jellegű testfelépítés. /forrás a hozzá tartozó publikációval, The Holy Ween, Journal of Neoliticum, 31st, October, 2010/

.

.

.

Címkék: história őstörténet Homo Legotus Margitszigeti Ember

Palkó és Veronika

 2014.12.25. 19:41

 

-- Édesapám, ha jó leszek, megkapom a szigetet ott a Duna közepén? -- kérdezte Margit apját, az öreg királyt.

-- Persze -- nevetett a király, hisz' lánya igazi tűzrőlpattant csintalan gyermek vala, így nem sokat kockáztatott. De kellett is a sziget a fogolytábornak, mert -- egyik parthoz sem tartozván -- a nyelvek szigete pogány területnek számított, így az akkor már keresztény Európában csak ott lehetett kínvallatni a tatár foglyokat.

Hej', nehéz időkön volt már túl ekkor az öreg Ív Béla, fontosnak érezte, hogy gyermekei minél jobb neveltetésével biztosítsa az ország s a dinasztia jövőjét. S meg is állták helyüket aztán, még ha nem is pont ahogyan képzelte: Margit sikeres szent lett, Henrik és Kazimir Franciaországban telepedett le: a céltudatos Ív Henrik később angol, majd francia király lett, a bohém Kazimir csepűrágó dinasztiát alapított, melynek kései leszármazottja a nevét addigra már franciásan író Yves Montand. De történetünk most Margitről szól.

Illetve valaki másról...

***

Szépek s tanulságosak a szentek legendái. ám szinte mindőjüket kíséri egy másik, sötétebb történet, melyekről keveset hallani. Egyszerű ennek az oka: a szent jó irányba fordulását ha nem kísérné egy másik lélek rosszra ferdülése, nem tudna teljesülni az Emberiség összesített lendületének megmaradása.

A Gonosz persze ilyenkor mindig a leggyengébb láncszemet nézi ki s szerzi meg magának...

Szent Margit árnyékában is élt egy ilyen legény -- Palkónak hívták. Sokáig keserítette királyaink s a közemberek életét, története mégsem maradt fenn, így most elbeszélem.

Palkó eredetileg kovásznai legény volt, szerencsét próbálni érkezett Budára. Vidékiként azonban az utolsó szolgáló szerepét kapta, és az udvari szalmában aludt, ahol télen majd megvette az Isten hidege.

Amikor a király lánya egyszer olyan jó lett, hogy végre megkaphatta apjától a beígért szigetet a Vár melletti folyón, Margitnak megtetszett a jóság, és annyira jó kezdett lenni, hogy az emberek suttogni kezdtek róla. Apja ezért a beígért kolostorromot is felépíttette neki a sziget északi oldalán, s igazi, saját udvartartást is adott mellé.

Palkó ekkor úgy érezte, eljött az ő ideje, s jelentkezett a személyzetbe. Csavaros eszével úgy kalkulált, hogy induló üzletben mindig jó az elsők között lenni, mert később az alapítók közül kerülnek ki majd a bővülő személyzet vezetői.

Nem számolt azonban azzal, hogy Margit aszkéta szentként önsanyargató háztartást vezet, így a személyzet nem bővül. Ráadásul az aszkéta életmód csekélyke élelmet, fűtetlen szobákat jelentett. Úgy látta, csöbörből vödörbe, s ez keserűséggel töltötte el. Ám örökös szolgálatra szegődött, s a hömpölygő folyótól szökésre sem gondolhatott.

Egyetlen vigasza Kunigunda volt, Margitnak rendtársául szegődött egykori udvarhölgye. Kunigunda szép volt és erényes, ráadásul dolgos is. Sokszor feledkeztek a közös munkába, a kevés fennmaradt forrásemlék is fizikai munka közben mutatja Palkót és Kunigundát.

palko_toredek-3.png

Palkó és Kunigunda (a Képes Krónikából, itt-ott későbbi faltöredékeken is látható)

 

Bármennyire is kedvelte hanem Kunigunda a legényt, erényes szívét már az Úr szolgálatára adta, s ezen esküvését feltörni nem engedte vala. Palkó így végképp kétségekbe fordult, szíve megkeseredett, s könnyű prédájául szolgált a Margit végtelen jóságán felbőszült Sátánnak, ki minden szent körül ólálkodni szokott.

Palkónak fülébe is sugdosott, hogy így, meg hogy úgy, és hát bizony nehéz lett volna e mézesmázos szavaknak ellene állni. Palkó így a kísértéssel meghintett kétségbeesés spiráljába került, és szépen lassan kincsőrző gonosz szigetitörpévé változott.

***

 A szigetitörpék a hegyitörpék rendjébe tartoznak, utóbbiak kincsőrző fajtájáról lépten-nyomon sok legendát hallhatunk. E törpék örök életűek, ám csillapíthatatlan örök éhség is hajtja őket valami után, amiről maguk sem pontosan tudják, mi lehet az.

Legtöbbjükről tudjuk, hogy csak egy tiszta szívű lány szerelme mentheti meg őket, ám rondaságuk és egyvalamely berögzött rossz szokásuk miatt ez általában valamilyen tragikus eseménybe fullad, még mielőtt beteljesedhetne a nagy nehezen felbukkanó tiszta szívű leánnyal.

Palkónak a folyami homokban kincsek nem jutottak, így éhét azzal csillapítá, hogy rettenetes követeléssel állt bosszút a mindenkori királyokon s a lassan kialakuló városi polgárságon: minden évben egyszer kikövetelt magának egy királyi vérből származó leányt s véle a polgárok által összeadott éves 15 percentet a hetivásárok bruttó árbevételéből, azaz még a költségek levonása előtt! -- ráadásul rossz években is a bőséges 1250-es évet véve alapul, s még véletlenül sem mondjuk a recessziósnak számító 1241-et.

***

Nemigen említi ezt egyetlen krónikánk sem, csak az európai nagy királykisaszony regiszterek s kalendáriomok összesítése mutatta ki az utóbbi évtizedekben, hogy bizonyos nevek szisztematikusan el-eltünedeztek a magyar királyok udvarából: megszületett komplett királylányok a házassági regiszterekből már hiányoznak, és más európai udvarokéban sem bukkannak elő.

Korabeli ponyvákban tűnik csak elő olykor Palkó törpe alakja, kit a Tudomány a legutóbbi időkig a képzelet szülöttének tartott. A hivatalos krónikák bizony szégyellték, amit a telhetetlen törpe a királyi vonallal művelt.

Mert bizony Palkó a megkapott királylányokon rettenetes nagy kedvét lelte, majd pedig felfalta őket -- ez volt képes csak kordában tartani kínzó gyötrelmét a következő esztendőre.

20141222_084253.jpg

Ábrázolás a Rettenetes lőcsű Palkó törpe című egykori ponyvából (ismeretlen kiadó, XIV. sz.)

 

Hanem a magyar királyok kora leáldozott, az idegen urak, a török s a német fölött Palkónak nem volt már hatalma, egyrészt mert Palkó magyar királyok elleni bosszúra kapta az erejét, másrészt meg törökül, se németül nem tudott, így elmondani se tudta volna, mit akar.

Bizony, megszenvedte ő is azt a százötven, majd még kétszáz esztendőt, az idegen elnyomás éveit.

Azután, bár magyarok, de kormányzók, miniszterelnökök, pártfőtitkárok jöttek, így hatalma fölöttük sem lehetett.

Ezért dobbant nagyot a szíve, mikor Veronika a szigeten megjelent.

Addigra már híd kötötte össze a szigetet a világgal, kettő is, de Palkónak már nem volt hová mennie, minek is. Veronika sikeres üzletasszony volt, ám a stresszt csak úgy bírta, ha reggelente három kört futott a szigeten.

A törpe nemesi vérhez volt szokva, abból is hamvas szüzekhez, ám régóta éhezett, és a L' Oréal ellen sem volt immunrendszere, Veronika így azonnal átgyalogolt a szívén.

A lánynak is tetszett a törpe, mert olyan erős, határozott, menedzserszemléletű férfinek látszott, akikből Veronika környezetében egyre kevesebb maradt, a jobbak pedig folyton mind foglaltak voltak. Ízlésükről meg szó se essék.

A kedvlelést hagyta hát jószívvel, hogyne hagyta volna, idővel edzéstervének is részévé vált. Hanem a felfalás dolgában sehogyan sem akart kötélnek állni. Hiába mondta neki a törpe, hogy így, meg hogy úgy, hiába ígért mindent, a leány csak nevetett, és nem állt kötélnek.

Régi kedvenc trükkje se vált be a törpének, hogy mikor az egykori királylányok a kedvlelés után megijedtek a felfalástól, gúnyosan megkérdezte őket, hová is mehetnének így most már, köztudottan megkedvlelve.

Ez a lány azonban szemlátomást mehetett bárhová, a legfinomabb társaságokba is bejáratos lehetett, sőt, a törpe gyanította, kedv volt az már lelve rég, mikor először a szigetre érkezett. Akkoriban eleve más idők jártak, nyaranta a sziget bokraiban csak úgy lelték a kedveket.

Veronika kollégái és üzletfelei közül sokan kiegyeztek volna a törpe helyzetével. Palkó azonban átok alatt élt, ő nem érhette be ennyivel.

Ismételten kínban teltek hát napjai, és ismételten nem volt már hatalma vágyának tárgya fölött.

Lelkét eladta rég, így az Ördögnek sem volt már mit kínálnia, s Veronika lelkét sem kínálhatta fel, hisz' az Ördögé volt az már az első sikeres cégfúzió óta.

Végső kétségbeesésében a törpe romantikus lépésre szánta el magát.

***

Vándor, ki a Szigetnek északi hídján a déli oldalon nyugatról keletnek tartasz, alacsony vízállásnál máig láthatod a kétségbeesett könyörgést: "Veronika, hozzám jössz eleségül?"

Meghajlott-é a lány szíve, ki tudja? Hisz' mely lányszív volna képes ellenállni ily' romantikus könyörgésnek? De vajon volt-é egyáltalán szíve a lánynak az első sikeres cégfúzió óta?

Talán már sohasem tudjuk meg. A vén folyó, ki a korábbi királyleányok csontjait őrzi, örökre megtartja titkait...

 

veronika-1.jpg

.

.

.

.

.

Címkék: Veronika Palkó Margit

Normafa

 2014.12.01. 23:24

 

Élt egyszer, hol nem, egy fösvény királykisasszony

De ez olyan egy volt, hogy volt neki egy hatalmas törzsű fája a hegy tetején -- olyan, hogy nyolc udvarhölgy tudott körülötte egyszerre fogócskázni, míg egy meg hintázott rajta --, és minden favágójának minden nap ugyanennyi fát kellett udvarába vinnie: ez volt a norma.

 Hanem egyszer a legkérgesebb szívű királykisasszonyt is eléri végzete: elébe vittek egy szép szál legényt, az utolsó neandervölgyit, ki fát vágott s csempészett a k.lány hegyeiből más, távoli hegyekbe egy gyalogos átkelőn, mely átvitt a hatalmas hágókon, de amely átkelőn már csak ő tudott átkelni, mert a Sapiensek nem tudtak akkorát ugrani, amekkorát a közepén egy hasadék fölött át kellett.

No, hát kár minden szó, a k. kisasszony menten szerelemre lobbant a neandervölgyi termet láttán, s megparancsolta, hogy vegye őt feleségül.

-- Hanemazúgy! -- pödörte meg talpán a szőrt a favágó. -- Te gonoszul bánsz bajtársaimmal, rossz a szíved s a májad. Ám szemedben látom a szépet, s ha elgondolkodol, mi az Igazi Érték s mi nem az, szíved megnemesedhet. Nem ez a könnyű út, figyelmeztetlek, sok gyötrődésben lesz részed, de ha általmész rajta, szívem a tiéd lehet.

 Gondolkodóba esett a leány:

-- Hát kell ez nekem? -- tűnődött -- a rút hegyitörpe évek óta nyaggat, legyek az övé, s minden kincset elibém terít. Anyja picsáját a neandervölgyinek, a törpe kincsének tizedéből kisebb, de több legénnyel élhetek, akik ráadásul nem pofáznak bele, mit hogyan csináljak.

Lecsapatta hát fejét a fiúnak, majd a törpe köveivel s az azokon vásárolt talmi örömökkel boldogan élt, míg meg nem halt kilencvenhétéves korában egy néger szolga karjai között a gyönyörbe fúlva.

Halála után a hálás hegyitörpe karját s gyönyörű kacsóit szikrát hányó hegyikristályba öntötte, mely kristályok azóta is a hegy oldalában hányják a szikrát.

A hegyeken át vezető gyalogos átkelőhely pedig örökre megszűnt.

20141201_200946.jpg

.-

-

20141201_201648.jpg

..

.

.

.

.

.

.

Címkék: hegyikristály Normafa Homo Sapiens hegyitörpe Homo Neandervölgyi Hetero k.kisaszony

Mojito

 2014.08.19. 22:57

 

A budai hídfőnél látta meg. Nem nevetett, de valahogy nevetve nézte a világot. Láthatólag érdekelte: figyelmesen nézte apró részleteit: a spánielt, akinek nagy szőrébe cigaretta akadt, a csókolózó pár tarisznyáját, amiből egy "óriás bécsis" lógott ki, amit nagyon nézett a spániel, meg a fekete kandúrt, aki fontosan ólálkodott. 
Aztán egy hosszú pillanatig őrá nézett, majd a hídnak indult. 
Valahogy érezte, hogy dolga van vele. Utánaszaladt, majd elég hülyén pont mellette fékezett, kicsit nekiesve a hídkorlátnak, hogy elkerülje az ütközést. 
A lány megállt és kérdőn ránézett. 
-- ... ööö ... te is erre a hídra mész fel? 
A lány fürkészőn nézte: 
-- Na jó, kérdezhetsz még egyet. 
-- Hát, szóval hogy csatlakozhatok-e hozzád. Mert látom, erre mész, és szóval hogy gondoltam... 
-- Állj le, az első mondat kimentett, ne rontsd el a másodikkal, amit láthatólag amúgy se tudnál befejezni. 
Nyugodt hangon beszélt, olyan mosollyal, ami azt mondja, nyugi, értelek, állítsd helyre légzésed ütemét, nem tűnök el, beszélgethetünk. 
-- Szóval láttam, ahogy ott nézed a világot, és valamiért úgy éreztem, tudnom kell ki vagy. Mert hogy, szóval mert... 
-- Az első mondatod mindig értelmes -- állapította meg a lány -- nem kellene elrontanod a másodikakkal. 
-- Károly vagyok. És te? 
-- Néha a második mondatod is értelmes -- állapította meg a lány -- Gabi vagyok. 
-- De az férfinév. 
-- Néha az első mondatod is szar -- húzta fel orrát a lány. 
-- Várj! Azért te lány vagy, látom, és szép. 
A lány csendes mosollyal nézte. 
-- Hm. Béna vagy, de valahogy mindig visszahozod a meccset. 

Pedig nem volt béna. Csak ez a lány valahogy kiürítette a fejét a lényével, ahogy ott úgy volt.
-- Jó nézni, ahogy lázasan koncentrálsz. Csak nyugodtan, nem sietek. Hárommondatosat kérek.
 
-- Na jó, kezdjük előlről. Károly vagyok. És láttalak, ahogy ott állsz, és ahogy mindent megnézel, és valahogy úgy mögéjük nézve, alulról. És szép vagy, és utánad jöttem, mert kiváncsi vagyok rád. 
Csend. 
-- Az első két mondat persze csalás volt, de négy volt nem három, és a második kettő, főleg az utolsó, hát az szép volt -- mondta a lány kicsit fakó hangon. 
-- És mi vagy úgy mikor dolgozol? 
-- Asztrofizikusnak tanultam, de most csillagász vagyok. ... Ami persze ugyanaz -- mondta eltűnődve -- de így jobban szeretem. 
"Lány fizikus?" kérdezte majdnem a fiú, de idejében elkapta még a nyelőcsőnél, és a száján már ez jött ki: 
-- Ilyen kicsi és csillagász?! 
-- Menthetetlen vagy -- nevette el magát a lány -- de kedvesen hülye -- tette hozzá komolyabban. 
-- Nem tapogatjuk őket, csak nézzük, és van távcső. 
Elgondonlkodva rugdosta a korlátot. 
-- Arra is jó, hogy érezzem, mindannyian nagyon kicsik vagyunk. Így nem érzem annyira, hogy én különösen. 
Csend telepedett. Nézték a vizet, és nem szóltak, de ez most simogató csend volt, nem az a kínos. 
-- És te mi vagy? Elég egy mondatban, második csak akkor legyen, ha olyan, mint az előbb a negyedik. 
-- Történész... És túl sok második mondat kavarog, de egyik se áll össze, tudod, hogy alany-állítmány-jelzők, meg előhang-tárgyalás-befejezés, leginkább csak jelzők, szóval legyen csak egy, és ez most nem volt mondat. 
-- Jó, csak egy volt. 
Csend. 
-- És mit csinál egy történész? Úgy értem, jó, én is kezdek hibázni, szóval akkor egyet én is törölhetek, és akkor az az első mondat, hogy tudsz mesélni igazi történetet, olyat, ami régenében történt itt és történelmi? 
-- Itt a hídon? 
-- Itt, vagy közel. Esetleg kicsit távolabb. De azért itt az országban, mert külföldön élek, és nem tanultam magyar történelmet. 
-- Külföldön? 
-- Amerikában születtem, ott is élek. Nagyszüleim voltak magyarok, szüleim meg nyelvészek, így nekem is másodanyanyelvem lett, de most vagyok itt először. Egy konferencián. Holnap este megyek haza. 
A fiúnak eszébe jutott egy csillagászkonferenciás vicc, de idejében -- még a a légcsőben -- elkapta. 
-- De akkor hogy lehetsz Gabi? Aki persze lány. 
-- Igazából Gaby... Szépek itt a hajók. Sehol másutt nincs ennyi, meg ekkora folyó a város közepén ... Akkor mesélsz történetet? 
Elindult a lábuk a hídon. 
-- Hát, kezdjük a Lánchíddal -- mondta kis krákogás után a fiú. 
-- Sokan nem tudják, igazából hogyan keletkezett, a többség máig azt hiszi, ember építette... 
Történész volt, és a lelkes fajtából, sokan szemüveges kockának is tartották, pedig nem volt szemüveges, csak úgy átvitt értelemben, és nem is csak levéltárakban élt, de a lényeg, hogy most arról beszélt, amihez értett és amit szeretett, amiben élt, így tűzbe jött, és mesélt, mesélt, mesélt. 
A híd közepén egy koktélos taliga, amolyan gurulós bódé állt, és mojitót árult műanyag pohárban, szívószállal. A lány vett egyet,  és elmélázva szürcsölgette, a fiú nem, mert mesélt. 
Elmondta a Lánchíd történetét, az igazit és a legendát is, mesélt a török korról, a részegen táncoló varjúról meg az elátkozott nevűről, Hunyadiakról, pestisről, Bethlen Gábor imádságoskönyvéről, a sümegi falóról és végvári vitézek híres macskáiról. 
Mutatott egy miniatúrát a Thuróczi-krónikából Vitéz Jánosról, amint halálos fejsebe ellenére kiszökteti tanítványát, a lányruhába bújtatott kis Hunyadi Mátyást Nándorfehérvár ostromlott várából. Levéltári kapcsolatai révén tudta a telefonjával lefényképezni, így mindig nála volt. 

Matyas_kiralyka.jpgVitéz János halálos fejsebe ellenére megszökteti a lányruhába bújtatott kis Hunyadi Mátyást Nándorfehérvár ostromlott várából (Miniatúra a Thuróczi-krónikából)


Úgy érezte, végre értelmet nyert a sok levéltárazás, pókhálós iratok olvashatatlan szövegének silabizálása. Silabilázásból megajánlott ötöse volt, és szerette is, ahogy a másnak olvashatatlan kaparások a szeme előtt mondatokká állnak össze, de a konferenciák unott népén kívül eddig senkit nem érdekeltek -- meg persze azokat se. 
Nem tudhatta, hogy a lány is régóta már csak a hangjára figyel, bársonyos meleg hang, állapította meg magában, jól belé lehet burkolózni, és belé is burkolózott, és így már nem fázott, mert amúgy kezdett hűlni az este, és nézte a nagy meleg barna szemeket meg azokat a hadonászó nagy kezeket, erős kezek, gondolta magában. 
-- Hát ennyi. 
Csend. 
-- Ennyi? 
-- Igen, ez történt az országban, amíg nem éltünk bene. Meg amennyit persze én el tudok mesélni. 
-- Ja, persze. Szép volt. Izé, mondtad, milyen nehéz volt azt a könyvet olvasni, azt az imádságosat, mert régies, szóval fényképeztem tegnap egy feliratot egy falon, és olyan mai szlengnek tűnik, én meg nem itt élek, szóval mi az a lóvéért pippantós ribi? 
Csend. Megnézte a fiú a fényképet, ízlelgette rajta a szavakat, és rájött, hogy mennyire hasonlít is ez az ő okiratsilabizálásához, és hogy mennyire mának is szóló tudomány is az övé. 

loveert_pippantos_ribi.png

-- Hát, az olyan hölgy, aki a szájával keresi a kenyerét. 
-- Mint mi a konferencián? 
-- Nos, nem egészen. Ő pénzért segít férfiaknak úgy érezni, hogy nővel vannak. Már hogy úgy. 
-- Ja, úgy érted, ilyen? 
Zsákjában kotorászott, majd elővett egy piros filctollat, és berúzsozta vele a száját. Aztán nekidőlt a hídpillér fölötti kőfal sarkának -- épp' odaértek --, egyik lábát térdben felemelte, mint a gólya, a toll kupakját szipkaként a szájába vette, bele a tollat kifordítva, majd rúzsos szájával szívni kezdte a mojitót. 
-- A kivitelezés általában csúnyább -- mondta a fiú, és ez valahogy úgy nagyon mélyről jött -- de lényegében igen. 
-- Szóval kurva -- mosolyodott el a lány -- ezt a magyar szót az egész világ tudja. 
Csendben ballagtak tovább. 
-- Nézd, egy cigaretta! 
A lány szó nélkül levette a kőkorlátról, teljesen ép volt, zsákjából öngyújtót kerített és rágyújtott. Mélyett szippantott, majd a fiúnak adta. 
Elgondolkodva szívták és fújták a füstöt. 
-- Holnap este megyek haza -- mondta a lány. 
-- Igen, mondtad -- mondta a fiú. 
Csend. 
-- Mi legyen? -- kérdezte a lány. 
Szép zöldeskék szeme volt, és benne volt a világ, ahogy a fiúra nézett. 
Zuhanni kezdett ebbe a világba. Összeközeledett az arcuk, majd elveszett benne. Reggel a lány szobájában ébredt, és arra gondolt, lehetetlen, hogy a lány este már nem lesz. 
Ő kispénzű történész, a szakma is kispénzű, Amerikába még konferenciára se jut soha. Egész életében kísérti majd ez az éjszaka, míg a lány odaát hozzámegy egy gazdag gabonakereskedőhöz. Ez a gabonakereskedő kicsit avítt kép, de hát történész volt, s a XIX sz. végéig a szép leányok gazdag gabonakereskedők süllyesztőjében végezték. 
Mindegy, akkor jóképű öltönyös szoftverkereskedőre néznek majd vissza ezek a szemek, és ő vész el bennük az arany mandzsettagombjaival. 
Sose látja többet, ez az egész halálra van ítélve, csak a keserűség marad... 
-- Szóval, mi legyen? -- kérdezte a lány. 
-- Mi, hogy te itt vagy? -- hebegte. Szóval meg se történt. Mikortól? Igen, a csók se volt. No jó, akkor még nem késő. Most kell kimenekülni ebből, mindkettejüknek jobb lesz. Most nehéz, de az ember azért nem állat, mert gondol a jövőre. Meg persze a szerszámok, de az most mindegy. Szóval csak keményen, ahogy egy római jellemhez illik. Mindenkinek jobb lesz így. 
-- Szóval, akkor szia. 
Csend. 
-- És jó utat. 
A lány hosszan eltűnődve nézte. Szemében volt a szeme, s mint adatkábel, olvasta. 
-- Hülye vagy -- mondta -- te teljesen hülye vagy. 
-- Lehet, de így lesz jobb. 
Csend. 
-- Örökre bánni fogod. Most azt hiszed, nagy dolgot teszel, mint a római férfiak, de csak hülye vagy, mint a férfiak. Kombináltok, hogy lesz jó mindenkinek, s közben kifelejtitek az embert, akinek jó kéne legyen. A jövőt akarjátok széppé tenni, hogy szép legyen az Élet, pedig ez itt az élet. Bánni fogod, de akkor már késő lesz, mert nagyon ritkán van második esély. 
-- Na, mindegy -- mondta. Letette kezéből a poharat, elnyomta benne a cigarettát, lassan megfordult, és elment. 
A fiú csak állt és próbálta érezni, hogy túl van rajta. Római jellem volt, és ennek a neheze megvolt. Nemet mondani nehéz -- tréningeken tanítják --, és ő most megtette, a nehezén túlesett. 
Most már a jó rész jön, amikor nem zuhan be egy szakadékba, amiből aztán egy életen át mászhatna kifelé. 
Nagy levegőt vett. Friss volt a levegő, átjárta tüdejét. 
-- Huhh -- mondta -- elszállt a köd, Kitisztult aggyal látom a világot. 
... 
-- Picsába -- mondta. 
-- Na várjunk, csak nyugodtan. Nyugodtan lélegzik, tisztán gondolkodik. Túl van a nehezén. Lassan hazasétál. 
-- Picsába -- mondta. Itt aztán csúnya szavak következtek, amiket lassan tagoltan formált, hogy jobban kifejezzék, amit érez. 
... 
Egész éjjel a parton kóborolt, és végtelenül üresnek érezte magát. Igen, a lány igazat mondott, hát na, legalább így utólag jó tisztába jönni az igazsággal. Rájött, a tervben ott volt a hiba, hogy már benn volt a szakadékban, mikor ki akarta kerülni. Aztán meg most is itt volt valahogy a lány, a másik tanszékről is volt, aki kikavart Amerikába, meg Skype is van. Ha Isten az öngyilkosságot bünteti, akkor valószínűleg az élet elbaszását. is. De más vallások istenei is biztosan büntetik, ha a ritka alkalmat, amit fáradságosan adnak, kárba vesztegetik. Ez minden vallásban bűn kell legyen. Hát így. Megrugdosott egy lámpaoszlopot, aztán egy olyan kikötői kötélkikötőkövet. 
... 
-- Talán nem is volt igaz -- mondta, mikor végképp kifacsarva ismét a Lánchídnál találta magát -- talán csak álmodtam, és akkor hülye se voltam. 
De nem. Világos volt már, a Nap átsütött a poháron. Egész más volt így, rúzsfoltos szívószállal, belenyomott csikkel. Maga a végül csendben mindent elnyelő Enyészet. 
Megrugdosta a kőkorlátot, majd kiült rá a pohár mellé, és kiürülve nézte a Dunát. 

-- Reméltem, hogy itt leszel. Akkora hülyeséget tettél, hogy az már bűn, márpedig a tettes mindig visszatér a bűn helyszínére. 
Megpördült. 
-- Nagyon ritkán van második esély. Ne rontsd el, mint a második mondataidat! -- mosolygott fáradt arccal a lány. 

Szép zöldeskék karikás szeme volt, és benne volt a világ, ahogy a fiúra nézett. 
Zuhanni kezdett ebbe a világba. Összeközeledett az arcuk, majd elveszett benne. Eltűnt a világ és kimerevedett az idő, ahogy a fekete lyuk határán az űrhajósé. Illetve az ott pont fordítva, de a fiú történész volt, nem csillagász, és együtt -- egy történész meg egy csillagász -- mindent kikutatnak majd az Időről, ami egyáltalán benne van. 
*** 
A félig telt Mojoto a csikkel és a rúzsfoltos szívószállal magára maradt, most már csak őt ette az Enyészet. De ő a Rendelését teljesítette ezzel, a Mojito életében egy éjszaka az Élet, s ha még két lelket is összehoz közben, az a Mojito-mennyország. S így, egy sikeres élettel a háta mögött, derűsen fürödve a napfényben várta a hajnali közmunkások képében eljövő Halált.

.

Mojito-1.png

.

.

.

.

Címkék: Mojito Lóvéért pippantós ribi

A gesztenyesün

 2014.08.17. 01:02

 

A gesztenyesün fesztiválon fogant.

Sokan vannak ezzel így, tudjuk mind, fesztiválon foganni nem nehéz. Ám állat növénnyel őelőtte sosem tudott megfoganni. Pedig a Genetika alkímiája -- sötét ága, melyet mindenki tagad -- régóta próbálkozott ilyen keresztezéssel, mert az élettelenből élő előszobájának tekintették, ám hiába tervezték meg gondosan a DNS-láncokat, folyton hiányzott a kicsi plusz, a csipet só, a titkos fűszer -- Az Élet Mágiája.

A Zene kellett hozzá. A Zene vad lüktetése, ami zsigerileg hat az élő szervezetre, felkorbácsolva benne a legmélyebb életösztönöket, folyamatos hormonbefecskendezést biztosítva, és képessé téve a sejteket a Nagy Közös Tudattal való kapcsolatra, ami maga az Életerő.

E csodától átitatva, a színpad előtti őrjöngő elején, az első deszkák alatt lobbant a szikra a sünben, látta meg a gesztenyét s benne Élete Rendelését.

További sorsukról nem tudunk, de ott, a dallamos metál lüktetésében először egyesült egy állati és egy növényi eredetű DNS-lánc, mert abban a felfokozott állapotban a gesztenye és a sün limbikus rendszere a zene üteméből fakadó közös hullámhosszon kezdett működni, és egyformára hangolt DNS-ük egymáshoz tudott kapcsolódni.

Akkor ott érthetően kevesen fogták fel a Pillanat Nagyszerűségét -- már ami a tudományosat illeti, mert egyszerűbb szempontokból sokan átérezték, a sün és a gesztenye pedig közös dalra talált, melyen azóta is elméláznak, ha valahonnan kiszűrődni hallják. Így különösebb médiafigyelem nélkül látta meg a napvilágot rákövetkező gesztenyeéréskor a gesztenyesün.

+++

Ahogy az Élet kialakulásához is az életfeltételek és történések csodálatos együttállása kellett, ugyanolyan elképesztő véletlen, hogy pont egy sün és egy gesztenye találtak egymásra: míg ugyanis pl. az ember és a sertés DNS-e rendkívül közel áll egymáshoz, s a genetikus alkímia sokáig ezt gondolta a lehetséges útnak, a sün és a gesztenye genetikai kódja éppen hogy teljesen eltérő elemeket hordoz, ám pont olyanokat, melyek egymást éppen kiegészítik -- az emberi agyat (!) leíró mintává!

A gesztenyesün így emberi intelligenciával született -- amit tudatra ébredése után sokáig sorscsapásként élt meg...

A világ működését ugyanis hamar kitanulta, ám emberi jogokat nem kapott hozzá. Szerezhetett magának élelmet, rovarokat, gyümölcsöt az avarban, de felhalmoznia, télire gyűjtenie pl. nem volt érdemes, mert a törvény előtt nem volt jogképes, se természetes se jogi személy, így törvény által védett tulajdona sem lehetett.

Egyik napról a másikra kellett a természet vad törvényei szerint élnie, a vadonban megküzdeni a betevőért vagy az emberektől lopnia, mert ha pénzt szerez, és a piacra megy vele, nemhogy a pénzét veszik el, még őt magát is ketrecbe zárják mutogatni. 

 És hát honnan is szerezne pénzt, hisz' munkát is hiába vállal, ha munkaadóját semmi sem kötelezi a kifizetésére -- bejelentett munkát pedig a legnagyobb jóindulattal se tudnának adni. Aki próbált már TB-kártyát intézni gesztenyesünnek, tudja, miről beszélek.

Pedig kitűnő szaglása révén tökéletes sommelier lehetett volna, hisz' egy sün érzékeivel tökéletesen meg tudta különböztetni a finoman meghúzódó szilvás jellegeket a zölddióra emlékeztető savas beütésektől, a gesztenyét hordozó magas tanninoknak pedig -- gesztenye génjei révén -- harminckétféle illatát tudta megkülönböztetni.

Ugyanezen okból a szivaroknak is kiváló ismerője volt, képünkön is szivarral szájában látható.

 gesztenyesun-1.png

A gesztenyesün kubai szivarral szájában elgondolkodva sétál a pesti utcákon. A szivarfüst elvezetéséhez felfele meghajlított szivar alacsony termete miatt szükséges, mert a város szennyezései miatt a talaj menti alsó 2-3 cm széndioxidtartalma a "normál" magasságban mérhető érték öt-tízszerese, így a gesztenyesünnek szivarfüst nélkül is meg kell küzdeni az oxigénért.

 

Ráébredt, hogy ahogy a századelőn a nők vagy a Polgárháború után a feketék, neki is meg kell vívnia harcát, hogy életét védje a törvény, hogy tulajdona lehessen, munkát vállalhasson, felhalmozott javait utódaira örökíthesse.

Kis mérete miatt és mert inkább az intellektus mint a nyers erő "embere" -- ha mondhatunk ilyet --, ő e harc csendes, jogi változatát választotta.

Nem láncolta magát kerítéshez, nem mondott gyújtó hangú beszédeket, csak pengeéles érvelést és intellektusát bizonyító látleleteket tartalmazó beadványokkal élt a különböző hivatalokhoz és nemzetközi szervezetekhez.

Megtudta, hogy az állatok emancipációjának nem egyedüli harcosa, intelligensebb kutyák és lovak értek már el kisebb eredményeket, főként keresetük ill. gazdájuk által reájuk hagyott lakhelyük, egyéb örökségük tulajdonlása tekintetében.

Hosszú, rögös út volt az övék, ám csendes, így mindmáig alig hallhattunk róla, hogy a Római Egyezmény 2002-ben kelt XVII. kiegészítése megnyitotta az utat az állatok emancipációja felé. Az Emberi és Állati Jogok Európai Egyezménye immáron kimondja, hogy intelligenciájukat bizonyítani képes állatokat megilletik mindazon jogok és védelmek, melyek bármely embert, fajra, nemre, vallásra, bőr- és szőrszínre való tekintet nélkül. Az Egyezmény kényes és mindmáig vitatott pontja az "intelligenciájukat bizonyítani képes" kitétel,melybe kapaszkodva máig sok adminisztratív akadály gördül az egyelőre kisszámú intelligens állat elé.

Nagy kérdés jelenleg az állatok választójoga is,mert bár az Egyezmény szerint a nemzeti törvényeknek biztosítaniuk kell, hogy az emancipált állat választhasson és választható legyen, a 18. életév betöltésének hagyományos értelmezése állatoknál szinte lehetetlenné teszi e kor betöltését, így gyakorlati alkalmazásához szükségesnek tartják egy fajonkénti átszámítótáblázat bevezetését, mely szerint pl. kutyánál minden év hét emberi évnek felel meg. A modern kutatások azonban ezt erősen leegyszerűsítőnek tartják,így nem csupán az átszámítás tényét kéne elfogadtatni, de a pontos számítás módját is. E téren tehát van még mit tennünk.

+++

Ez azonban a gesztenyesünt szerencsére nem érdekli: ő örül, hogy végre elismert tulajdonosa lehet svábhegyi kis beépítetlen kertjének, ahonnan egy gesztenyefa árnyékában üldögélve gyönyörködhet az alatta elterülő városban, melynek utcáit róva időnként találkozhatunk is vele. Ám ritkán, mert méreténél fogva érthetően kerüli a forgalmasabb órákat, hisz' -- jogok ide vagy oda -- az autók könnyen átgázolnak rajta, ha ő maga nem figyel eléggé.

 

20140816_210311.jpg

Hogy mekkora nagy csoda is a gesztenyesün: összehasonlításul a genetikus alkímia által létrehozott s máig körülcsodált s megénekelt pókember valódi arca. Látható, hogy a filmekből intellektuálisan erősen idealizált arcát ismerhetjük.

 

 

.

.

.

.

Címkék: fesztivál sün gesztenye emancipáció gesztenyesün

Az elátkozott nevű

 2014.08.09. 08:19

 

Kerek erdő közepében, szegényes viskóban élt H. János favágó párjával és két gyermekével. Nap mint nap aprította a fát békésen. A favágás pedig nehéz tudomány, erejéből s eszéből akár törököt is apríthatott volna, ki épp' azidőtájt kezdett arrafelé ólálkodni, de békés természet lévén csak a fát aprította derűsen.

Történt egy nap hanem, suhintásra egyik fa odújából bedugaszolt üveg gurul pont lábai elé. Nézi, majd kinyitja, s szomjas lévén jól meg is húzza. Hanem az üvegben gin lakott, ki tagjait átjárva valami nagy tüzes bátorságra gyújtá.

Feneketlen jókedvre kerekedett, s szaladt haza az asszonyhoz, mutatni, mit talált. Hát, nem akkor ér pont oda a török sereg, ki épp' az országba beólálkodni próbál a Keleti Kárpátok rengetegén át, hogy elfoglalja a magyarok országát, s gyújtja fel az útjában álló szegényes viskót, hogy elférjenek ágyúi?

Már messziről jajveszékel az asszony, hogy jaj, itt ólálkodik a török a Keleti Kárpátok rengetegén át, hogy elfoglalja a magyarok országát, és felgyújtotta szegényes viskónkat, hogy elférjenek ágyúi!

-- Anyátok picsáját! -- kiáltotta a gin erejével tagjaiban a máskor oly' békés favágó, s mind egy szálig lebaltázta a törökök seregét.

Nagy híre is lett tőle, meg is dicsérte a magyarok királya, hadvezérré tette, s bizony, addig többet nem is tette a török a lábát a magyarok országába, míg a törökverő H. János aprította őket!

-- Anyja picsáját ennek a H. Jánosnak meg a ginnek, aki az erejét adja -- mondta a törökök császára, mikor Szulejmán lett, s varázsló derviseivel kelepcébe csalatta, befogatta a gint, aki akkorra már H. János legkisebbik fiát is kiszolgálta, és folyamatos bátorságot tartott a magyarban. Hanem addigra már csak egy kicsi lötyögött belőle az üveg alján, mert annyira szerette a magyar a bátorságot, hogy szegény gin gyorsabban fogyott mint nőtt.

-- Mi a neved? -- dörrent rá a császár.

-- Tanqueray Rangpur a nevem -- mondta a gin.

-- Nos, mától engem szolgálsz, így nevedet elvesszük, s a kikötőnkbe tévedő első jöttment kereskedőnek adjuk, hogy minél messzebbre vigye. Téged pedig, kis szánalmas maradék ott az üveg alján, Kálmánnak* fogunk nevezni.

A nevét vesztett gin ettől kezdve a török császárt szolgálta, s mivel a török -- nem lévén szokva -- kevesebbtől is bátorságra gyúlt, a gin is új erőre kapott. Csatákban megsokszorozta az ő erejét magukba fogadók harci kedvét, igaz, nagyobb mennyiségben a hozzá nem szokott törökben szelet csinált, így a nép a szeles, szelelő, szél előnevet akasztotta rá, s szél Kálmán a törököt a magyar ellen segítve egészen Budáig repíté.

Hanem addigra annyira népszerű lett, hogy azt már a török császár is megsokallta, s jobbnak látta félreállítani. Az őt tároló hatalmas, arannyal futtatott drágaköves alabástrom tartályt Buda mellett a földbe ásatta, az üveget bedugaszolta, s a gint így örökös fogságra vetette.

Ugyanakkor hálás is volt neki, és látszatra meg is kellett jutalmazza, így a fölötte álló terület örökös helytartójává nevezte ki, nevét pedig nemesi módra két l-re végződőn Széll Kálmánra módosította, ám titkos átokkal sújtotta, hogy helytartóságából ki nem mozdulhat, annak sorsában jó helytartó módjára örökre osztoznia kell.

***

Sokáig elfeledve élt szegény gin a helytartóságul kapott tér alatt, s próbálkozott erősen kilökni a dugót, ami nem sikerült, ám a dugó idővel kiszáradván, apránként már képes volt a szabad levegőre jutni, így egyes tagjait már ki tudta nyújtóztatni kicsit. A helybéli emberek hozzászoktak, hogy arrafelé járva kicsit olykor megbódulva bátorságra kapnak, így szerelmet vallani dadogva próbáló ifjak gyakorta hívták arrafelé találkára meghódítni remélt párjukat, bár olykor rossz szájízű esetek is estek, amikor például az ott beszélgető M. Ignác túl nagy bátorságra kapva hat társával fennhangon szidta a német császárt, hogy az anyja picsáját az ilyennek, aki így egy közeli mezőn kénytelen volt fejöket vétetni. Az ilyen szórványos kellemetlenségektől eltekintve azonban nagyobb baj sohasem történt. Csak szegény nevét vesztett gin éldegélt búslakodva a tartályban, míg valódi neve a világot járta.

Aztán új császárok jöttek, s mikor az orosz császár telepedett ide, katonái bizony hamar kiszagolták az erőt adó teret, mert nekik volt erre orruk, és hazájuk tiszteletére Moszkváról nevezték el. Amit örökös helytartó révén az átok miatt a tér sorsában osztozó gin is örökölt.

Aztán megint újak jöttek, s a magyar császár ismét a Kálmánt akasztotta rá vissza, hogy ne az legyen, amit az orosz császár csinált, mert ezek a császárok sose bírják egymást.

***

Idők és császárok jönnek, ám a gin máig ott üldögél folyton változó idegen nevekkel, míg valódi neve a világot járja. Azt mondják, mostanra megszokta helyzetét, és szereti az időközben élettel megtelt teret, és hogy a kicsit kába nyüzsgés fennmaradjon, mai napig párolog és száll ott az emberekbe, akik így ott mindig kicsit mások, mint máshol. Olykor most is adódnak túlhevülések, s mérte már ott össze erejét kismama is villamosvezetővel, de az emberek szeretnek itt lenni, bár aki túl közel ül a föld alóli kipárolgást felvezető kéményekhez, kicsit megkótyad.

20101018publicart11.jpg

Azt is mondják, ha egyszer egy összetört palackból kiszabadulna ott egykori igazi neve, s a földön aláfolyva reá visszahullna, megszabadulna az átoktól, és bárhová mehetne, de persze már nem biztos, hogy menne, a nevét tartalmazó palackokat pedig gazdáik jobba őrzik annál, mert ismerik értéküket.

Csak nevét azért hiányolja. Vagy legalább szeretné, ha megszokhatná valamelyiket, mire megint újat kap.

Azt is mondják, császárok és rendeletek ide vagy oda, aki ott a föld alá merészkedik, teliholdkor a szellőzőkön beszűrődő fényben összes ráaggatott nevét egyszerre láthatja, mert így próbálja őket kiizzadni magából.

Tanqueray Rangpur-1.png

Mi igaz, mi nem, ki tudja, de azt egyébként se tudja soha senki.

.

 ----------------------------------------------------

*Kálmán: török eredetű név, jelentése maradék, életben maradt (wikipédia)

 .

.

.

 

 

Címkék: török császár Kálmán Moszkva H.János

süti beállítások módosítása